A betűvel kezdődő szavak

Adoniszi sor: A szapphói versszak negyedik sora.  Egy  daktilusból  és  egy  trocheusból illetve spondeusból áll. Képlete: (-UU,–) vagy (-UU,-U)

Akció: A színészi cselekvés, mozgás, gesztus és mimika együttese.

Alba: A trubadúr- és a középkori lírában található meg. Ezek a  “hajnali  dalok” úgy keletkeztek, hogy a szerelmes lovagot a torony őre vagy őrködő barátja esetleg egy madár  dallal  figyelmeztette,  hogy  közeledik  a  hajnal,  a szerelmes órák vége.

Alexandrinus: A francia eredetű alexandrinus 12 szótagos, hangsúlyos verselésű sorfaj, a 6. szótag után felező sormetszettel. A XII. századi  francia  Nagy  Sándor regényről (Roman d`Alexandre) nevezték el. A magyar fordítások rendszerint időmértékes, jambikus lejtésű, 12-13 szótagos sorokban adják vissza.

Alkaioszi – strófa: Alkaiosz ókori görög költőről elnevezett sorfaj, melynek első  három  sora emelkedő, a pedig negyedik ereszkedő. Képlete: U-,U-,U-,UU-,U- Nagy alkaioszi sor U-,U-,U-,UU-,U- Nagy alkaioszi sor U-,U-,U-,U-,U   Ötfeles jambus -UU,-UU,-U,-U   Kis alkaioszi sor

Állandó (eposzi) jelző: A klasszikus eposz egyik állandó eleme (kelléke). A szerző a  mű  folyamán ugyanazt  a  szereplőt  csak  ugyanazokkal  a  jelzőkkel  illeti.  Például Odüsszeusz jellemzői: bátor, leleményes

Állatmese: A szerző a kor visszáságait, főképpen a gonosz hatalmasok hazug erkölcseit öltöztette az  állatmesék  köntösébe.  A  költő  minden  esetben  közli  a történetek “megfejtését”,  az  erkölcsi  tanulságot.  Állatai  rendszerint saját   természetüknek   megfelelően   viselkednek,   de   egyben   emberi tulajdonságokat,  magatartásokat  testesítenek  meg.  Állatmese   szerzők: Aesopus, Phaedra, La Fontaine

Alliteráció: Rendszerint a szókezdő, de néha nemcsak a szókezdő hangok  ismétlődése.  A versek egyik zenei eszköze.

Ambróziánus himnusz: Szent Ambrusról lett elnevezve,  aki  a  maga  himnuszait  antik  metrikus formába öntötte, rímtelen négyes jambusi sorokba. Négy sor egy  strófa,  s egy himnusz nyolc versszakból áll.  Ez  a  forma  az  őshimnuszok  kedvelt versformája lett.

Anapesztus: Két rövid és egy hosszú szótagból álló versláb. Képlete: UU-

Antik dráma jellemző vonásai: Az  események  színhelye  egyetlen  tér,  amit  látni  lehet.   Az   egyre feszültebbé  váló  konfliktus  szenvedélyes  viták,  szócsaták  formájában valósul meg. A valóságos tettek,  a  tettleges  összeütközések  máshol,  a színpadon  kívül  zajlanak  le.  Ezekről  az  őr,   illetve   a   hírnökök elbeszéléseiből értesülünk. A tragédia időtartama  csupán  néhány  óra.  A kórus (kar), mely énekel (kardal), esetleg tánccal kísérte és magyarázta a cselekményt, elválaszthatatlan a görög drámától.  Fontos  szerepe  volt  a kórusban  a  tragédiák  (drámai  művek)  szerkezeti  tagolásában:  a   mai jelenetnek, felvonásoknak megfelelő részeket választotta el egymástól.

Antikizáló hangsúlyos verselés: Középkori latin költészet verssorai úgy utánozzák  a  klasszikus  verselés egy-egy verslábát, hogy a hosszú szótag helyén hangsúlyos, a rövid  szótag helyén pedig hangsúlytalan szótag áll. Ezt nevezzük antikizáló  hangsúlyos verselésnek. (Verselési mód)

Apokalipszis: Külön irodalmi műfaj az i.e. II. évszázadban. Az apokalipszis  szerzője  a kinyilatkoztatást látomás formájában kapja és azután írja le.  A  műfajban minden jelképpé válik. (Pl.: Jelenések könyve, a Bibliában)

Arszisz: versláb, a nyomatékosító elem, jele: ” ‘ “


B betűvel kezdődő szavak

Balassi-strófa: 1 vsz. ( 3 sor 1 sor ( 3 egység (6,6,7) vers ( 3×3 strófa A hármas szerkesztési elv  valósul  meg.  Dante  Isteni  színjátékában  is megtalálható ez az elv. Képlete: aabccbddb…

Ballada: Villon idején ( táncdal 13. századtól ( csak formai jelentése van: egyszerű ballada: 4 vsz. (összefoglaló, ajánlás) – Villon kettős ballada: 6 strófa a versszakok 3 rímet váltogatnak, és refrénnel végződnek drámai feszültségű, szaggatott menetű, általában  tragikus  tárgyú  verses kisepikai műfaj párbeszédes, lírai elemekkel – Arany János

Barokk: Az ellenreformáció szellemi áradatát kifejező, az érzelmeket az  ész  fölé rendelő túldíszített, Itáliában keletkezett művészeti és irodalmi  stílus. Nélkülözhetetlen eszköze a  meghökkentés,  a  gyönyörködtetés.  Kedveli  a virtuóz rímtechnikát, a körmondatokat, költői képek bőségét,  a  patetikus hangnemet.

Barokk eposz: A barokk korban keletkezett új műfaj.  A  hagyományos  műformáknál  lazább keretű. Új  kompozíciós  formákat  tartalmaz:  sok  részletből,  epizódból felépülő, poklot, földet, mennyet  egybeölelő  monumentális  szerkezet.  A korábbi műfajoknál emberibb mivolta, sajátos szerkesztési módja  van:  Azt is igazzá teszi, ami nem az például a magyarok erkölcsi győzelme a Szigeti veszedelemben.

Barokk körmondat: A barokk korra jellemző, sokszorosan összetett, grammatikailag  bonyolult, de ennek ellenére érthető mondat. Pázmány Péterre nagyon jellemző.

Belső rím: egy-egy sor közepe és vége is rímel egymással

Bevezetés (expozíció): A  drámai  művek  bevezető  része,  amelyben   az   író   megismertet   az előzményekkel és bemutatja a kiinduló helyzetet.

Bibliai história: A XVI.  század  első  évtizedeiben  protestáns  prédikátorok  új  irodalmi műfajok megteremtésével hirdették eszméiket. Ilyen volt a bibliai história is, amely a zsoltárfordítással együtt  pótolta  a  még  le  nem  fordított Bibliát, elsősorban az Ujszövetséget.

Blank vers: Shakespeare-re  jellemző.  Drámáit  új  versformában,  a   tíz   szótagos, időmértékes (jambikus lejtésű), rímtelen “blank vers”-ben írta,  s  ez  az Erzsébet kori drámák általánosan használt sorfaja.

Bokorrím:Bokorrímnek nevezzük, ha a egy strófán belül végig ugyanolyan vagy hasonló szótagok rímelnek, tehát a rímképlet: aaa…

Bonyodalom: A  bonyodalom  a  drámai  műveknek  az  a  része,  melyben   megindul   és kibontakozik az alapszituációból következő  eseménysor.  Ha  a  cselekmény összeütközésre, konfliktusra épül,  egyre  kiélezettebbé  válik  a  drámai harc, a két egymással szembenálló  törekvés  egymás  elleni  küzdelme.  Az események sorában bontakozik ki a szereplők jelleme és kapcsolatrendszere.

