A görög dráma sajátosságai az Antigoné alapján
Történelmi, politikai háttér
A Perzsa Birodalom az ie. VI. században leigázta Elő-Ázsiát és megindult Hellász ellen. Az idegen hódítók megállításának feladatát Athén és Spárta vállalta magára. Ie. 490-ben Miltiádész vezetésével győzelmet arattak Dareiosz perzsa uralkodó seregei felett, de tíz év múlva az új király, Xerxész újabb hadjáratot indított. Thermopülainál Leónidász parancsnoksága mellett a spártai vitézek maroknyi csapata életét áldozta a hazáért. (ie. 480). Athén is elesett. Majd ugyanebben az évben Szalamisz szigeténél szétverték a perzsák hajóhadát. Athén Periklész idején érte el fejlődésének csúcspontját: a Földközi-tenger leghatalmasabb és leggazdagabb államává tette. Kibontakozott a demokrácia, Athén újjáépült és a szellemi élet központja lett.
A műfaj kialakulása
Míg az Archaikus-korban a homéroszi eposzok, a klasszikus-korban a líra, addig az ie. V. században a dráma lett a görög irodalom vezető műneme. A dráma kialakulása vallásos szertartásokhoz, elsősorban Dionüszosz ünnepeihez kapcsolódik. A szőlőművelés, a bor és a mámor istenének egy évben több ünnepe is volt. A városokban – január végén – ötven ifjúból álló kórus az isten oltára előtt kardalokat, dithüramboszokat adott elő, s ezekben Dionüszosz mitikus sorsát, tetteit, szenvedéseit, halálát és újjászületését énekelték meg. Az első lépés a “dráma” felé valószínűleg az volt, hogy a Dionüszoszt megszemélyesítő karvezető kivált a kórusból, az isten oltárához lépve egy-egy részletet elmondott életéből, s erre a kar hódoló énekkel válaszolt. Később a dráma tárgya is változott: Dionüszosz helyét a trójai, a mükénei és a thébai mondakör hősei foglalták el.
A 90 esztendőt megélt Szophoklész munkásságában érte el a görög tragédiaköltészet a tetőpontját. Ő léptetett fel először három színészt, ő vezette be a díszletezést, s a kórus tagjainak számát 12-ről 15-re emelte. Több mint 120 darabot írt, hét tragédiája közül 3-3 a trójai és a thébai mondakörből meríti témáját, egy pedig Héraklészról szól. Antigoné című tragédiája a thébai mondakörhöz tartozik. A korabeli néző ismerte a mítoszt, a mai olvasónak viszont, hogy megértse a tragédiát, az előzményekre való célzásokat, mindenekelőtt a Labdakidák végzet sújtotta családjának szomorú történetével kell megismerkednie.
A thébai mondakör
Laiosz, Labdakosz fia, Thébai királya feleségével, Iokasztéval hosszú ideig önmegtartóztató módon élt, mert az a borzalmas jóslat nehezedett a királyi párra, hogy Laiosz születendő fia meg fogja ölni apját és anyját veszi el feleségül. Egyszer (bormámorban) mégis gyereket nemzett, fia bokáját átszúrta (Oidipusz – dagadt lábú) és kitette a Kithairón hegyére. De a megbízott szolga megsajnálta és elvitte Korinthoszba, Polübosz királyhoz, aki saját fiaként felnevelte. Fiatalkorában egy lakomán valaki “cserélt gyermeknek), fattyúnak nevezte. Elment Delphoiba és ua.-t a jóslatot kapta, mint apja. Ezért nem tért vissza Korinthoszba, mert Polüboszt és feleségét hitte szüleinek. Thébai felé idegenekkel veszekedésbe keveredett és megölte igazi apját. Thébait ekkor a Szphinx tartotta rettegésben – találós kérdés (4,2,3 láb) – Oidipusz megoldja – Szphinx öngyilkos – Oidipusz elnyeri az özvegy (anyjának) kezét – teljesül a jóslat. Négy gyereke született (Polüneikész, Eteoklész – fiúk, Antigoné, Iszméné – lányok). Dögvész tör ki, a jóslat szerint addig tart, míg Laiosz gyilkosa nem bűnhődik – nyomozás – Oidipusz rájön mindenre – megvakítja magát, Iokaszté öngyilkos lesz – Oidipusz Kolónoszban éli le maradék életét. Fiúk felváltva uralkodnak – Eteoklész száműzi testvérét – veszekedés – Polüneikész argoszi sereggel tér vissza – a két testvér megöli egymást (thébai győzelem). A trón Iokaszté testvérére Kreónra száll.
Az antik dráma jellegzetes vonásai
Az események színhelye egyetlen tér, amit látni lehet. Az egyre feszültebbé váló konfliktus szenvedélyes viták, szócsaták formájában valósul meg. A valóságos tettek, a tettleges összeütközések máshol, a színpadon kívül zajlanak le. Ezekről az őr, illetve a hírnökök elbeszéléseiből értesülünk. A tragédia időtartama csupán néhány óra. A kórus (kar), mely énekel (kardal), esetleg tánccal kísérte és magyarázta a cselekményt, elválaszthatatlan a görög drámától. Fontos szerepe volt a kórusban a tragédiák (drámai művek) szerkezeti tagolásában: a mai jelenetnek, felvonásoknak megfelelő részeket választotta el egymástól. Az Antigonéban az egyes kardalok nemcsak elválasztják, hanem össze is kapcsolják az egymás után következő párbeszédes jeleneteket (pld. 1. jelenet – ujjongás a győzelem miatt, új király megjelenése). Észrevehető különbség van a dialógusok és a kardalok verselése, nyelve stílusa között. A dialógusok hatos jambikus sorokból állnak, s a harmadik lábban (a görög eredetiben) legtöbbször sormetszet található.
Lapozz a további részletekért