Az ókori kelet nagy birodalmainak története

A III. Uri dinasztia hatalma (K.e. 2100-1800)

Uruk és Lagas után Úr városa ragadta  magához a vezető szerepet, és ensije önkényesen Sumer és Akkád urának  kiáltotta ki magát. Az uri királyok megint egyesíteni tudták  Mezopotámiát és hatalmuk idején végleg összeolvadt a sumer és akkád  népesség. Mivel az akkádok számbelileg fölényben voltak, így Kr.e. 1500  –ra végül a sumer nyelv fokozatosan kezdett visszaszorulni. Az akkádok átvették a sumer ékírást,  akkád nyelvre fordították a sumerek minden jelentősebb irodalmi és  tudományos alkotását, és átvették gazdasági kulturális vívmányaikat is.

Híres uri uralkodók például Utuhegal,  Ur-Nammu és Sulgi, aki létrehozta az egyik legősibb ismert  törvénykönyvet. Ur enszijei megerősítették a központi hatalmat,  felújították a régi csatornákat. Jelentősen befolyásolta a fejlődést az  itt épült zikkurat. Ur tündöklése Agadéhoz hasonlóan ért véget: a betelepülő, portyázó nomád törzsek okozták bukásukat.  Kr.e. 2000 körül keletről elami törzsek pusztították el a déli sumer  városállamokat, míg nyugatról nomád amorita törzsek jelentek meg és az  Észak-mezopotámiai településeket fosztották ki. A két megjelenő  népcsoport közül az amoriták tudták magukhoz ragadni a hatalmat, és első  uralkodóik létrehozták a majdnem két évszázadon keresztül fennálló  Óbabiloni Birodalmat. (Az amoriták az akkádokkal rokon sémi nyelvet  beszélő népcsoport voltak, akik Szíria dombos sztyeppéiről az  elsivatagosodás miatt kényszerültek vándorlásra.)

Az Óbabiloni Birodalom (Kr.e. 1728-1600 )

Az Óbabiloni Birodalmat más néven amorita Babilonnak nevezzük, mivel egy amorita dinasztia fősége alatt jött létre. Az  amoriták már az i.e. III. évezred elején megjelentek a Közel-Keleten és  Mezopotámiában, több várost alapítottak és beköltöztek a régi városokba  is. Nem tudjuk, milyen néven nevezték magukat, az amorita egyszerűen csak annyit jelent: nyugati, ezért ezt a csoportot a tudomány is nyugati sémik, nyugati szemiták néven emlegeti. Etnogenezisük és származási helyük éppúgy ismeretlen,  mint a sumér népé, nyelvük a szemita nyelvek közé tartozik.

Az amorita uralkodók egyik leszármazottja i.e. 1890-1830 körül a jelentéktelen Babilont tette székhellyé, és megalapította az első babilóniai dinasztiát. (Babilon = Az istenek kapuja) Babilon trónjára Kr.e. 1728 körül került Hammurapi, akinek az amorita királyok közül elsőként sikerült leigáznia és uralma alá hajtania a mezopotámiai városállamokat.

A közhiedelemmel ellentétben többnyire  nem közvetlenül Hammurapi – illetve állama – gyűrte le a vetélytársakat,  hanem ügyesen kijátszva azokat, egymást gyengítették és pusztították,  egészen addig, míg az egyetlen lehetséges kimenetel Hammurapi győzelme  nem lett. A városállamok elleni harcban legfőbb ellenfele Larsza volt. Ennek térdre kényszerítésével Hammurápi kezében a III. Ur-i dinasztia birodalma összpontosult.

Hammurapi nevéhez fűződik híres törvénykönyve,  mely a Gilgames-eposz mellett az óbabiloni kor egyik legfontosabb  szövegemléke. A teljes „törvénykönyv” egy 2,25  méter magas diorit  kőoszlopra, egy úgynevezett sztélére vésve maradt ránk. Ezt a sztélét  Szúszában 1902-ben (vagy 1901-ben) a Jacques Jean Marie de Morgan  vezette ásatás során találták meg. Származási helye ismeretlen.  Feltehetőleg hódítás során egy babiloni városból került Szúszába. (A  sztélé ma a párizsi Louvreban található.) Magát a törvényoszlopot  Hammurapi uralkodása vége felé készíttette, amikor annak bevezetője  szerint már Assur és Ninive is hatalma alá tartozott. A Hammurápi-féle  „törvénykönyv” két jogrend összefonódását mutatja: a compensatio elvén  alapuló hagyományos mezopotámiai jog, és a törzsi jog talio elve („szemet szemért, fogat fogért, életet az életért”)  szerint készült. A büntetőjog mellett jelentős helyet foglalnak el a  kereskedelem, a közigazgatás és a mindennapi élet szabályozásáról szóló  rendelkezések. Így például szigorú előírásokat tartalmaz az  öntözőberendezések karbantartási költségéről, a rabszolgák  adás-vételéről (védi a városállam szabad lakosságát), a földbérletről, a  katonai telepesek jogairól. Meghatározza a büntetések formáit:  megkorbácsolás, csonkítás, kivégzés (karóba húzás, elégetés, vízbe  fojtás).