Bosszúdráma: Shakespeare idejében igen  népszerű  műfaj  (a  Hamlet,  dán  királyfi  is ilyen). Az alapvető konfliktusmotívum a bosszú.

Bujdosóének: A kései kuruc költészet  jellegzetes  műfaja.  Keletkezésük  a  Rákóczi  – szabadságharc bukása utáni időkre tehető. Bennük a reményvesztettség és  a forradalom bukása iránti fájdalom jelenik meg.

Bukolika, bukolikus költészet: A   görög   bukolosz   (‘marhapásztor’)    szó    alapján    nevezzük    a pásztorköltészetet   bukolikus   költészetnek,   bukolikának.   Később   a vergiliusi cím (Eclogae) nyomán ezt a műfajt ekloga névvel is illették.


C betűvel kezdődő szavak

Carmen: A carmen, más néven óda a  modern  irodalomban  fenséges  tárgyról  szóló, emelkedett hangnemű lírai költemény; tartalmi köre sokkal szűkebb, mint  a görög ódáé  vagy  a  latin  carmené.  Ez  utóbbiakat  nagymértékű  eszmei, tartalmi, hangnembeli, formai  változatosság  jellemzi,  de  megtartják  a görög  lírában  kialakult  dalformákat.  Horatius  legérettebb  alkotásai, Kölcsey Himnusza is ebben a műfajban íródott.

Choriambus: A görög kardalokban kedvelt versláb. Képlete: (-UU-)

Clown-jelenet: A középkori tragédia komor fenségét közbeékelt, ún. clown-jelenetek (clown = bohóc) oldották: a korabeli közönség nemcsak rémüldözni  akart  a  véres események láttán, hanem megkívánta a felszabadult nevetés lehetőségét is.

Commedia dell’arte: Az olasz eredetű commedia dell’arte legfőbb műfaji sajátossága a rögtönzés volt. A színészek nem szöveget kaptak, csak a  cselekmény  vázlatát,  mely csupán a játék  lényeges  fordulópontjait  rögzítette.  A  részleteket,  a párbeszédeket a színészeknek kellett rögtönözniük. Erre adott lehetőséget, hogy a műfaj állandó típusokkal, hagyományos jellemekkel dolgozott, s egy- egy színész rendszerint ugyanazt a típust személyesítette meg. Ez a  műfaj Moliere-re is hatással volt.

Csodás elemek: A klasszikus eposznak egyik  állandó  eleme,  ún.  eposzi  kelléke.  Ennek lényege, hogy természetfeletti lények beavatkoznak a szereplők életébe.


D betűvel kezdődő szavak

Daktilus: Egy hosszú és két rövid szótagból álló versláb (-UU)

Detektívregény, krimi: Az uralkodó értékfajta az érdekesség. Néhány órás érdekfeszítő szórakozást kívánnak nyújtani, egyfajta logikai játékot. A művek végén mindig ott  van utólagosan a megfejtés is.  Hiányzik  belőlük  a  társadalmi-emberi  világ lényegét feltáró törekvés, a célkitűzés.

Dialógus: Párbeszéd a drámában a szereplők között.

Dikció: A színész beszéde,  a  helyzetnek  és  a  megformált  alaknak  megfelelően elmondott drámai szöveg.

Disztichon: A   legelső   strófaszerkezet,   hexametrikus   és   pentametrikus   sorok váltakozása.

Dokumentumirodalom: Igazi történeteket leíró irodalmi  műfaj  Pl.:  emlékirat,  napló,  levél, publicisztika).

Dráma: Irodalmi műnem. Az ide  tartozó  műfajok:  tragédia,  komédia,  színmű.  A drámai mű eseménysort ábrázol, de az eseményeket,  a  szereplők  jellemét, gondolatait, egymáshoz való viszonyát az alakok párbeszédeiből (dialógus), magánbeszédeiből (monológ) és tetteiből ismerjük meg. A drámai  cselekmény jelen időben előttünk bontakozik ki az alapszituációból, amely a szereplők egymáshoz való viszonyát, törekvéseiket, magatartásukat meghatározza. Ez a drámai szituáció a hőst vagy hősöket akcióra, drámai  harcra  készteti.  A dráma rendszerint sorsfordulatot bemutató mű, cselekménye –  a  terjedelem miatt- sűrített, gyakran a szemben  álló  erők,  egymástól  eltérő  emberi magatartások kiélezett összeütközése, konfliktusa áll a középpontjában.  A drámai művek nyelve tömörebb, erőteljesebb mint a többi  műnemé.  A  dráma szerkezete kupolás, részei: bevezetés (expozíció), bonyodalom,  cselekmény kibontakozása, tetőpont, megoldás. Színpadra szánt alkotás.

Drámai expozíció: A drámai műnek azon része, melyben az író megismertet az előzményekkel,  s bemutatja a kiinduló helyzetet, szereplőket.

Drámai harc: Két ellentétes akarat egymás elleni tettsorozata. Pl.: Antigoné-Kreón

Drámai szituáció: Akkor keletkezik, amikor az ellenfél  megakadályozza  a  főszereplő  által képviselt elvek érvényesülését.


E betűvel kezdődő szavak

Egyperces novellák: Általában feltűnően rövidek, mert kevés szóval szeretnének sokat  mondani. Az egyik oldalon az író részéről a közlés  minimuma,  az  olvasó  részéről pedig a képzelet maximuma áll, így  az  ember  a  fantáziája  révén  aktív szereplővé válik. (Örkény István)

Ekloga: Lásd bukolikus költészet! Radnótinál(Vergilius fordítások)fontos műfaj.

Elbeszélés: Az epika műnemébe tartozó  műfaj.  Az  epikai  közlési  formák  között  az alapvető  forma  a  közvetlen  szerzői  elbeszélés.  A  novellától   abban különbözik,  hogy  ráérősebb,  részletezőbb,  több  szereplővel  dolgozik, akiket sokféle módon, részletezőbben  jellemezhet  terjedelme  változó.  A novella a szereplők életének egy fordulópontját mutatja be, röviden  kevés szereplővel,  akiket  tömören  jellemez.  Fontos  része  a  vezér-   (vagy Boccaccio után sólyom-) motívum.

Elégia: A görögök minden disztichonban írt költeményt elégiának  neveztek.  A  mai elnevezésű elégia a  reneszánsz  korban  alakult  ki.  Az  újkori  európai irodalomban  csak  olyan  költeményre  alkalmazták  az  elnevezést,  amely csendes szomorúságot, bánatot, fájdalmat fejezett ki. Ez  a  mai  elégikus hangulat a görög gyászdalokra vezethető vissza.

Emelkedő verslábak: Elöl álló theszisz és azt  követő  arszisz  esetében  emelkedő  verslábról beszélünk. Ilyen verslábak: jambus (U-), anapesztus (UU-).

Énekvers: Olyan lírai alkotás,  amelyet  hangszeres  kísérettel  adnak  elő.  Nagyon fontos a dallam.  Magyarországon  a  XVI-XVII.  században  volt  jellemző. Tinódi Lantos Sebestyén művei és a kurucdalok is ilyenek (tárogatók).

Enumeráció: A klasszikus eposz egyik állandó eleme, eposzi kelléke, de az  újabb  kori eposzokban is előfordul. Seregszemlét jelent,  a  szemben  álló  hősök  és csapatok bemutatása, rendszerint a cselekmény megindítása után.

Epeiszodion: Az epeiszodion a tragédiának az a párbeszédes része, amely  a  két  teljes kardal között foglal helyet (a modern drámák jelenetnek nevezett  részével rokon).

