Az ókori kelet nagy birodalmainak története

Tutanhamon uralkodása alatt Egyiptom  kezdett újra több figyelmet fordított a külügyekre. Horemheb  valószínűleg már az első években harcolt az egyre erősödő hettitákkal. A  hatalmi egyensúlyon azonban nem sikerült változtatnia: Egyiptom  megtartotta ugyan a vazallus Palesztinát és Libanont, sőt elfoglalták  Kádest is, és lázadást szítottak a hettita függőség alatt álló déli  területeken, de a hettiták már a következő évben visszafoglalták  elvesztett területeiket. Núbiában viszont Egyiptomnak sikerült  megerősítenie a hatalmát.^[22] Uralkodása utolsó éveiben maga a  fáraó is részt vehetett valamelyik hadjáratban; az is elképzelhető,  hogy egy csatában szerzett sebébe halt bele.

Kr.e. 1325 körül Tutanhamon halálával Egyiptom komoly válságba került. A hatalmat az elhalálozott ifjú uralkodó egyik, majd másik gyámja vett kézbe, így először Ay uralkodott Kr.e. 1325-1321 közt, majd Horemheb Kr.e. 1321-1294 közt. Eközben Tutenhamon özvegye – Anhesenamon – (aki Ehnaton lánya is  volt) gyermektelenül maradt, így felmerült benne a gondolat, hogy  felkéri Suppiluliumast, hogy küldje egyik fiát Egyiptomba és vegye  feleségül. Suppiluliumas végül elfogadta az ajánlatot, és elküldte egyik  fiát Egyiptomba, de a királyfit még megérkezése előtt meggyilkolták  (Valószínűleg valamelyik befolyásos udvari csoport, talán Horemheb állt a  merénylet mögött). A gyilkosság után ugyanis ő maga került  atrónra.  Horemheb elsősorban a belső viszonyok konszolidálásra törekedett, és nem  a hettiták elleni háború felújítására. A háborúk időszaka alatt  hadifoglyok ezrei kerültek Egyiptomba, így elterjedt a rabszolgatartás.  (Ám termelésben betöltött szerepük továbbra sem volt jelentős.)

II. (Nagy) Ramszesz uralkodása (Kr.e. 1279-1213 )

A Ramszesz nevű fáraók uralma (a ramesszida kor) az egyiptomi állam utolsó fényes korszaka volt. II. Ramszesz alatt (Kr.e. 1279-1213 ) érte el a birodalom legnagyobb kiterjedését. (Uralma után, az i. e. 11. századtól kezdve, megkezdődött a hanyatlás kora.)

Ramszesz leghíresebb csatája a hettitákkal vívott kádesi csata, melyre uralkodása ötödik évében került sor (Kr.e. 1296)  II. Muwatallis (Kr.e. 1295-1272 )  hettita király előre értesült az ellene induló hadjáratról, és hatalmas  sereget toborzott, Ramszesz jóval kisebb sereggel indult a hettiták  ellen. A négy hadtestre osztott sereg letáborozott Kádestől délre. Itt  elfogtak két beduint, akik elmondták, hogy a hettiták még mindig kb. 200  kilométerre járnak Kádestől. Ramszesz azonnal elindult, hogy elfoglalja  a várost, nem tudván, hogy a két beduint Muwatallis küldte, hogy  félrevezessék az egyiptomiakat. A hettita sereg valójában a közelben  volt a király öccse, a későbbi III. Hattusilis király parancsnoksága  alatt.

A két napig tartó csatában mindkét fél  nagy veszteségeket szenvedett, mégis mindkét oldal nagy győzelemnek  állítja be; Ramszesz szinte minden templomában nagy gonddal megörökíti  az eseményt, ahol állítása szerint hősiességével egymaga döntötte el a  csata sorsát, míg a hettita feljegyzések szerint az egyiptomiaknak  kellett meghátrálniuk. A hettitáké maradt Kádes, visszafoglalták  Amurrut, és elfoglalták az Egyiptomhoz tartozó Upét, ahol Hattusilis  lett a helytartó. Egyiptom befolyása egyre csökkent a hettiták javára. A hettita harcokat végül béke zárta le Ramszesz uralmának 21. évében.  A békeajánlatot Hattusilis tette meg, a hettitákra ugyanis újabb  veszély leselkedett: az asszírok. A hosszas tárgyalások után  megszületett a békeszerződés – az első, napjainkig fennmaradt  békeszerződés a történelemben –, melyben kötelezték magukat a kölcsönös  segítségnyújtásra, és Ramszesz megígérte, hogy támogatja Hattusilis fiát  abban, hogy apja halála után ő lépjen trónra. A határok tiszteletben  tartásáról nem esett szó, de hallgatólagosan elismerték azokat

Ramszesz nagyszabású építkezéseivel is  igyekezett elérni, hogy neve örökké fennmaradjon. Az általa alapított új  főváros, Per-Ramszesz nem maradt fenn, de halotti templomának, a  Ramesszeumnak romjai, illetve az Abu Szimbel-i két templom napjainkban  is lenyűgözőek. Jelentősen bővíttette a karnaki és luxori templomokat  is, befejeztette apja abüdoszi templomát és gurnai halotti templomát, és  Abüdoszban saját templomot is építtetett. Núbiában Abu Szimbelen kívül  még számos templomot emeltetett. Ramszesz volt Egyiptom utolsó nagy  fáraója; alakja még hosszú időn át például szolgált az utána következő fáraóknak,  akik több dologban is példaképüknek tekintették; a dinasztiáját követő  XX. dinasztiában például a dinasztiaalapító Széthnaht kivételével minden fáraó felvette a Ramszesz nevet;  Széthnaht fia, III. Ramszesz pedig építkezéseivel, uralkodói neveivel,  sőt, gyermekei neveivel is a nagy elődöt utánozta. Számtalan szobrának,  építményének és feliratának köszönhetően neve sosem merült feledésbe,  mint egyes, csak az újkorban újra felfedezett fáraóké, hanem különböző  formákban mindvégig ismert maradt.