József Attila élete és munkássága

A vers befejezése szomorú. A meg nem értett szó semmivé foszlik, mondandóját sem tudja megvédeni.

A szakasz utolsó képe („Kard éle csillan: a hajam”), mint az első rész fejszesuhanása, a halál gondolatát vetíti. Az elmúlás jelenik meg ebben a képben: a kard, mint lefejező eszköz s mint a haj közt megcsillanó ősz szál villan meg. A csillan ige ugyanakkor az egyén pusztulásának pillanatnyiságára is utal.

Az utolsó szakaszban a magányról is olvashatunk, a pusztulás másik arca a felbomlás is itt jelenik meg („Bajszom mint hernyó”).

A két rész párhuzama a létezés általános és egyedi folyamatát követi. Az első részben a világ egy teremtménye jut el a törvényszerű, de vacogtató elmúláshoz. A másodikban egy társadalmi lény szenvedi el az erőszakos halált – az elkeseredés itt a mélyebb.

A hangzás és a ritmus is a mélyre kerülést, a reménytelenséget követi. A második részben közel kétszer annyi a mély magánhangzó, mint az elsőben. A jambikus sorok sok spondeust tartalmaznak, és sok a helyzeténél fogva hosszú szótag is, ez a mássalhangzótorlódás lassítja a verset., és a tehetetlenség érzését erősíti. Ezt fejezik ki az igék is, melyek közt igen sok a történést kifejező. A kevés cselekvő is értelme miatt („próbálok”) vagy feltételes módja miatt („szólanék”) teszi semmissé a cselekvést.

Eszmélet (1934)

A mű 12 8 soros versszakból áll, tehát a Nagy Testamentumban Villon által kialakított octávákat használja József Attila is. Az ötös és ötödfeles jambikus sorok váltakoznak. Rímképlete: A B A B – B A B A. Verselése bimetrikus, kettős ritmusú, de a a hangsúlyos ritmus is érvényesül. A vers spirális szerkezetet mutat, és egy kozmikus napot ír le: ébredés – este (vonat). Az egyes részek sorrendje felcserélhetetlen.

A vers több kulcsszóra építkezik: véletlen, vas világ, öntudat és törvény.

Az ellentmondások és a lírai én belső feszültsége szorongást fejez ki. Az elvonatkozatott képek, a múlt képei és a jelen valósága váltakozik a költemény folyamán. A költő többször váltja a beszélő személyét és számát is: általában egyes szám 3. személyben szól, de – főleg az emlékeknél – előfordul az egyes szám 1. személy is.

A 12 részt a világra való ráeszmélés szervezi egységgé. A világ értelmével az 1., 4., 7., 8. versszakban , míg a világ megismerhetőségével a 3., 5., 9., 12. versszakban foglalkozik.

A vers első versszakában a tudat a hajnalt szemléli, de már megjelenik a külső világ igazi arculata is. A szubjektum korlátlan világ, ezzel szemben a külső: vas világ. A valóság és az álom ellentéte adja az alapszituációt. Ez az ellentét mindent a visszájára fordít a belső világban. A beszélő döntés elé kerül: a külső és a belső világ értékrendje képezi a lehetőségeket. S ő a belső világ mellett dönt. Feladatát is meghatározza: a külső világ embertelen rendjében a rend megtalálása.

A vas világ rendjében a determináció dominál. Csak a nemlétben érhetőek el a dolgok, mivel a realitásban minden szétesik.

Az 5. versszakban a társadalomrajz is megjelenik (a kisfiú és a pályaudvari őr képében). Az itt alkalmazott igék is a szorongást fejezik ki: lapultam, lestem.

A 6. szakaszban a költő a következtetését formálja meg: a külső világ oka a szenvedéseinek így egy saját világkép kialakításában látja a megoldást.

A vers első fele sz eszmélés folyamata, a második az öntudatos ember gondolatait mutatja be. A 7., 8., 9. versszakokban a múltat összegzi és rámutat: a törvények „kötelező fölfeslésére is”. A lírai én a fiatalság felidézését látja egyetlen lehetőségének, de a „csillag rácsok” miatt ez is kudarcra van ítélve.

A következő sorok az egyensúly megbomlását mutatják.

Az utolsó előtti két versszakban két ellentétes magatartásformát jelenít meg:

1. – Olyan felnőtt ember, aki életét sztoikus nyugalommal éli. Három sajátsága van:

– a magányt is vállalja

– az élet végét elszámolásnak tekinti

– nem a saját személyiségének a rabja

2. – Ennek teljes ellentéte.

A mű végén a költő kialakítja azt a magatartásformát, melynek jellemzője: a világ fölé emelkedés. Ez magasabb rendű, mint a boldog vegetáció (2.).

József Attila e verse legnagyobb gondolati költeménye.

A Dunánál (1936)

Az illegális kommunista pártban úgy érezte József Attila, hogy közösséget talált. Ekkori éveiben sokkal kiegyensúlyozottabb: cselekvő embernek érzi magát. A mellőzés után igen kínzónak érezte „feleslegességét”. Az 1936-ban induló meg a Szép Szó c. lap a költő számára is szerkesztői állást biztosított.