Az ókori kelet nagy birodalmainak története

Az Újbabiloni Birodalom (Kr.e. 626-539)

Asszíria bukását, és Ninive elestét  megelőző években Egyiptom felismerte a Babilon felemelkedésében rejlő  veszélyt, ezért hadat üzent Nabu-apal-uszurnak. II. Nékó fáraó (Kr.e. 610-595) Kr.e. 609 –ben érkezett Karkemishez, hogy  megakadályozza a babiloniakat abban, hogy elfoglalják egész Szíriát. A  döntő csatára Kr.e. 605 –ben került sor karkemis mellett. Az ütközetben ugyan elesett Nabu-apal-uszur, ám fia II. Nabú-kudurri-uszur (Kr.e. 605-562) a bibliai Nabukodonozor átvéve a vezetést döntő  győzelmet aratott Egyiptom felett. Az ő uralma alatt élte az Újbabiloni  Birodalom a fénykorát.

II. Nabu-kudurri-uszur legfőbb  feladatának az Egyiptom által még mindig uralt palesztinai és föníciai  területek megszerzését tekintette. Így Kr. e. 605–601 között folytatta a  nyugati hadműveleteket, melyekben Júda új királya, Jehójákim/Jojákim az  Újbabiloni Birodalom vazallusaként vett részt. Az Újbabiloni Birodalom  és Egyiptom közti végső összecsapásra Kr.e. 601 –ben Pelusium mellett,  az Egyiptomból Gáza felé vezető úton került sor. Az ütközetben mindkét  sereg súlyos veszteségeket szenvedett. (A babiloni király például a  következő évben nem is vezetett hadat, mert új sereget kellett  toboroznia.) Az összecsapás eredményeként Egyiptom többé nem uralt  területeket Ázsiában.

A csata kétséges kimenetele Jehójákimot  arra indította, hogy felmondja a vazallusi kötöttségeket.  Nabú-kudurri-uszur ezt nem hagyhatta megtorlatlanul, ezért uralkodása  hetedik évében – Kr.e. 597 –ben – bevonult Jeruzsálembe,  majd a királyi udvart, a zsidó előkelőket, mesterembereket és Judea  lakosságának egy jelentékeny részét, mintegy tízezer embert Babilónba  deportált. Ezzel kezdetét vette a zsidó történelemben az 59 évig tartó „Babiloni fogság”  (Kr.e. 597-538) Alig 11 évvel később Júda tartomány és Jeruzsálem újra  fellázadt, a babilóni uralom ellen, így Nabú-kudurri-uszur Kr.e. 586  –ban hároméves ostrom után, másodszor is elfoglalta Jeruzsálemet. A  város nagy részét porig rombolták, ekkor veszett oda Salamon temploma  is. Ezután helytartók kerültek a terület élére, de nemsokára újabb  lázongások kezdődtek. Kr. e. 581-ben ismét deportálások történtek, és  Júda tartományi különállása is megszűnt – feltehetően Szamariához  csatolták.

Az birodalom virágkorának évei alatt II.  Nabú-kudurri-uszur számára a zsidó területek fékentartása, Türosz  bevétele és Egyiptom folyamatos visszaszorítása jelentett csak gondot.  Türoszt 13 évnyi harc után, Kr.e. 580 körül békekötéssel tudta  megszerezni, Egyiptomot pedig a Kr.e. 568 körül végrehajtott hadjáratban  szorította újra vissza. Hatalmas birodalma – melynek területe  nagyjában-egészben megegyezett az Újasszír Birodaloméval, így a  Földközi-tenger kereskedelme is hozzá tartozott Föníciával együtt –  erőforrásait elsősorban a főváros, Babilon ékítésére használta fel, de a  többi várost sem hanyagolta el. Fantasztikus kettős fallal vette körül a  várost, amelyet még a görög szerzők is ámulattal csodáltak, valamint  befejezte a szentélykörzet (az Észagila és az Étemenanki, a bibliai  Bábel tornya) megépítését. A palotakörzet is megújult. Ugyanekkor  készültek el a függőkertek, melyek helye még nem tisztázott, és amelyeket az ókori világ egyik csodájaként emlegettek.  Nabú-kudurri-uszur különös gondot fordított a város ellátására is. Az  esetleges támadásokra felkészülve az Eufrátesz és a Tigris között falat  emeltetett („méd fal”, amint Xenophón nevezi).

II. Nabú-kudurri-uszur Kr. e. 562-es  halálát követően három uralkodó követte gyorsan egymást a trónon. A  király fiát, Amél-Mardukot két év után megölték, trónra kerülő veje,  Nergál-sar-uszur négy évnyi uralkodást követően elhunyt, az ő  valószínűleg értelmi fogyatékos fiával, Lábási-Mardukkal pedig alig  néhány hónap alatt végzett egy összeesküvés. Az Újbabiloni Birodalom utolsó királya, a Hérodotosz által Labünétoszként említett Nabú-naid volt. Az új uralkodó meggondolatlanul kezelte a Babilónban óriási befolyással  rendelkező Marduk papságot, és megpróbálta visszaszorítani hatalmukat.  Próbálkozott a Szín-kultusz megerősítésével Marduk tisztelete rovására,  és megerősítette a hatalmas gazdasági potenciálra szert tevő templomok  feletti királyi ellenőrzést. A marduk papság felháborodott és jelentős lázadást kezdeményezett a király ellen. Az uralkodónak menekülnie kellett, de fia Bél-sar-uszur (a bibliai Baltazár, Boldizsár, Bélsaccár)  fenntartotta a birodalmat, melyben a marduk papok a király(ok) ellen  hangolták a társadalmat. Végül a méd területeken egy új népesség – a  perzsák – felemelkedése hozta el Új Babilónia végső bukását.