Epigramma: Az epigrammát az elégiával közös  származás  és  forma  (disztichon),  sőt tartalom jellemzi. Eredetileg sírkövekre,  műemlékekre,  isteneknek  szánt tárgyakra, épületre vésték (epigramma = felirat), s ezért tartalmában igen tömör és terjedelmében rövid volt. Később  mint  könyvepigramma  veszített tömörségéből, rövidségéből  is.  Ma  bölcs  gondolatot,  szellemes  gúnyt, fontos  igazságot  tömören  összefoglaló,  gyakran  csattanóval   végződő, viszonylag  rövid  versek  neve,  a  disztichonforma  már  nem   feltétlen követelmény.

Epika: Az egyik műnem, legjellemzőbb sajátossága, hogy bennük a külvilág  áll  az ábrázolás  középpontjában,  s  nem  a  lélek  belső   világa.   Alapvetően monológikus formájúak, tehát egy “elbeszélő” mondja el  a  történetet.  Az elbeszélő művekben is lehetnek  dialógusok,  ezek  azonban  “idézetek”-nek tekintendők. Az alkotó csak közvetítő  a  valóság  és  az  ábrázolt  világ között, saját értékelését, állásfoglalását a történet megformálásába építi bele.

Epikai közlésformák: Az alapvető közlési forma  a  közvetlen  szerzői  elbeszélés;  emellett  a cselekmény színterét és az egyéb tárgyi mozzanatokat a leírás, a szereplők szóbeli  megnyilatkozásait  általában  a  dialógus  közvetíti.  Ez  utóbbi esetben a szereplők mondatait az elbeszélő  szó  szerint  “idézi”:  ezt  a közlési formát egyenes beszédnek is szokás nevezni. Előfordul, hogy az író valamelyik hőse szavait csupán tartalmilag “idézi”,  egyes  szám  harmadik személyben: ennek függő beszéd a hagyományos elnevezése.  A  szereplők  ki nem mondott gondolatait, érzelmeit az újabb  epikai  művek  vagy  a  belső monológ, vagy a szabad függő beszéd (átélt  beszéd,  átképzeléses  stílus) technikájával jelenítik meg. A szabad függő beszéd közben az író gyakran a saját gondolatait is belecsempészi a  szövegbe.  Ezeknek  a  formáknak  az előfordulása, gyakorisága írónként különböző, kifejező szerepük is lehet.

Epikus hasonlat: A klasszikus eposzok egyik állandó eleme, kelléke, amely nagy  terjedelmű, részletező, szinte önálló életet élő hasonlat.

Epikusság: Az epikára jellemző sajátosságok esetleges (nem meghatározó)  alkalmazását jelenti a másik két műnemhez tartozó alkotásokban.

Epizód: A  nagyepikai   művekben   gyakran,   a   drámában   ritkán   előfordulnak mellékesemények. Az  ilyen  önmagukban  lezárt,  némelykor  életképszerűen megrajzolt részleteket, melyek nem viszik ugyan előre a cselekményt, de az írói szándéknak  megfelelően  fontos  szerepük  van  (pl.:  Új  vonásokkal gazdagítják a szereplőket) epizódoknak nevezzük.

Eposz: Az eposz az epika műnemébe tartozó, nagy terjedelmű  elbeszélő  költemény. Rendkívüli képességekkel rendelkező hőse  istenektől  is  támogatva  nagy, egész közösség számára jelentős tetteket visz véghez.

Eposzi kellékek: A klasszikus eposzok állandó elemei: .  invokáció  –  valamely  istenség  segítségül  hívása  .  propozíció   – témamegjelölés .  in  medias  res  –  a  dolgok  közepébe  vágó  kezdés  . enumeráció – seregszemle . csodás  elemek  (deux  ex  machina)  –  istenek beavatkozása . állandó jelzők és ismétlődések . epikus hasonlatok

Ereszkedő versláb: Elöl álló arszisz és az azt követő theszisz esetében ereszkedő  verslábról beszélünk. Ilyen például a spondeus (–), trocheus (-U), daktilus (-UU), pürrikhiusz (ÚU), choriambus (-UU-).

Esztétikai minőségek: A mű  összhatását  meghatározó  legfontosabb  értékszerkezeteket  nevezzük esztétikai minőségeknek. Pl.: szép, fenséges, kellemes, tragikus, komikus, kellemetlen, groteszk, rút

Evangélium: Görög szó  latinosított  formája,  “jó  hírt”,  “örömhírt”  jelent.  Jézus élettörténetét nevezik evangéliumnak. Négy  evangélium  van:  Máté,  Márk, Lukács, János evangéliuma.

Exodikon: A  tragédiát  lezáró,  a  mű  tanulságait  összefoglaló,  életbölcsességet megfogalmazó rövid kardal, amit a kórus elvonulás közben énekelt.

Exodosz: Végkifejlet, befejezés. Az utolsó kardalt lezáró dialógikus rész.

Epeiszodion: a tragédiának a két teljes  kardal  között  levő  párbeszédes része Exodosz: a végső sztaszimont követő dialógikus rész (végkifejlet)

Exodikon: a kar elvonulása közben énekelt tanulságos tartalmú dal Kommosz: a szereplőnek a karral folytatott lírai dialógusa

Expozíció: A drámai műnek azon része, melyben az író megismertet az előzményekkel,  s bemutatja a kiinduló helyzetet.


F betűvel kezdődő szavak

Fabula: A  XVI.  század  első  évtizedeiben,  a  reformáció  során  a   protestáns prédikátorok új irodalmi műfajok megteremtésével hirdették tanaikat. Ilyen volt a  fabula  (tanító  mese)  is,  amelyek  példázataival  terjesztették antifeudális erkölcstanukat. Heltai Gáspár sok fabulát írt.

Fantasztikum: A realitáson messze túlmenő (Pl.:  álomban)  ábrázolt,  szó  szerint  véve képtelen eseménysorozat megjelenítése a fantasztikum. Karinthy  Frigyes  A cirkusz című novellájában is megtalálható.

Félrím: Félrím esetében csak minden második sor rímel. Képlete: xaxa

Fenség: Az eposzban a legfontosabb esztétikai minőség a fenség: a szokatlan,  már- már emberfeletti nagyságú és intenzitású érték, amely  félelmes  fenyegető hatású is lehet.

Figura etymologica: A figura etymologica a szó tövének ismétlődésével  előállt  stílusalakzat. Ez figyelhető meg a Halotti beszédben: “halálnak halálával halsz”.

Filozófiai párbeszéd: Platón görög filozófus teremtette meg  ezt  a  műfajt.  A  szépirodalomhoz kapcsolja műveit  a  dialógusok  könnyed  bája,  természetessége,  elegáns szellemessége. Nem elvont filozófiai tételek megszemélyesítéséről van szó, a vitapartnerek hús-vér emberek, mindegyik külön-külön, önálló karakterrel jellemzett egyén. Platónnál a párbeszédek színhelye mindig Athén.


G betűvel kezdődő szavak

Giccs: A külső formájában az irodalmi művekhez  hasonló  írást,  amely  az  igazi művészet látszatát kelti, szélsőségesen torz, otrombán hamis, hazug  módon eszményített ábrázolásban tükrözi korát giccsnek nevezzük.

Gondolatritmus: A  gondolatritmus  a  mondat  tagjainak  párhuzamosságát,   a   gondolatok szabályozott ismétlődését  jelenti.  Előfordul  Balassi  Júlia  verseiben, amikor is a szeretett nő tökéletességét ismétli. A Zsoltárok könyvében  is megfigyelhető.

