Az ókori kelet nagy birodalmainak története

Az egyes sumér városok egymástól  teljesen függetlenek voltak, ám egy idő után a megművelhető földekért  harc alakult ki közöttük. Ebben a háborúskodásban Kr.e. 2350 körül rövid  időre Umma városának uralkodója Lugalzaggiszi le tudta  győzni a többi várost, és átmenetileg egységes vezetés alakult ki a  sumérok felett. A suméroktól némileg különálló, és Lugalzaggiszi  hatalmán kívül álló állam volt Elám, Dél-Mezopotámia keleti  szomszédságában, a Perzsa-öböl partján. Története szorosan összefüggött a  sumér városokéval. (Fővárosa: Szusza, majd Ansan volt.)

A Lugalzaggiszi teremtette egységet még  nem lehetett sumér államnak – vagy birodalomnak – nevezni, és szinte  létrejötte pillanatában legyőzte egy északon formálódó új nép, melyet  akkádoknak neveztek.

A sumér írás

A sumérok a Kr.e. 4. évezred utolsó  századaiban már ismerték az írás tudományát. Ez az idő egyezik azzal,  amikor Egyiptomban is kialakult az írás, de a két nép önállóan jutott el  idáig, kultúráik között nagyon valószínűtlen, hogy érintkezés alakult  volna ki. Ezt alátámasztja az a tény is, hogy a legrégibb sumér írás és a  hieroglifák alapvetően különböző jeleket tartalmaznak.

A sumér írás is kezdetben tárgyakat  jelölt leegyszerűsített, stilizált formában, majd ezek a kis ábrák  összekapcsolódnak a szavak hangalakjával, s ennek következtében egy-egy  szó jele már csak hangsorként szerepelt egy hosszabb szóban. A jelentés  egyértelművé tételére eterminatívumokat használtak. Ez a fejlődés  gyakorlatilag megegyezik az egyiptomiak írásával, a fő törvények  azonosak. A sumér írás és a hieroglifák azonban pontokon eltérnek egymástól.  Egyrészt a sumérok jelölték a magánhangzókat is, másrészt az íráshoz  használt anyagok természetéből adódóan más formákat alakítottak ki.  Agyagból szinte korlátlan mennyiség állt rendelkezésükre, így ebből  építették házaikat, ebből készítették bútoraikat, edényeiket. Kézenfekvő  volt, hogy rögzítendő mondanivalójukat is ebbe az olcsó, könnyen  hozzáférhető anyagba nyomják íróvessző segítségével. Az ékírásos  jeleknek 4 fajtája alakult ki (függőleges, vízszintes, ferde, két ferde  ék) melyeket kombinálva a Kr.e. 2. évezred végére már kb. 600 ékjelet  használtak.

Az akkádok (Kr.e. 2350-2200 )

A sumér városállamok meghódítására az a  sémi nyelvcsaládba tartozó népcsoport vállalkozott először, mely Kr.e.  3000 körül (a sumérek után 500 évvel) érkezett Észak-Arábia sztyeppéiről  Észak-Mezopotámia területére. Az akkádok – akik legnagyobb városukról Agadéról kapták nevüket – hosszú évszázadokig éltek békességben a sumérekkel, ám időközben erős  és egységes néppé formálódva katonailag is fejlettebbek lettek.  Fölényüket Sarrukin, az első nagy akkád uralkodó arra  használta fel, hogy egész Mezopotámiát meghódítva létrehozza a  történelem első birodalmát. Sarrukin Kr.e. 2350 körül indult meg dél  felé, a sumér városállamok  meghódítására, melynek során Kis uralkodója  után az ummai Lugalzageszi  felett is győzelmet aratott. Az ummai  királyt foglyul ejtése után  bilincsben hurcoltatta végig Agade városán.  Dél-Mezopotámia meghódítása  után észak és nyugat felé fordul, hogy  birodalmát egészen a  Földközi-tengerig terjessze ki.

Sarrukín hadjáratai során el is jutott a  Földközi-tengerig és az Amanus-hegységig, délen és keleten pedig a  Perzsa-öbölig és Elámig. Elám élére egy vazallusát állította. Bár a  tartósan ellenőrzése alatt álló terület jóval kisebb lehetett, az agadei  dinasztiával az ókori Mezopotámia történetében először jött létre egy  nagy területek felett ellenőrzést gyakorló központosítot hatalom, amely  újdonság az addig városállamokba szerveződő térségben. Sarrukín a négy  világtáj urának kiáltotta ki magát, ám fiai, Rímus (ur. i. e. 2278-70)  és Manistusu (ur. 2269-55) uralkodását a birodalom elleni felkelések és  az ezek elleni sikeres harc jellemezte.

Kr.e. 2200 körüli időkre az Akkád  Birodalom már meggyengült a belső felkelésektől és területileg is egyre  inkább visszaszorult.  Végső összeomlását a keletről érkező guti (quttu) törzsek támadása hozta. A suméroknál és akkádoknál fejletlenebb, de nagyobb létszámú,  harciasabb és vadabb népesség a térséget újra önálló városállamok  halmazává tette. A quttu elnyomás azonban a Dél-mezopotámiai régiókban  lényegesen enyhébb volt, így egyes városállamok újra virágozni kezdtek. A  korszak két legjelentősebb uralkodója az Uruk élén álló Gilgames (Kr.e.  2200) és a Lagast irányító Gudea (Kr.e. 2150) volt. Előbbi hőstetteit a  Gilgames eposz örökítette meg. Gudea rövid időre olyan  hatalmat tudott kezébe koncentrálni, hogy a quttu elnyomás dacára Lagas  ki tudta terjeszteni befolyását egész Dél-Mezopotámiára. Végül Kr.e.  2100 körül Uruk és Lagas összefogásával a sumérok elűzték Mezopotámiából  a rajtuk élősködő quttukat.