Az ókori kelet nagy birodalmainak története

Így a harcoló felek – Egyiptom és Hatti –  egy időre felfüggesztették a hadakozást, és elfogadták a Szíriát  kettéosztó status quót. Szíria északi része a hettiták kezén maradt, a Suppiluliumas által meghódított Karkemisból irányítva, a déli területeket pedig továbbra is Egyiptom igazgatta.  A meghódított Szíriai területeken a hettiták sajátos közigazgatási  rendszert vezettek be, melynek egyik eleme, hogy a szíriai hercegeket  meghagyják méltóságukban, de vazallusi esküt, illetve szerződést kötnek  velük. A vazallusi szerződés két leglényegesebb pontja, hogy egyrészt a  csatlós kötelezve van arra, hogy szükség esetén katonai segítséget  nyújtson a nagykirálynak, másrészt adót fizessen. Az adó pontos összegét  és kifizetésének módját külön pótszerződés szabályozta.

Az egyiptomi hettita háború

A két rivális nagyhatalom közti háború akkor újult ki, amikor Egyiptomban az ország történetének egyik legnagyobb uralkodója II. Ramszesz (Kr.e. 1301-1234 ) Hattiban pedig II. Muvatallis (Kr.e. 1295-1272 )  kezdte meg uralmát. Ramszesz elhatározta, végleg leszámol a  hettitákkal, és elhódítja előlük Szíriát. Kr.e. 1296 –ban az egyiptomi  seregek megindultak a föníciai partokon négy, egyenként 5000 fős  hadtesttel (ezek Amon, Ré, Ptah, és Seth -tehát a legfőbb egyiptomi  istenségek- nevét viselték).Az 1296 -os esztendő május havában, Ramses  Qades közelébe ért, és a város előtti magaslatok körül vonult táborba.

A kádesi csata:  A harcászati bevezetés az volt, hogy két beduint menesztettek Ramses  táborába. Ezek szökevényeknek adták ki magukat, gyalázkodó vádakkal  halmozták el a hettita sereget és vezetőit, majd elárulták, hogy a  hettita király, a közeledő isteni ivadék hatalmának és dicsőségének  láttára, eszeveszett aggódásában máris messze visszavonult északra Halpa  vidékére.A hihetetlenül hiú fáraó természetesnek vette, hogy isteni  lénye és hírneve képes elijeszteni egy egész hadsereget, ráadásul saját  kémei is helytelenül tájékoztatták.

Mindezek miatt hitt a beduinoknak, és  esztelen lépésre szánta el magát, mely a csata későbbi kimenetelét is  eldöntötte.Első hadtestének élére állt, „atyjához, Montuhoz, Thébai urához hasonlatosan előnyomult és az első Amon-sereggel átkelt az Orontés gázlóján.”

Vagyis két ál-szökevény jelentése  alapján szétválasztotta seregét, egy hadtestet a főerőktől mintegy 10  kilométernyi távolságra vezényelt előre, minden előzetes felderítés  nélkül, -sőt ő maga állott az előörs élére, nyilván csak néhány tiszt  társaságában, ahelyett, hogy elővédet köldött volna előre és az  összeköttetést fenntartotta volna a főerőkkel. Muwatallis szétszórta és  jóformán teljesen megsemmisítette a meggondolatlanul előretörő egyiptomi  hadtestet, majd a menekülők üldözésére eredt. A fáraó maga ki tudott  ugyan menekülni a hettita körgyűrűből, ám egész seregével vissza kellett  vonulnia. A kádesi csatát mindkét fél győzelemként könyvelte el, ám a Kr.e. 1280 –ban – a csata utáni 16 évvel megkötött – béke inkább a hettitáknak kedvezett. (A hivatalos békekötést Egyiptom és Hatti között III.Hattusilis és  II.Ramses kötötte meg.) Kádes és Amurru a hettitáké lett, sőt birtokba  vehették a korábban Egyiptomhoz tartozó Upét is. A békére Egyiptom  vereségei, Hatti pedig az erősödő Asszír állam miatt kényszerült.

A tengeri népek támadása (Kr.e. 1200 körül)

Krisztus előtt 1200 körül olyan esemény  zajlott az ókori keleten, mely újra rajzolta a politikai erőviszonyokat,  és gyakorlatilag megsemmisítette a térség legjelentősebb nagyhatalmát, a Hettita Birodalmat.  Az eseményt tengeri népek támadásaként emlegeti a történettudomány.  Kr.e. 1200 körül egy hatalmas létszámú, több népből álló óriási néptömeg  indult meg Európa délkeleti területeiről a Hellészpontoszon át  (Dardanellák) Kis-Ázsiába. A néptömegben olyan később jelentős szerephez  jutó etnikumok voltak, mint a dórok, akhájok, etruszkok, frígek, és  paleszetek (filiszteusok). A népvándorlásszerű invázió felégette a  hettita fővárost, majd végigfosztogatta egész Szíriát. A támadás  intenzitása azonban a Balkántól és Kis-Ázsia hegyeitől való távolodás  során fokozatosan csökkent, és a népvándorlást alkotó egyes etnikumok  lassan lemorzsolódtak. Az akhájok, dórok Kis-Ázsia partjain, a frígek a  Hettita Birodalom törzsterületein (a későbbi Fríg Birodalom területén), a  többiek pedig Szíria vidékén álltak meg, és telepedtek le. Egyiptom határára már csak kisebb népesség jutott el, így III. Ramszesz (Kr.e. 1198-1166 )  az újbirodalom utolsó nagy hatalmú uralkodója meg tudta tőlük védeni  országát. A tengeri népek utolsó elemei az Egyiptomi határ előtt, Kánaán  földjén telepedtek le, ők voltak a paleszetek, vagy filiszteusok (egyes  vélekedések szerint a mai palesztínok ősei). A filiszteusok  a tengeri  népek rohama előtti évtizedekben szintén Kánaánban letelepedő zsidó  törzsek legfőbb ellenfelei lettek.