Történelmi, politikai háttér: A Perzsa Birodalom az ie. VI. században leigázta Elő-Ázsiát és megindult Hellász ellen. Az idegen hódítók megállításának feladatát Athén és Spárta vállalta magára. Ie. 490-ben Miltiádész vezetésével győzelmet arattak Dareiosz perzsa uralkodó seregei felett, de tíz év múlva az új király, Xerxész újabb hadjáratot indított. Thermopülainál Leónidász parancsnoksága mellett a spártai vitézek maroknyi csapata életét áldozta a hazáért. (ie. 480). Athén is elesett. Majd ugyanebben az évben Szalamisz szigeténél szétverték a perzsák hajóhadát. Athén Periklész idején érte el fejlődésének csúcspontját: a Földközi-tenger leghatalmasabb és leggazdagabb államává tette. Kibontakozott a demokrácia, Athén újjáépült és a szellemi élet központja lett.

A műfaj kialakulása: Míg az Archaikus-korban a homéroszi eposzok, a klasszikus-korban a líra, addig az ie. V. században a dráma lett a görög irodalom vezető műneme. A dráma kialakulása vallásos szertartásokhoz, elsősorban Dionüszosz ünnepeihez kapcsolódik. A szőlőművelés, a bor és a mámor istenének egy évben több ünnepe is volt. A városokban – január végén – ötven ifjúból álló kórus az isten oltára előtt kardalokat, dithüramboszokat adott elő, s ezekben Dionüszosz mitikus sorsát, tetteit, szenvedéseit, halálát és újjászületését énekelték meg. Az első lépés a “dráma” felé valószínűleg az volt, hogy a Dionüszoszt megszemélyesítő karvezető kivált a kórusból, az isten oltárához lépve egy-egy részletet elmondott életéből, s erre a kar hódoló énekkel válaszolt. Később a dráma tárgya is változott: Dionüszosz helyét a trójai, a mükénei és a thébai mondakör hősei foglalták el.

A 90 esztendőt megélt Szophoklész munkásságában érte el a görög tragédiaköltészet a tetőpontját. Ő léptetett fel először három színészt, ő vezette be a díszletezést, s a kórus tagjainak számát 12-ről 15-re emelte. Több mint 120 darabot írt, hét tragédiája közül 3-3 a trójai és a thébai mondakörből meríti témáját, egy pedig Héraklészról szól. Antigoné című tragédiája a thébai mondakörhöz tartozik. A korabeli néző ismerte a mítoszt, a mai olvasónak viszont, hogy megértse a tragédiát, az előzményekre való célzásokat, mindenekelőtt a Labdakidák végzet sújtotta családjának szomorú történetével kell megismerkednie.

A thébai mondakör: Laiosz, Labdakosz fia, Thébai királya feleségével, Iokasztéval hosszú ideig önmegtartóztató módon élt, mert az a borzalmas jóslat nehezedett a királyi párra, hogy Laiosz születendő fia meg fogja ölni apját és anyját veszi el feleségül. Egyszer (bormámorban) mégis gyereket nemzett, fia bokáját átszúrta (Oidipusz – dagadt lábú) és kitette a Kithairón hegyére. De a megbízott szolga megsajnálta és elvitte Korinthoszba, Polübosz királyhoz, aki saját fiaként felnevelte. Fiatalkorában egy lakomán valaki “cserélt gyermeknek), fattyúnak nevezte. Elment Delphoiba és ua.-t a jóslatot kapta, mint apja. Ezért nem tért vissza Korinthoszba, mert Polüboszt és feleségét hitte szüleinek. Thébai felé idegenekkel veszekedésbe keveredett és megölte igazi apját. Thébait ekkor a Szphinx tartotta rettegésben – találós kérdés (4,2,3 láb) – Oidipusz megoldja – Szphinx öngyilkos – Oidipusz elnyeri az özvegy (anyjának) kezét – teljesül a jóslat. Négy gyereke született (Polüneikész, Eteoklész – fiúk, Antigoné, Iszméné – lányok). Dögvész tör ki, a jóslat szerint addig tart, míg Laiosz gyilkosa nem bűnhődik – nyomozás – Oidipusz rájön mindenre – megvakítja magát, Iokaszté öngyilkos lesz – Oidipusz Kolónoszban éli le maradék életét. Fiúk felváltva uralkodnak – Eteoklész száműzi testvérét – veszekedés – Polüneikész argoszi sereggel tér vissza – a két testvér megöli egymást (thébai győzelem). A trón Iokaszté testvérére Kreónra száll.

