Az ókori kelet nagy birodalmainak története

A filiszteusok Kánaán déli részén 5  tengerparti városkirályságot hoztak létre: Askalon, Gaza,Gat, Asdod,  Eqron. A Filiszteusok és az előttük csak néhány évtizeddel érkező zsidók  hosszú ideig, – nagyjából 100 évig – háborúztak egymással. A háborúk  végén a tengerparti részeken Filisztea különálló országként teljesen  elszakadt a zsidók uralta Kánaántól, melynek földjén létrejött izraeli állam.

1030-ban a Benjamin törzs vezetője az északi Saul egyesítette a Kánaánban élő zsidőkat és ő lett egész Izrael királya. Amikor később Saul vereséget szenvedett a filiszteusoktól, és meghalt, Dávid (1010-970) lett az új király és ő fejezte be Izrael egyesítését. A zsidó állam fővárosa ekkor lett Jeruzsálem. Dávidot fia Salamon (971-929) követte a trónon, ám az ő halála után az egységes zsidó állam  kettészakadt: északon megmaradt Izrael, délen pedig Juda jött létre.

Az Asszír Birodalom

Asszíria – melynek sem földrajzi, sem  politikai értelemben nem volt köze Szíriához – Észak-Mezopotámiában, a  Tigris és az Eufrátesz felső szakaszainak vidékén feküdt. Lakói az  akkádokkal rokon sémi és hurrita törzsek összeolvadásából kialakult  asszír nép volt. Asszíria éghajlata csapadékos volt, így nem volt  szüksége az öntözéses földművelés kialakítására, így népessége a  Krisztus előtti 18. században inkább kereskedelemből élt, és fával  illetve fémekkel látta el a tőle délre fekvő mezopotámiai  városállamokat. Másik megélhetési forrása az anatóliai területek és  Mezopotámia közti kereskedelem lebonyolítása volt. Az ezt követő  időszakban Assur és vidéke az Óbabiloni Birodalom vazallusa, majd a  hurri Mitanni alattvalója lett. Anatóliában is megszerveződött a Hettita  Birodalom, így a kereskedelmi dominanciát soha többé nem lehetett  kiépíteni.

Az asszírok újbóli felemelkedésére a  Hettita Újbirodalom kialakulásával és Mitanni széthullásával  párhuzamosan került sor. A Kr. e. 14. században I. Assur-uballit (Kr.e 1365-1330 ) vetette le végleg a mitanniak igáját. Az első igazi terjeszkedések csak ezután következtek a Kr. e. 13. században I. Sulmánu-asarídu és I. Tukulti-Ninurta alatt. A két asszír uralkodó Kr.e 1274 és Kr.e. 1208 közti uralma idején átalakult az asszír társadalom. A lakosság katonai jellegű életmódot kezdett folytatni,  vagyis szabad parasztok zsoldos katonai szolgálatot vállaltak, és  felfüggesztették földműves tevékenységüket. A termelőmunkát innentől  kezdve a katonáskodó parasztság helyett a leigázott népek Asszíriába  hurcolt, és munkára kényszeríttet tömegei végezték. Ugyancsak gyakori  volt a legyőzött népek azon okból történő deportálása (áttelepítése) is a  birodalom más részeibe, mely az ellenállást volt hivatva megtörni. Az  asszírok ugyanis úgy gondolták, hogy ezzel megelőzhetőek a belső  lázadások, és az áttelepítésekkel megtörhető minden felkelésre készülő  nép.

Az uralkodó osztályt Asszíriában a  katonai és hivatali arisztokrácia képviselte. (A hadjáratokban fő  fegyvernemük a harci kocsi volt.) Legfelsőbb szervük a tanács volt, mely  korlátozni tudta a király hatalmát. Ezen rétegből kerültek ki a  meghódított területek élére kinevezett kormányzók, illetve a nagyvezír  is, aki a király mellett a legfelsőbb katonai vezető volt. I.  Sulmanu-asaridu volt az első olyan asszír uralkodó, aki már alkalmazni  kezdte a pszichológiai hadviselés eszközeit, vagyis a látványos,  brutális kegyetlenséggel elkövetett tömegmészárlásokat, és a megnyúzott  vezetők bőrének városfalra szegezését.

A korai hódításokat tekintve I.  Sulmanu-asariu főként a hettiták elleni győzelmeiről volt híres (az  Eufrátesz partján, Nihlijánál jelentős győzelmet aratott ellenük) míg I.  Tukulti-Ninurta arról, hogy elfoglalta és lerombolta Babilon városát.  Halálát követően történt a tengeri népek támadása, mely átrendezte az  egész ókori kelet hatalmi viszonyait. A Hettita Birodalom és Mitanni  megsemmisült, Egyiptom meggyengült. A térséget elárasztó frígek (muskik)  és arámiak ugyan nem érték el Asszíriát, ám az asszírok mégis egy  évszázadra – Kr.e. 1200 és 1115 közt visszaszorultak, és hódítás helyett  inkább védekező háborúkra kényszerültek.

Asszíria újabb nagy terjeszkedésére Kr.e. 1115 és 1077 közt I. Tukulti-apil-Ésarra uralkodása alatt került sor. Az új asszír uralkodó által megszerzett  területek később ugyan elvesztek utódai alatt, ám Asszíria megmutatta,  hogy a térség legjelentősebb nagyhatalmává vált. Gyakorlatilag minden  égtáj irányában harcokat vívott. Dél felől az Elámot megrendítő  babiloniak támadásait állította meg, északon pedig a Tigris mentén a  Hettita Birodalmat megbuktató frígek egy 20 000 fős seregének betörését  gátolta meg (A későbbi Urartu vidékére, Nairibe is vezetett hadjáratot.)  Uralkodása után Babilon jó viszonyra törekedett Asszíriával, így Kr.e.  900 körül II. Adad-nirári alatt már szövetségesi viszony jött létre  köztük.