Görög drámai verseny: Az ókori görögöknél minden évben tavasszal (március-április) rendezték meg a nagy Dionüszosz-ünnepet, melynek fénypontja a drámai verseny volt.  Ezen i.e.534-től tragédiaköltők, i.e.486-tól komédiaköltők is részt  vettek.  A versenyeket irányító arkhón (állami tisztviselő) három tragédiaköltőnek és öt komédiaszerzőnek  adott  játszási  engedélyt.  (Később  ez  is  háromra csökkent.) A tragédiaírók rendszerint tetralógiával (három tragédia és egy hozzákapcsolódó szatírjáték), a komédiaköltők egyes darabokkal  pályáztak. A versenyen tíz, előre megválasztott bíró  mindegyike  felírta  az  általa megállapított rangsort egy táblára, s ezt bedobta  egy  urnába.  Ebből  az arkhón kihúzott ötöt és ezek alapján döntöttek  (a  másik  ötöt  figyelmen kívül hagyták). A győztes híres és tisztelt költő lett,  a  harmadik  hely azonban a bukással volt egyenlő.

Görög tragédia szerkezete: Ezek az egységek az i.e. V. század közepén alakultak ki: Prologosz: az előadás a főhős monológjával, vagy egy dialógussal indult Parodosz: a kar bevonulása,  az  orkhésztrán  való  elhelyezkedése  közben énekelt dal Sztaszimon: minden későbbi kardal neve


H betűvel kezdődő szavak

Haláltánc: Irodalmi műfaj. A XIV. századtól templomok, temetők falára festett  képek, fametszetek,  lírai  alkotások  figyelmeztették  az  élőket   az   elmúlás közelségére és könyörtelenségére.

Hármas egység: Arisztotelész Poetika című műve alapján a  hely  (egy  színhely),  az  idő (maximum  egy  nap),  és  a  cselekmény  (egy  szálon  futó)  egysége.   A racionalizmus  időszakában  Boileau   megkövetelte   a   hármas   egységet Arisztotelészre hivatkozva.

Hármas színpad: Shakespeare színházában volt jelen először. előszínpad (benyúlt a közönség közé) ( “tömegjelenetek a szabadban” hátsó színpad -> épületek szobáiban történt események bemutatására felső színpad ( magasban történő cselekmény (erkélyjelenet)

Helyzetkomikum: A megtévesztésen vagy félreértésen  alapuló  helyzetet,  melyben  a  főhős csapdába kerül helyzetkomikumnak nevezzük.

Hét szabad művészet: grammatika, retorika, logika, aritmetika, geometria, zene, asztronómia

Hexameter: Az eposzok daktilusokból és spondeusokból felépülő,  hat  verslábból  álló hagyományos verssora.

Históriás ének: Az énekvershez hasonlóan legfőbb tulajdonsága  a  dallamosság.  Hangszeres kísérettel adták elő. Témája harcokról való “tudósítás”-ok. Tinódi  Lantos Sebestyén sok ilyen műfajú éneket írt.

Hitvitázó dráma: A  protestáns  prédikátorok  hitvitázó  drámákban   vitatták   az   egyház hittételeit a reformáció keretében. Két szereplője van  egy  ilyen  műnek: egy református és egy katolikus személy vitatkozik az  elveikről.  Maga  a műfaj a XVI. század elején alakult ki. Bornemissza Péter és Sztáray Mihály voltak a fő művelői.

Humanizmus: A reneszánsz polgárság világi ideológiáját jelenti.

 

I betűvel kezdődő szavak

Iambosz: Iambosznak nevezték a gúnyos,  csipkelődő  verseket,  melyek  kíméletlenül támadtak minden bűnt, hibát, fogyatékosságot. Bár a gúnyos vers  a  modern lírából  sem  hiányzik,  az  elnevezést  már  nem  használják.   A   műfaj megteremtője Arkhilokhosz (i.e. VII. század) volt.

Idill: A szicíliai születésű,  görög  Theokritosz  (i.e.  III.  század)  idillnek (görögül  eidüllion  =   képecske,   életkép)   nevezett   költeményeiben, eklogáiban, pásztorokat szerepeltet.  Hexameterekben  írt  és  párbeszédes formájú verseiben a pásztorok  a  természet  meghitt  közelségében  élnek. Eszményített  világ  ez:  a   korabeli   társadalmi-politikai   valóságból elvágyódó s egy új aranykor után áhítozó emberi közérzet jelenik meg itt.

Időmértékes ritmus: A vers ritmusát a  rövid  és  a  hosszú  szótagok  szabályos  váltakozása, ismétlődő visszatérése állítja elő.

Időmértékes verselés: Az időmértékes verselésű művek (Pl.: Iliász, Odüsszeia) soraiban a  szöveg kötöttségét, ritmusát a rövid és a hosszú szótagok szabályos  váltakozása, ismétlődő visszatérése állítja elő. Rövid a szótag, ha a benne  előforduló magánhangzó rövid és legfeljebb egy mássalhangzó követi. Hosszú a  szótag, ha magánhangzója hosszú, vagy a  rövid  magánhangzó  után  két  vagy  több mássalhangzó következik.

In medias res: A klasszikus eposz egyik állandó eleme, kelléke, a  dolgok  közepébe  vágó kezdést jelent.

Invokáció: A klasszikus eposz egyik állandó eleme, kelléke, amely valamely  istenség, esetleg múzsa segítségül hívását jelenti.

Irodalmi barokk: A  barokk  hatás  az  irodalomban  mindenekelőtt  a  művek   stílusán   és szerkezetén   figyelhető   meg.   A   barokk   számára    nélkülözhetetlen meghökkentés, lenyűgöző hatás, leginkább formai külsőségekkel érhető el. A barokk   költészet   kedvelte   a   virtuóz   rímtechnikát,    a    merész gondolattársításokon  alapuló,  újszerű  költői   képek   bőségét   (főleg metaforákat),  a  meglepő  ellentétektől  feszülő  hasonlatokat   s   ezek eredményeképpen az ünnepélyességet kifejező patetikus  stílust.  Különösen kedvelte a bonyolult összetételű, de áttekinthető körmondatokat,  a  rokon értelmű  mondatok,   szavak   halmozását,   az   erős   érzelmi   tartalmú kifejezéseket, olykor a drasztikusabb népiességet is a légies  könnyedség, a  kecses  finomság  társaságában.  Nagymértékben  továbbfejlesztette   az irodalom nyelvi lehetőségeit. A barokk  új  műfajokat  hozott  létre  Pl.: barokk eposz. Barokk írók: Cervantes, Lope  de  Vega,  Gongóra,  Calderon, Tasso, Marino, Milton, Pázmány Péter, Zrínyi Miklós

Ionicus a maiore: A görög kardalokban kedvelt versláb. Képlete: (–UU).

Ionicus a minore: A görög kardalokban kedvelt versláb. Képlete: (UU–).

Irodalmi “én”: Az irodalmi “én” esetében az író egyes szám első személyben  mondja  el  a történetet, mintha  az  események  vele  történtek  volna  meg.  Az  ilyen előadási formában az író mintegy a  mű  egyik  szereplőjévé  válik,  az  ő nézőpontjából mutatja be az ábrázolt világot. De az irodalmi “én”  sohasem azonos maradéktalanul a szerzői énnel – csupán  egy  fiktív  én.  Karinthy Frigyes A cirkusz című novellájában is megtalálható ez az én.


J betűvel kezdődő szavak

Jambus: Arkhilokhosz ókori görög író által megteremtett versláb. Képlete (U-).

Jellemkomikum: A komikumnak  azt  a  fajtáját,  mely  a  szereplő  jelleméből  következik jellemkomikumnak nevezzük. Ilyen Moliere Tartuffe-je is.

Jeremiád: Protestánsok által írt siralmas énekek, melyekben a XVI.  század  vallásos történelemszemlélete figyelhető  meg.  (Ezt  folytatja  Zrínyi  a  Szigeti veszedelemben).

