Irodalmi fogalomtár

Dialógus: Párbeszéd a drámában a szereplők között.

Dikció: A színész beszéde,  a  helyzetnek  és  a  megformált  alaknak  megfelelően elmondott drámai szöveg.

Disztichon: A   legelső   strófaszerkezet,   hexametrikus   és   pentametrikus   sorok váltakozása.

Dokumentumirodalom: Igazi történeteket leíró irodalmi  műfaj  Pl.:  emlékirat,  napló,  levél, publicisztika).

Dráma: Irodalmi műnem. Az ide  tartozó  műfajok:  tragédia,  komédia,  színmű.  A drámai mű eseménysort ábrázol, de az eseményeket,  a  szereplők  jellemét, gondolatait, egymáshoz való viszonyát az alakok párbeszédeiből (dialógus), magánbeszédeiből (monológ) és tetteiből ismerjük meg. A drámai  cselekmény jelen időben előttünk bontakozik ki az alapszituációból, amely a szereplők egymáshoz való viszonyát, törekvéseiket, magatartásukat meghatározza. Ez a drámai szituáció a hőst vagy hősöket akcióra, drámai  harcra  készteti.  A dráma rendszerint sorsfordulatot bemutató mű, cselekménye –  a  terjedelem miatt- sűrített, gyakran a szemben  álló  erők,  egymástól  eltérő  emberi magatartások kiélezett összeütközése, konfliktusa áll a középpontjában.  A drámai művek nyelve tömörebb, erőteljesebb mint a többi  műnemé.  A  dráma szerkezete kupolás, részei: bevezetés (expozíció), bonyodalom,  cselekmény kibontakozása, tetőpont, megoldás. Színpadra szánt alkotás.

Drámai expozíció: A drámai műnek azon része, melyben az író megismertet az előzményekkel,  s bemutatja a kiinduló helyzetet, szereplőket.

Drámai harc: Két ellentétes akarat egymás elleni tettsorozata. Pl.: Antigoné-Kreón

Drámai szituáció: Akkor keletkezik, amikor az ellenfél  megakadályozza  a  főszereplő  által képviselt elvek érvényesülését.

E betűvel kezdődő szavak

Egyperces novellák: Általában feltűnően rövidek, mert kevés szóval szeretnének sokat  mondani. Az egyik oldalon az író részéről a közlés  minimuma,  az  olvasó  részéről pedig a képzelet maximuma áll, így  az  ember  a  fantáziája  révén  aktív szereplővé válik. (Örkény István)

Ekloga: Lásd bukolikus költészet! Radnótinál(Vergilius fordítások)fontos műfaj.

Elbeszélés: Az epika műnemébe tartozó  műfaj.  Az  epikai  közlési  formák  között  az alapvető  forma  a  közvetlen  szerzői  elbeszélés.  A  novellától   abban különbözik,  hogy  ráérősebb,  részletezőbb,  több  szereplővel  dolgozik, akiket sokféle módon, részletezőbben  jellemezhet  terjedelme  változó.  A novella a szereplők életének egy fordulópontját mutatja be, röviden  kevés szereplővel,  akiket  tömören  jellemez.  Fontos  része  a  vezér-   (vagy Boccaccio után sólyom-) motívum.

Elégia: A görögök minden disztichonban írt költeményt elégiának  neveztek.  A  mai elnevezésű elégia a  reneszánsz  korban  alakult  ki.  Az  újkori  európai irodalomban  csak  olyan  költeményre  alkalmazták  az  elnevezést,  amely csendes szomorúságot, bánatot, fájdalmat fejezett ki. Ez  a  mai  elégikus hangulat a görög gyászdalokra vezethető vissza.

Emelkedő verslábak: Elöl álló theszisz és azt  követő  arszisz  esetében  emelkedő  verslábról beszélünk. Ilyen verslábak: jambus (U-), anapesztus (UU-).

Énekvers: Olyan lírai alkotás,  amelyet  hangszeres  kísérettel  adnak  elő.  Nagyon fontos a dallam.  Magyarországon  a  XVI-XVII.  században  volt  jellemző. Tinódi Lantos Sebestyén művei és a kurucdalok is ilyenek (tárogatók).

Enumeráció: A klasszikus eposz egyik állandó eleme, eposzi kelléke, de az  újabb  kori eposzokban is előfordul. Seregszemlét jelent,  a  szemben  álló  hősök  és csapatok bemutatása, rendszerint a cselekmény megindítása után.

Epeiszodion: Az epeiszodion a tragédiának az a párbeszédes része, amely  a  két  teljes kardal között foglal helyet (a modern drámák jelenetnek nevezett  részével rokon).

Epigramma: Az epigrammát az elégiával közös  származás  és  forma  (disztichon),  sőt tartalom jellemzi. Eredetileg sírkövekre,  műemlékekre,  isteneknek  szánt tárgyakra, épületre vésték (epigramma = felirat), s ezért tartalmában igen tömör és terjedelmében rövid volt. Később  mint  könyvepigramma  veszített tömörségéből, rövidségéből  is.  Ma  bölcs  gondolatot,  szellemes  gúnyt, fontos  igazságot  tömören  összefoglaló,  gyakran  csattanóval   végződő, viszonylag  rövid  versek  neve,  a  disztichonforma  már  nem   feltétlen követelmény.