Az ókori kelet nagy birodalmainak története

Egyiptom meghódítása után a szerencse  elpártolt Kambüszésztől. Amikor az Egyiptomtól délre fekvő Kusita  királyság ellen vezetett támadást, egy hatalmas homokvihar megtizedelte  és visszavonulásra kényszerítette erőit. Később a Karthágó ellen  tervezett hadjárat hiúsult meg, mert a föníciaiak nem akartak vele saját  gyarmatvárosuk ellen szövetségre lépni. Az elszenvedett kudarcok miatti  haragjában pusztította az egyiptomiak templomait, megölette apisukat és  kivégeztette papjaikat is. Kr.e. 522-ben a méd tartományokban lázadás  tört ki, melynek letörése végett Kambüszész a helyszínre sietett, de épp  mikor lóra ült, hogy elinduljon, kardjába botlott és azzal úgy  megsebesítette magát, hogy a sérülésébe belehalt. A katonai vezetők  azonban megmentették Perzsiát a széthullástól. Közülük lépett elő I.  Dareiosz perzsa király, aki alatt a birodalom fénykorát élte.

Perzsia fénykora

Perzsia fénykora I. Dareiosz (Kr.e.  549-486) uralkodásának idejére esett. Trónra kerülése azonban nehézkesen  történt, mivel bár a hadsereg elismerte trónra való jogosultságát, a  satrapák (perzsa tartományok kormányzói) egy csoportja fellázadt ellene,  majd ehhez csatlakoztak a babilóniaiak is. Dareiosz azonban a hozzá  lojális hadseregre támaszkodva sorra leszámolt ellenfeleivel. (A belső  rend helyreállításában kiemelkedő szerepet játszott a király testőrsége,  a Tízezer Halhatatlan. Az alakulat onnan nyerte nevét, hogy az  elesettek helyébe azonnal megfelelő számú embert soroztak közéjük, így  létszámuk változatlan maradt, mindig 10 000 fő.)

A belső rend helyreállítása után  számtalan hadjáratot indított a külföldre, hogy megerősítse birodalma  határait, és elejét vegye a nomád törzsek betöréseinek. Kr. e. 519-ben  megtámadta a Kaszpi-tengertől keletre élő „szkítákat” – valójában  szakákat vagy dahákat –, majd néhány évvel később elfoglalta az Indus  völgyét. Kr. e. 513 -ban, miután leigázta a keleti trákokat és a gétákat, átkelt a Dunán, és behatolt az európai szkíták földjére.  A visszavonuló nomád szkíták azonban elpusztították a kiürített  területeket, így az ellátási gondokkal küszködő perzsa seregnek, 80.000  fős veszteség mellett, vissza kellett vonulnia. A kis-ázsiai satrapák  befejezték Trákia leigázását, behódolásra kényszerítették Makedóniát, s  elfoglalták az égei-tengeri Lemnosz és Imbrosz szigetét. Görögország  megközelítési útvonalai ezzel perzsa kézre kerültek. A perzsák  ellenőrizték a tengerszorosokon át lebonyolódó s a görög gazdaság  számára rendkívül fontos fekete-tengeri gabonakereskedelmet is.

A görög városállamok meghódítására I. Dareiosz csak Kr. e. 499-ben szánta el magát,  amikor Athén és Eretria támogatást nyújtott a perzsa uralom ellen  fellázadt kis-ázsiai ión városoknak. A lázadás leverése után  Mardónioszt, Dareiosz vejét bízták meg azzal, hogy indítson hadjáratot a  két város ellen, de az Athosz-hegyfoknál viharba keveredett, és  elvesztette hajóhadát (Kr. e. 492), így kénytelen volt felhagyni  tervével. Két évvel később a méd Datiszt vezetésével egy másik perzsa  sereg elpusztította Eretriát, s a város lakóit rabszolgasorba döntötte,  de Marathónnál vereséget szenvedett az athéniaktól.

Bár Dareiosz megszilárdította elődei hódításait, és újabb területeket csatolt birodalmához, a perzsa történelembe elsősorban államszervezőként írta be nevét. A birodalom megszilárdítása érdekében a legjelentősebb intézkedése az úthálózat kiépítése  volt. A 2680 kilométer hosszú útszakasz Szúzát és Epheszoszt kötötte  össze, és főként kereskedelmi és információáramlási célokat szolgált. A birodalmat 20 szatrapiára osztotta,  melyek élén a király által kinevezett satrapa állt. Melléjük tőlük  független katonai parancsnokokat is kinevezett. Hogy az esetleges  felkeléseknek elejét vegye, Perszepoliszból kiküldött megbízottakkal  figyeltette őket. A gazdaság fejlődése érdekében arany- és ezüstpénzt  veretett, amelyet magáról dareikosznak nevezett el. Az  adókat nemesfémben szedték be, amely mellett a hadsereg élelemmel és  lóval való ellátása is az adóterhek közé tartozott. Hérodotosz szerint  az évi jövedelem közel 400 tonna arany és ezüst lehetett. A kincseket  felhalmozták Perszepolisz kincstárában, nem kerültek vissza a  gazdaságba.