 

K betűvel kezdődő szavak

Kalandregény: A szórakoztató irodalom egyik fajtája, központjában az érdekesség  van.  A krimi rokonműfaja.

Kanonizálás: A szellemi-kulturális élet  fejlődésének  egy  pontján  megindult  a  múlt irodalmi emlékeinek tudós  vizsgálata,  válogatása,  a  végleges  szövegek kialakítása. Ezt a folyamatot nevezzük kanonizálásnak.

Kardal (dithürambosz): A kar által énekelt dal,  melyben  fuvolakíséretre  táncolva  kísérték  és magyarázták a dráma cselekményét.

Katarzis, katharzisz: Arisztotelész nyomán, a művészetnek a  testet-lelket  formáló,  megrendítő hatását nevezzük katarzisnak.

Kétütemű nyolcas: A hosszabb sorokat a belső rímek két rövidebbre  bontják,  és  így  négyes bokorrím fogja össze a strófákat. (Balassi)

Kisepika: A  valóság  egy-egy  szűkebb  részletét  ragadja  meg,   sűrített,   tömör ábrázolásra törekszik, kevés szereplőt mozgat. Pl.: novella

Klasszicista dráma: A görög-római irodalomból vezették le. XVII.  században,  Franciaországban fejlődött ki igazán. Teljesen  a  józan  észen  alapszik.  A  műveket  már felvonásokra  tagolták,   és   az   új   racionalista   felfogás   szerint elképzelhetetlen,  hogy  a  szünet   alatt   hosszabb   idő   teljen   el. Arisztotelész Poetika c. művet félreértelmezve Nicolas Boileau  kötelezővé tette benne a hármas egységet. A szereplők jelleme az  idő  múlásával  nem változik, az előzményekre dialógusok vagy monológok utalnak vissza,  mivel a mű csak  a  konfliktus  kirobbanasát  mutatja  be.  Kötelező  szabály  a mértéktartás, a durva dolgokat száműzték, és éppen ezért a női  szerepeket már nők is játszhatták.

Klasszicizmus: Az antik görög és római művészetet tekintette példaképének, s  céljának  e műalkotások utánzását  tartotta.  A  klasszicisták  racionalisták  voltak, hitték, hogy  az  antik  remekművek  elemzése  nyomán  képesek  elvonni  a tökéletes   műalkotások   létrehozásának   szabályait.   A   klasszicizmus művészetelmélete ezért dogmákat alkotott (Pl.:  hármas  egység).  Horatius figyelmeztetése nyomán célul tűzték ki, hogy a műveknek gyönyörködtetni és tanítani kell.

Kocsi-színpad: A forgószínpad egyik  őse,  az  ülő  nézőközönség  előtt  gördültek  el  a kocsikra szerelt színhelyek.

Komédia: A dráma műnemébe tartozó műfaj. Uralkodó esztétikai minősége a komikum.  A komédia hősei átlagos vagy  az  átlagosnál  kisszerűbb  alakok,  szellemi, erkölcsi, jellembeli  fogyatékosságuknak  vagy  nincsenek  tudatában  vagy pozitívumként  tüntetik  fel.  A  jellemzés  nem   nélkülözi   a   túlzás, karikírozás eszközeit.  A  cselekményben  sok  a  valószerűtlen  fordulat, cselszövés, véletlen, megoldása  pedig  mindig  szerencsés  kimenetelű.  A komédia során  az  értéktelenség  lelepleződik,  illetve  az  értékvesztés nyilvánvalóvá válik. Komikus konfliktusra épül  a  darab,  ha  a  kisszerű hősök ütköznek össze és ebbe belebuknak. A komédia igazsága nem a történet hitelében, hanem a leleplezésben  nyilvánul  meg:  a  hamis  látszat  alól előtűnik a valódi lényeg.

Komikum: Olyan értékszerkezet, amelyben értékhiány lepleződik le, vagy értékvesztés válik nyilvánvalóvá.
Kommosz: A  görög  tragédia  eleme.  A  szereplőnek  vagy  szereplőknek  a   karral folytatott lírai dialógusát jelenti.

Konfliktus: A dráma egyik  legfontosabb  eleme.  A  dráma  rendszerint  sorsfordulatot bemutató mű, cselekménye – terjedelem miatt – sűrített, gyakran a  szemben álló erők, egymástól eltérő emberi magatartások  kiélezett  összeütközése, konfliktusa áll a középpontjában.

Kórus (kar): A kórus (kar), mely  énekkel  (kardal),  esetleg  dallal,  fuvolakíséretre lejtett tánccal kísérte és magyarázta a cselekményt,  elválaszthatatlan  a görög drámától. Fontos szerepe volt a kórusnak a tragédiák (drámai  művek) szerkezeti  tagolásában:  a  mai  jeleneteknek,  felvonásoknak   megfelelő részeket választotta el egymástól.

Középkori himnusz: Az  egyházi   lírai   költészet   csúcspontja.   A   középkori   himnuszok istentiszteletek alkalmából énekelt, a hívők áhítatos érzelmeit  kifejező, Istent  magasztaló  és  a   szenteket   dicsőítő,   emelkedett   hangulatú költemények voltak a  XII.  században.  Az  egyik  legkiválóbb  költője  a műfajnak Pierre Abélard, például a Szombatesti himnusz című műve.

Középkori vallásos irodalom műfajai: Imádság, prédikáció, passió, példa,  látomás  és  a  két  legnépszerűbb  a himnusz, legenda.

Krimi: Az uralkodó értékfajta az érdekesség. Néhány órás érdekfeszítő szórakozást kívánnak nyújtani, egyfajta logikai játékot. Hiányzik belőlük a társadalmi- emberi világ lényegét feltáró törekvés, a célkitűzés.

Kuruc táncdal: A XVII. század első évtizedében alakult ki. A  kezdeti  kuruc  lelkesedés, győzelmek,  remény  teremtette  meg  ezt  a  műfajt,   melyre   hangszeres kíséretnél táncolni lehetett. Ilyen dal a Csínom Palkó.

 

L betűvel kezdődő szavak

Legenda: A középkori legenda Krisztus, Szűz Mária vagy valamely szent  életének,  a velük kapcsolatos csodás történeteknek prózai vagy verses elbeszélése.

Levél: A levél műfaj igen kedvelt volt a XVIII. századi francia irodalomban, s  a leveleknek évtizedeken át való írogatása lehetett  Mikes  Kelemen  legfőbb időtöltése és vigasztalója a bujdosásban. Ennek a műfajnak nincsenek merev szabályai, a tartalmat  tekintve  rendkívül  rugalmas:  korlátozás  nélkül szólhat mindenről.

Líra: Az egyik műnem. Az idetartozó irodalmi alkotások legfőbb sajátossága, hogy elsődleges témájuk az egyén, az én világa, a  belső  lelki  világ:  az  én válasza a valóság bizonyos kihívására. A lírikus nem  a  világot  jeleníti meg művében, hanem  önmagát,  amint  találkozik  a  valóság  dolgaival,  s kifejezi mindazokat az érzelmeket és gondolatokat,  amelyek  e  találkozás során lelkében keletkeztek. A lírai költemény legtöbbször verses  monológ. A lírai formák  általában  a  rövid  műfajok  körébe  tartoznak  (novella, elbeszélés). A hagyományos lírai műfajok (Pl.: elégia, óda, himnusz,  dal) az irodalom története során rengeteget változtak. A modern lírai alkotások zöme  e  hagyományos  műfajok  körébe  nem   sorolható,   bár   tematikai, hangnembeli vagy formai sajátságaik sokszor hasonlóságot mutatnak e műfaji előzményekkel.