Az antik dráma jellegzetes vonásai: Az események színhelye egyetlen tér, amit látni lehet. Az egyre feszültebbé váló konfliktus szenvedélyes viták, szócsaták formájában valósul meg. A valóságos tettek, a tettleges összeütközések máshol, a színpadon kívül zajlanak le. Ezekről az őr, illetve a hírnökök elbeszéléseiből értesülünk. A tragédia időtartama csupán néhány óra. A kórus (kar), mely énekel (kardal), esetleg tánccal kísérte és magyarázta a cselekményt, elválaszthatatlan a görög drámától. Fontos szerepe volt a kórusban a tragédiák (drámai művek) szerkezeti tagolásában: a mai jelenetnek, felvonásoknak megfelelő részeket választotta el egymástól. Az Antigonéban az egyes kardalok nemcsak elválasztják, hanem össze is kapcsolják az egymás után következő párbeszédes jeleneteket (pld. 1. jelenet – ujjongás a győzelem miatt, új király megjelenése). Észrevehető különbség van a dialógusok és a kardalok verselése, nyelve stílusa között. A dialógusok hatos jambikus sorokból állnak, s a harmadik lábban (a görög eredetiben) legtöbbször sormetszet található.

Az Antigoné szerkezete: Szophoklész nagy művésze a tragédia szerkezeti felépítésének: már az elején érezteti az összeütközés bekövetkeztét. Művészi tudatossága főleg a jellemek megalkotásában tűnik ki.

 

Szerkezet:

Prologosz: 1-99. sor; expozíció; Antigoné, Iszméné

Parodosz: 100-161. sor; a kórus diadalmi éneke, a győzelem üdvözlése

1. epeiszodion: 162-331. sor; bonyodalom kezdete; Kreón, az őr

1. sztaszimon: 332-375. sor; “Sok van mi csodálatos…”- a kórus az ember titokzatos-félelmes-csodálatos hatalmáról énekel

2. epeiszodion: 376-581. sor; a drámai harc fokozódása; Kreón, az őr, Antigoné, Iszméné

2. sztaszimon: 582-625. sor; az emberi sors törékenysége, bizonytalansága a karének témája

3. epeiszodion: 626-780. sor; késleltető mozzanat; Kreón, Haimón

3. sztaszimon: 781-800. sor; a szerelem mindent legyőző hatalmáról szól az ének

4. epeiszodion: 801-943. sor; a drámai feszültség fokozódása, ennek az epeiszodionnak nagy részét a kommosz teszi ki: a kar és Antigoné közös panaszdala

4. sztaszimon: 944-987. sor: a kar Antigoné sorsától meghatva más hősök és hősnők hasonló szenvedéseiről emlékezik meg.

5. epeiszodion: 988-1114. sor; drámai feszültség tetőpontja (krízis); Kreón, Teiresziász, karvezető

5. sztaszimon: 1115-1154. sor; a kórus bizakodva Thébai védőistenéhez, Bakhoszhoz (Dionüszosz) fordul segítségért

Exodosz: 1155-1347. sor; végkifejlet, katasztrófa; első-, második hírnök, karvezető, Eurüdiké, Kreón (Kommosz 1261-1347. sor – Kreón és a karvezető panaszdala)

Exodikon: 1348-1353. sor; “Bölcs belátás többet ér…”

A drámai harc és a jellemek: Szophoklész Antigonéja az európai dráma egy sajátos típusát képviseli. Ez a tragédia egyetlen konfliktus köré épül: két, egymás ellen feszülő akarat összeütközését ábrázolja. A főszereplő rendszerint olyan erkölcsi elveket képvisel, amelyeknek igazságát az adott korban mindenki elismeri. Drámai szituáció, drámai harc. A főszereplő, sorsától függetlenül, általában eléri, amit akar: az ellenfél által létrehozott szituáció megszűnik, s ezután helyreáll az erkölcsi világrend. A drámai cselekmény arra kényszeríti a nézőt, hogy válasszon a színpadon felkínált magatartásformák közül. Az író szinte sugalmazza a helyes döntést a jellemek milyensége által, de állásfoglalása nem mindig egyértelmű és nem menti fel a nézőt a döntés felelőssége alól.

Antigoné és Iszméné: a prologoszban találkozunk velük. Drámai szituáció megjelenése. Isteni (halottat el kell temetni) és emberi törvény (Polüneikész hazaáruló, nem szabad eltemetni) szembenállása. Antigoné és Iszméné döntésének különbözősége. A mű során feltűnő őr is elismeri az isteni törvényt, de még Iszménénél is jobban félti az életét. Antigoné habozás nélkül dönt, s öntudatosan megy “szép halála” felé. De van benne valami emberen túli erő, emberfeletti szenvedély is, mely megborzongatja a nézőt.

Kreón jellemzése, szembeállítása Antigonéval, “Sok van mi csodálatos”, Haimón jellemzése (párhuzam Antigonéval, Kreónnal), Teiresziász és Kreón, Végkifejlet (már késő), Antigoné tragikuma, Kreón bukása.