Az ókori kelet nagy birodalmainak története

Az egész birodalomban egységes hivatali  nyelvet, az arameust vezette be, melyet Elő-Ázsiában már régóta  használták a közigazgatásban és a kereskedelemben. A nagykirály  szigorúan ügyelt a bíráskodásra. Azokat a bírákat,  akiket súlyos bűncselekményekben bűnösnek találtak, elevenen megnyúzták,  és társaik elrettentésére a bírói ülőhelyüket bőrükkel vonták be.  Uralma alatt élte virágkorát az Akhaimenida-építészet, az ekkor  kialakult stílus a birodalom bukásáig változatlan maradt. Kr. e. 521-ben  az uralkodó Szúszát tette meg a birodalom központjának (adminisztratív  főváros) majd megalapította Perszepoliszt mely a szakrális főváros lett.

I. Dareioszt fia, I. Xerxész (Kr.e.  485-465) követte a trónon. Xerxész uralkodása elején felkelések voltak  Görögországban és Egyiptomban is, akik ellen hadakat küldött az  uralkodó. Először az egyiptomi lázadást verte le, majd hadait Athén és  Spárta ellen küldte. A görög területek meghódítására Kr.e. 480 tavaszán  indult el Sardesből óriási seregével. Két hidat vert a Hellészpontoszon,  és Therméig vonult (ma Szaloniki), hol hajóhadával találkozott.  Hérodotosz igencsak szubjektíven gyalogos haderejét 1 700 000-re,  lovasságát 80 000-re, hajóhadát pedig 1200-ra teszi. Más görög és perzsa  történetírók, mint Ephorusz, Ctesiasz és Busol már „csak” százezres  nagyságrendekben határozták meg a sereg nagyságát. A sereg Thesszálián  keresztül egészen Attikáig nyomult előre. Azonban a thermopülai és a szalamiszi csaták megváltoztatták a háború menetét.  Xerxész ezek után seregének nagy részével visszafordult, és 45 nap után  visszaért a Hellészpontoszhoz, innen aztán hazatért Sardesbe. A görög  győzelemmel záruló plataeaei és mycalei ütközetek után véglegesen lemondott a Hellász meghódításáról.  A hátralévő 14 évét már csak az élvezetek hajszolásával és asszonyi  intrikák között töltötte. Halálát Artabanus nevű testőrvezére okozta.

I. Xerxész utána Perzsa Birodalom lassú hanyatlásnak indult.  Egyre gyakoribbak voltak az egyes tartományokból kiinduló lázadások  (Baktria, Egyiptom) illetve a trónharcok, melyek meggyengítették a  birodalmat. A görög városállamok ügyeibe Perzsia elvétve avatkozott.  Ilyen esetre volt példa Kr.e. 395 –ben – Spárta egyeduralmának éveiben –  kirobbant Korintoszi háború, melyben a Szardeiszi helytartó Spárta  ellenfeleivel, Argossal, Korintosszal, sőt később Athénnal lépett  szövetségre. Spárta győzni tudott a háborúban, de fekismerte azt, hogy  mekkora veszélyt jelent hegemóniájára nézve ha a Perzsa birodalom  valamelyik polisz, vagy poliszszövetség mellé áll. Hasonló esetek  elkerülése érdekében kezdeményezte Kr.e. 387 –ben az Antalkidasi békét,  mely a perzsa területeken lévő görög poliszokat szigorúan betagozta  Perzsiába, és elvágta annak lehetőségét, hogy azok az anyaországbeli  poliszokkal egyesüljenek, vagy szövetségre lépjenek.

III. Artaxerxész alatt (Kr.e. 359-338) a  föníciai és egyiptomi területeken zajlottak nagyobb lázadások, ám a  nagykirály minden felkelést levert. A birodalom legbékésebb időszakát  élte meg.

Az Óperzsa Birodalom bukása

III. Dareiosz eltérően elődeitől  Örményország satrapájaként került a trónra. Nem volt tapasztalata a  birodalom irányításához, sőt ambíciója sem. Ez is közrejátszott a  válságba sodródott birodalom elfoglalásához. Kr.e. 336 -ban II.  Philipposz makedón király létrehozta a Korinthoszi ligát és tervezgetni  kezdte a kis-ázsiai görög városok invázióját. Az év tavaszán elküldte  Parmenion és Atal tábornokokat, hogy felszabadítsa a városokat, de még a  nyáron megsemmisült a sereg. 2 évvel később a király fia, III. Alexandros (Nagy Sándor) megvalósította apja tervét és hatalmas hadsereggel nekiindult Kis-Ázsiának.

Nem sokkal később a makedón hadsereg a  Granikosz folyó mellett legyőzte a perzsákat. III. Dareiosz nem vett  részt a csatában. Arra számított a perzsa király, hogy Nagy Sándor  megállításához az egyes kisázsiai szatrapiák hadereje elegendő lesz,  ezért Perszepoliszban maradt. Egy évvel később, Kr.e. 333 -ban ismét  megütköztek a Granikosznál. Ezután III. Dareiosz saját maga vette kézbe a  hadsereget és az Isszosz folyó mellett 52 000 perzsával megüközött a  47 000 fős makedón és görög sereggel, azonban a perzsák vereséget  szenvedtek. Újabb két évvel később viszont fordult a kocka, amikor a  satrapák többsége csatlakozott a királyhoz Gaugamélánál.