Liturgikus drámák: A templomokban bemutatott párbeszédes jeletek, a liturgikus drámák  a  XI. századtól   kezdve   játszottak   egyre   nagyobb   szerepet   (Húsvétkor, Karácsonykor Krisztus életét dramatizálták). Lassanként egyre több világi, komikus, sőt trágár mozzanat szűrődött  be  az  egyházi  színjátszásba,  s ezért nem maradhatott meg a templom  falai  között,  ki  kellett  vinni  a templom előtti térre, a piacra. Bizonyos egyházi ünnepeken a város  óriási színházzá alakult és az emberek alkalmi  színészekké  lettek.  Később  már céhek gondoskodtak a színészekről.

Lovagi epika (lovageposz, lovagregény): A középkorban, a keresztes háborúk idején a lovagi kultúra teremtette  meg a lovageposzt és a lovagregényt. Elsősorban francia és német nyelvű  művek maradtak ránk a középkorból. A lovagi epika feltámasztotta és  felújította a korábbi  évszázadokból  származó  hősmondákat.  Ezekben  a  művekben  az emberideál a lovag volt, aki már ezen a világon kereste a  boldogságát.  A lovag kötelessége volt a  keresztény  hit  védelme,  a  hűbérúr  feltétlen szolgálata, az elesettek  és  a  nők  védelme  illetve  az  utóbbi  iránti feltétel nélküli tisztelet.

 

M betűvel kezdődő szavak

Mária-himnusz: A XII. század végén és a XII. század  elején  szembetűnő  a  Mária-kultusz kialakulása nemcsak a kolostorokban, hanem a városi értelmiség körében is. Ennek a kultusznak  a  kedvelt  műfaja  a  Mária-himnusz,  amelynek  egyik fajtája a Mária-siralom.

Mária-siralom: A  Mária-siralmakban  valóságos  földi  érzések,  evilági  gondok,  emberi fájdalmak, megrendülések is kifejezésre jutottak. Mária, az Isten anyja  a kereszt alatt meg-megújuló kitörésekben panaszolja  el  bánatát,  s  földi asszonyként  éli  át  a  legnagyobb  emberi  szenvedést,  egyetlen  fiának megszégyenítő kínhalálát. Az egyik legnagyszerűbb  ilyen  mű  Jacopone  da Todi olasz ferences szerzetes Stabat mater című alkotása.

Metafora: Szókép, vagy más  néven  stilisztikai  kép:  két  fogalom,  jel,  jelentés azonosítása valamilyen közös jegy vagy érintkezés alapján.

Minnesang: A német lovagi költészet neve.

Mirákulum: A  szentek  életét,  csodáit,  szenvedéseit,  vértanúhalálát  színre  vivő misztériumdrámák.

Misztériumdrámák: Az  egész  bibliai  történet,  lehetőleg  minél  teljesebben,  dramatizált formában való előadása.  Több  száz  szereplő  is  játszhatott  egy  ilyen előadáson, ami több napig is tarthatott.

Mitológia: A mítoszok összessége és a mítoszokkal foglalkozó tudományág.

Mítosz: (görög müthosz: monda, mese) A  társadalmi  fejlődés  kezdeteire  jellemző naiv társadalmi tudatforma:  az  ember  számára  érthetetlen  éppen  ezért félelmetes a természeti és társadalmi  erők  fantasztikus  tükröződése  és művészi feldolgozása a nép képzeletében.

Monológ: A drámai művekben  gyakran  előforduló  magánbeszéd,  melyből  a  szereplő gondolatait, érzéseit, a többi szereplőhöz való viszonyát ismerjük meg

Mora: Az időmértékes verselés időegysége (jele: U  egy  rövid  szótag  ,  –  egy hosszú szótag kiejtésével egyenlő idő).

Moralitás: A moralitás történeteiben a megszemélyesített  jellemvonások,  erények  és bűnök viaskodnak az emberi lélekért.

Műfajok: A műnemeken belüli különböző alosztályok, amiket szinte koronként  máshogy határozhatunk meg, hiszen állandóan változnak.

Műfajok a XVI. században: bibliai  história,  zsoltárfordítás,  hitvitázó  dráma,   fabula,   prózai dialógus, prédikációgyűjtemény, históriás ének, széphistória

Műnemek: epika, líra, dráma

Művészi-esztétikai nyelv: A művészi-esztétikai nyelv a praktikus közlő  funkción  túl  bonyolult  és összetettebb élmények kifejezésére is alkalmas nyelvhasználat.

 

N betűvel kezdődő szavak

Nagyepika: A nagyepika  olyan  műfaj,  mely  az  életet,  az  énen  kívüli  valóságot rendszerint   bonyolult   összefüggéseiben,   térben,   időben   kiterjedt történettel, sokoldalúan jellemzett fő-  és  mellékszereplőkkel  ábrázolja (pl.: regény) szemben a kisepikai jellemvonásokkal.

Négyütemű 12-es: Zrínyinél előfordul (Szigeti  veszedelem),  hogy  egy  bokorrímmel  (aaaa) ellátott versszak négy négyütemű, 12 szótagos sorból tevődik össze.

Nibelungizált alexandrin: Azt a sorfajt, amely 7/6 osztású, jambikus lejtésű tizenhármas, melyben  a harmadik versláb után egy csonka láb áll, s a sor közepén így erős  cezúra (metszet és szünet) keletkezik nem  egészen  megalapozottan  nibelungizált alexandrinnak nevezik.

Novella: A novella  olyan  kisepikai  műfaj,  mely  rendszerint  egyetlen,  rövidre fogott, de nagyon jellemző  eseményt  mond  el.  A  történet  gyakran  hoz sorsfordulatot kevés és csak egy-két  lényeges  vonással  jellemzett  hőse számára. A műfaj fontos  eleme  a  vezér  (vagy  Boccaccio  után  sólyom-) motívum. A novellától megkülönböztetjük az elbeszélést, mely terjedelmében szabadabb, több és alaposabban jellemzett szereplőkkel dolgozik és tempója lassabb, tartalma oldottabb. Boccaccio idejében  (XIV.  század)  az  olasz novella szó újdonságot jelent, érdekes hírt, különös történetet.

O betűvel kezdődő szavak

Óda: Az óda a modern irodalomban fenséges tárgyról szóló,  emelkedett  hangnemű lírai költemény; tartalmi köre sokkal szűkebb, mint a görög  ódáé  vagy  a latin carmené. Ez utóbbiakat nagymértékű  eszmei,  tartalmi,  hangnembeli, formai változatosság jellemzi, de megtartják  a  görög  lírában  kialakult dalformákat.

Ókeresztény irodalmi műfajok: A II. századtól a VIII. századig éltek ezek a műfajok, eleinte görög, majd nyugaton latin nyelven. Főbb művelői: Szent  Iraeneus,  Szent  Jeromos  (A híres férfiakról), Szent Ágoston. A műfaj fajtái: (tanító jellegű) bibliai szövegmagyarázatok, prédikációk,  katekizmusok;  (az  eretnekeket  cáfoló) vitairatok; mártírakták; legendák; apokrif  (nem  hiteles)  szent  iratok; szerzetesi  regulációk  (szabályzatok);  egyháztörténetek   és   a   lírai himnuszok.

Oktáva: A  nyolcsoros  strófát  oktávának  nevezzük.  Például  Villon  –  A   nagy testamentum című alkotása is oktávákból áll.

 

P betűvel kezdődő szavak

Panegirikusz: Janus Pannoniusnál találkozhatunk ezzel  a  műfajjal,  aki  megverselte  a szelek, a hónapok versenyét, s kipróbálta költői erejét, írói becsvágyát a nagyobb terjedelmű dicsőítő költeményekben.

Parodosz: Az ókori görög dráma része, ami a  kar  bevonulása,  az  orkhésztrán  való elhelyezkedése közben elhangzott első kardalt jelentette.

Páros rím: A sorok páronként rímelnek. Képlete: aabbcc

Passió: Jézus szenvedéstörténetét elbeszélő műveket  passiónak  nevezzük  a  latin passio (=szenvedés) szó alapján.

Példa, példázat, példabeszéd, parabola: A legendákkal rokon műfaj a középkorban annyira  kedvelt  példa:  erkölcsi tanulsággal vagy allegorikus értelemmel ellátott rövid, olykor anekdotikus történet. A középkori lelkipásztorok  szívesen  szőttek  a  prédikációikba példákat. Az első három  evangélium  is  nagy  számban  tartalmazza  Jézus beszédeit, aki tanításának lényegét, erkölcsi tanulságát  egy-egy  érdekes történet, példabeszéd érzékletes képeivel világítja meg.

Pentameter: A pentameter is hat verslábból álló daktilikus sorfaj, s csak annyiban tér el a hexametertől, hogy a harmadik és a hatodik versláb  csonka,  egyetlen szótag: az így keletkezett  szünet,  erőteljes  sormetszet  két  rövidebb, zengőbb  félsorra  töri  a  hosszabb  hexametert.  A   pentameter   önálló sorfajként sohasem szerepel, mindig hexameterrel váltakozva fordul elő.

Petrarkizmus: A  reneszánsz  szerelmi  költés  minden   poétára   kötelező   kánonja   a petrarkizmus. Balassi Bálint Anna-verseiben is megfigyelhető.

Planctus (siratóének, siralom): A Mária-himnuszok egyik fajtája. Ez  kezdetben  lírai  sequentia  volt  (a versszakok két, egymásnak formailag pontosan megfelelő részből állnak), és mint ilyen, a nagypénteki istentisztelet részét képezte.

Processziós színpad: Az egyes jelenetek színpadai egy utca  hosszában  álltak,  és  a  közönség vándorolt az egyiktől a másikig. Ennek ellentéte a kocsi-színpad.

Prédikációgyűjtemény: A XVI. század első évtizedeiben a reformáció  hatása  alatt  a  protestáns prédikátorok hatalmas prédikációgyűjteményekben dörögtek a  részegség,  az új arisztokrácia kegyetlen  népnyúzása  és  kicsapongásai  ellen,  “tudós” tanulmányokban bizonyították, hogy a török hódoltság  Isten  büntetése  az ország romlottsága miatt, s megjövendölték a  közeli  világvégét.  Pázmány Péter Prédikációk című kötete is ilyen.

Prologosz: Az ókori görög dráma része, amely az előadást kezdő főhős monológját  vagy két színész dialógusát jelentette.

Propozíció: A klasszikus eposz állandó kelléke, a téma megjelölését jelenti.

Prózai dialógus: A XVI. század első évtizedeiben a reformáció  hatása  alatt  a  protestáns prédikátorok hatalmas prózai dialógusokban dörögtek  a  részegség,  az  új arisztokrácia  kegyetlen  népnyúzása  és  kicsapongásai   ellen,   “tudós” tanulmányokban bizonyították, hogy a török hódoltság  Isten  büntetése  az ország romlottsága miatt, s megjövendölték a közeli világvégét.

Pürrikhiusz: Az ókori görög költészetben megjelent új versláb. Képlete: (UU)

 

R betűvel kezdődő szavak

Rákóczi-kesergő: A késői kuruc költészet egyik jellegzetes műfaja. A Rákóczi  szabadságharc bukása után keletkeztek, bennük a vereség, a  kiábrándulás  hangja  szólal meg. A Rákóczi-nóta is idetartozik.

Reneszánsz: Renaissance  –  újjászületés.  Olaszországból  indult  ki.  A  XV.  század közepétől a XVI. század közepéig élte virágkorát. Az ókori  görög  kultúra értékeinek felújításával teremtettek egy emberibb kultúrát. A reneszánsz a korában egyetemes stílusirányzat volt. Szerves része a humanizmus,  ami  a reneszánsz  polgárság  világi  ideológiáját  jelenti.  Mivel  ez  szorosan összefüggött az ókori irodalom értékeinek kultuszával, ezért a  humanizmus bizonyos  klasszikus  műveltséget,  tudós  magatartást  is  jelent.  Híres alakjai: Giotto  (festő),  Dante,  Petrarca,  Boccaccio,  Villon,  Balassi Bálint, Janus Pannonius.

Reneszánsz dráma jellegzetességei: Elsősorban Angliában jelentős. A középkori drámákból megőrizte a tér és az idő  szabad  kezelését,   a   hangulati   ellentétességet,   a   hangnemek kevertségét. Tehát az idő kötetlen és akár több  színen  is  játszódhat  a cselekmény. Azért, hogy ezáltal unalmassá ne váljon, közbeékelték a clown- jeleneteket. Ez a dráma nem  alkalmazkodott  semmiféle  merev  szabályhoz, kialakította a saját dramaturgiáját. A szerkezete  tudatosan  összefogott, sűrített,  a  figyelmet  mindig  ébren  tartó,  gyorsan  pergő,  mozgalmas cselekmény nyomult a színpadra, s megjelent a valódi drámai küzdelem és  a sokoldalú, árnyalt jellemrajz.

Reneszánsz szerelmi komédia: A reneszánsz dráma keretei közt íródott komédia, melynek központi témája a szerelmi kapcsolatok, sok-sok pikantériával fűszerezve.

Rezonőr: A komédia fontos szereplője, feladata, szerepe,  hogy  az  eseményeket,  a szereplők magatartását tárgyilagosan megítélje.

Rím: A vers  zenei  hangzását  megadó  eszközök  közül  az  egyik,  s  talán  a legfontosabb, amely a szótagok hangzása közti hasonlóságot  használja  ki. Sok fajtája létezik Pl.: bokorrím (aaa), páros rím (aabb), stb.

Ritmus: Egy vers ritmusát a szótagok hangtani szempontú szabályos  váltakozása,  a rím illetve a szavak zenei hangzása, betűk soron belüli összecsengése adja meg.

Római epigramma: Janus  Pannonius  sok  csipkelődő,  erotikus  tartalmú  úgynevezett  római epigrammákat írt, Martialis modorában.

S betűvel kezdődő szavak

Segélykérés (invokáció): A klasszikus eposz állandó része,  kelléke,  ami  valamely  istenség  vagy múzsa segítségül hívását jelenti.

Sequentia: A Mária-himnusz egyik fajtája. A lírai műben a versszakok  két,  egymásnak formailag pontosan megfelelő részből állnak.

Seregszemle (enumeráció): A klasszikus eposz egyik állandó eleme, eposzi  kelléke.  A  szemben  álló hősök és csapatok bemutatása, rendszerint a cselekmény megindítása után.

Shakespeare-i színpad: Az  1599-ben  épült  Globe  színházban  jelent  meg  először.  A   színpad jellegzetes hármas beosztása lehetővé tette a színterek gyors váltását  és a térbeli, időbeli távolságok merész áthidalását. A színpad részei:  elő-, hátsó-, felső-színpad vagy erkély. (Ezek pontos  szerepét  lásd  a  hármas színpadnál!) A shakespeare-i színpadon nem voltak díszletek. A  helyet  és az időt a színészek párbeszédeiből  lehetett  megtudni,  ezáltal  a  művek megmozgatták a nézők fantáziáját. A drámák  még  nem  felvonásokra,  hanem színekre tagolódtak. Női szereplők nem voltak.

Sormetszet (cezúra): Az egy szótagból  álló  versláb  megtöri  a  sor  folyamatosságát,  szünet keletkezik. A cezúra hozta létre a pentametert a hexameterből.

Spondeus: Versláb, két hosszú szótag (jele: –).

Szapphói sor: Szapphó görög írónőről elnevezett sorfajta: a harmadik versláb daktilus, a többi trocheus. (-U -Ú -UU -U -U)

Szapphói versszak: Három szapphói sorból és egy adoniszi sorból álló strófaszerkezet Képlete: -U -Ú -UU -U -U (Ilyen az első három sor) Szapphói sor -UU -Ú Adoniszi sor

SZ betűvel kezdődő szavak

Szatírdráma: Alig tudunk róla valamit, valószínűleg Dionüszosz dicsőítéséről szóltak és a három tragédiát követően kerültek színre. Az  egyetlen  teljes  épségben ránk maradt szatírdráma Euripidész Küklopsz című alkotása nem a bor  és  a vidámság istenéről szól. A  kar  tagjai  a  szatüroszok  pedig  Dionüszosz kecskelábú, lófarkú, lófülű kísérői.

Széphistória: A reneszánsz novellairodalom  erotikája  szólalt  meg  benne.  Bornemissza Péter átdolgozva és lefordítva Szophoklész Élektráját a magyar irodalomban is megteremtette ezt a műfajt.

Szépirodalom: Az autonóm művészeti ágak egyike. Anyaga a nyelv,  műveit  tehát  a  nyelv segítségével  kell  rögzítenie,  ezért  is  szokták  a  szó  művészetének, nyelvművészetnek is nevezni.

Szimultán színpad: A keresztény dráma, színjátszás örökös helyszínváltozásai alakították  ki. Kb. 40-50 méternyire elnyúló 6-8 méter széles emelvény volt. Egymás alatt, fölött, mellett helyezték el a poklot, a földi tereket,  a  mennyországot, illetve a paradicsomot valóságos állatokkal, fákkal.

Színjátszás: A drámai művek megjelenítésében a legfontosabb  eszköz.  Akció  és  dikció összességéből tevődik össze.

Szójáték: Azonos  vagy  hasonló  hangzású,  de  különböző  értelmű  szavak  váratlan összekapcsolása.

Szókép: Két fogalom, jelenség összekapcsolása valamilyen közös vonás alapján.

Szonett: 14 sorból álló, 4 szakaszos vers: az első két versszak 4-4, a harmadik  és a negyedik 3-3 soros. Az első két versszak és a második két strófa is egy- egy rímrendszert alkot. Rímképlete: abba-abba-cdc-cdc. Később ettől eltérő változatok is kialakultak. A rímrendszerhez hasonlóan a szonett  formailag is  kettős:  a  két  rész  általában  ellentéteket   tartalmaz.   Petrarca feloldotta ezt a szerkezetet, nála az utolsó versszak állt szemben az első hárommal.

Szóvers: Olyan  költemények,  amelyek  a  dallamtól   függetlenül   önmagukban   is gyönyörködtető alkotások. A nyelvi ritmus tökéletessége fölöslegessé teszi az énekkíséretet. Balassi Célia-versei is ilyenek.

Sztaszimon: A parodoszon és az exodikonon kívüli összes kardal (álló dal) .

T betűvel kezdődő szavak

Tartalom és forma egysége: A műalkotásokban fontos, hogy az író mit és hogyan ír le, mivel a tartalom és a forma egymástól elválaszthatatlan, szerves egységet alkot.

Témamegjelölés (propozíció): A klasszikus eposz kelléke, a mű tárgyát megjelölő, tömören leíró rész.

Tercina: Háromsoros strófaforma.  A  versszakok  középső  sora  rímel  a  következő versszak első és harmadik sorával:(aba, bcb, cdc) Dante: Isteni színjáték.

Tetőpont (krízis): Drámai művekben az ellentétek legvégsőbb kiéleződése,  kirobbanása.  Utána következik a végkifejlet.

Theszisz: Nyomaték nélküli időtartam, az arszisz ellentéte.

Tragédia: A dráma egyik műfaja, uralkodó esztétikai minősége  pedig  a  tragikum.  A tragédia főszereplője a tragikus hős.

Tragikum: Olyan  értékszerkezet,  amelyben   hirtelen   nagy,   visszafordíthatatlan értékveszteség, értékpusztulás következik be. A cselekmény szintjén  ez  a kiemelkedő hősök halálában vagy lelki összeomlásában nyilvánul meg.

Tragikus hős: A tragikus hős átlagon felüli, de nem tökéletes.  Többnyire  a  korszakban általánosan elismert,  pozitív  erkölcsi  értékeket  képviseli,  céljaiért vállalja a harcot, s az ellenerőkkel való küzdelemben bukik el.  Bukása  a félelem és  együttérzés  érzelmeit  váltja  ki  a  nézőből,  olvasóból,  s megerősíti a hős által képviselt érdekek tiszteletét.

Trocheus: Arkhilokhosz ókori görög író által megteremtett versláb. Képlete (-U).

Trubadúrének, trubadúrlíra: A középkori zenének az első világi megnyilvánulása. Az eszményített udvari szerelem és a lovagi életmód állt középpontjában.

Tudományos-fantasztikus irodalom: A szórakoztató irodalom  egyik  fajtája,  uralkodó  esztétikai  minőség  a fantasztikum. A krimi rokonműfaja.

U betűvel kezdődő szavak

Utánzás (művészi utánzás): Arisztotelész  szerint  a  világ  valóságának  lemásolása,  azaz  maga   a művészet. Ezt az “utánzó” szerepet azonban nem mechanikus,  hanem  szolgai másolásnak fogja fel.

Ütem: Az  ütemhangsúlyos  verselés  alapegysége,  egy   hangsúlyos   és   néhány hangsúlytalan szótag kapcsolata.

Ütemhangsúlyos verselés: A hangsúlyos és hangsúlytalan szótagok szabályos változása adja a ritmust. Balassi Bálint Hogy Júliára talála, így köszöne neki című versében is  így keletkezik a ritmus.

 

V betűvel kezdődő szavak

Vágánsköltészet: A világi lírának az egyik harsányabb  hangú  ága,  a  művelt  vándordiákok művészete.  Virágkorát  a  XII.-XIII.  században  élte.  Legfőbb  téma  az életöröm hirdetése, de ostorozzák bennük a feudális  társadalom  mindhárom rétegét is. (Carmina Burana)

Vásári bohózat: Komikus színdarab, melyeket a középkorban vásárokban  adtak  elő.  Moliere műveiben továbbélnek ennek a műfajnak a hagyományai.

Végkifejlet (katasztrófa): A drámai művek befejező része, a konfliktus megoldása.

Versfő: A versszakok kezdőbetűi. Balassi Bálint a Kiben bűne bocsánatért  könyörög versében a versfőket összeolvasva a költő nevét kapjuk.

Verslábak: A szótagok kiejtési időtartamán  alapuló  verselés  ritmikai  alapegysége. Lehet:  jambus,  trocheus,  spondeus,  anapesztus,  daktilus,  choriambus, ionicus a minore, ionicus a maiore, pürrikhiusz.

Világkép: A  világról,  az  életről,  a  társadalmi  jelenségekről  vallott  nézetek összessége, összefüggő rendszere s ennek  jelentkezése  valamely  irodalmi műben.

Visszatükrözés (művészi visszatükrözés): A művész a saját szubjektumát, lelki vitáját tükrözi vissza műveiben.

Vitairat: Indulatos érveléssel a protestánsokat támadó művek, amelyek  felhasználják a gúny, a humor és a szatíra stíluseszközeit. (Pázmány Péter)

 

ZS betűvel kezdődő szavak

Zsoltár: Istentiszteletkor  használt  ritmikus  énekek,   verses   szövegek.   Pl.: Zsoltárok Könyve

Zsoltárfordítás: A XVI. század első évtizedeiben a reformáció  hatása  alatt  a  protestáns prédikátorok zsoltárfordításokkal pótolták a még le nem fordított Bibliát.