A változtatás lehetetlensége

Másik problémaként sok vallás és mozgalom a „térítésnek” alárendeli a valódi tudat garantálásának kérdését. Ha egy egyházi mozgalmat nézünk, különösképpen a sokak által szektáknak nevezett formációkat, amelyek tagjai „ nem sajátították el az intellektuális gondolkodásmód azon szemléletmódját, amely mindenre viszonylagosan tekint” (Lipset), tehát fontos néhány pontban (parancsolatban) összefoglalni a tennivalókat. Ebből persze az az implicit állítás következik, ami például a Krisna mozgalomban meg is jelenik, (de a katolikusoknál is), hogy elég ezeket betartanod és igaz hitű vagy. A józan racionalitás persze tudna ellenpéldákat mondani, de ezt nem engedik. Hiszen csak így nyílik lehetőség a tömegbázis növelésére, viszont ezzel a mozgalom sokat veszít – legalábbis – varázsából. (mint ahogy maguk a kinyilatkoztatások is támadhatatlanok)

Ezek az összefüggések a szimbólumok és csoportok viselkedése közt tehát komoly veszélyeket rejtenek magukban a változtatás sikerének kérdéskörében, állandó üldözési mániába kergetve a változtatókat, amely üldözési mániák a totalitáriusnak nevezett rezsimeknél nyíltan megfigyelhető is volt. (gondoljunk csak Hitler paranoiájára)

A LÉT-TUDATI SPIRÁL

„A tartalmak és formák változékonysága (ti. az emberi történelemben) adja majd a gondolkodástörténeti kutatás témáját is. Ma már látjuk, hogy az ember bizonyos történelmi korszakokban, másrészt bizonyos kultúrkörökben más-más módon gondolkodott.  … Azonban, hogy az uralkodó gondolkodási formákat mindig akkor váltják fel új formák, amikor az őket hordozó csoportok társadalmi bázisa valamilyen módon kérdésessé válik, még csak most kerülhet sorra” – írja Mannhim Károly. Illetve máshol: „az emberi gondolkodás soha nem társadalmilag szabad térben, szabadon lebegve konstituálódik, hanem ellenkezőleg, gyökerei mindig a tér egy meghatározott helyéhez kötik. (Mannheim, 1929)

Hogy ezeket az állításokat, illetve a Marxtól korábban idézetteket némiképpen alátámasszuk konkrét, szociológiai tárgyú példákat hozunk. A „hóhért akasztják” esetén alapulva vizsgáljuk most azt, hogy milyen léthelyzetnek az eredménye (ha egyáltalán az) a kommunista, illetve a Krisnás gondolkodás. Illetve egyáltalán létezik-e ilyen léthelyzet.

„Olyan emberek vannak a mozgalomban, akik teljes mértékben csalódtak a materialisztikus világban, mert olyan mélyen benne voltak. Nagyon erős vágy van bennük, hogy keressenek valami mást, valami jobbat” – írja L.D. Shinn brit szociológus. „Másik tényező, hogy legtöbbjük már azelőtt vegetáriánus volt, mielőtt krisnás lett volna (több, mint 50 százalékuk)… További közös motívum azok közt, akik csatlakoznak, hogy korábban már szinte valamennyien tettek felfedezéseket a keleti filozófiákban, a keleti vallásokban. Negyedszer pedig a transzcendenciális dolgokhoz való vonzódást kell kiemelnünk… Korábban már szinte valamennyien keresztülmentek valamilyen krízisen az életük során. Ezek gyakran lelki krízist jelentenek,” (Szabó-Tóth, 1996), helyzetértékelési, illetve vallási krízisről beszél a szociológus. A könyv szerzője magyarországi vizsgálatai során a válások, illetve elromlott párkapcsolatok hatását 70 százalék körülire tette. Ha pedig ehhez még hozzávesszük Lipset indoklását arról, hogy ki, miért választ ilyen jellegű vallásokat, láthatjuk, hogy egy konkrétan meghatározható „veszélyeztetettségről” beszélhetünk, ami bizonyítja a lét általi meghatározottságot, méghozzá igen erősen.

Lipset a politikai szociológia alapművének számító Homo Politicus című munkájában több száz oldalon keresztül elemzi empirikus vizsgálatokkal támasztja alá, hogy a kommunista pártra szavazni (ami természetesen csak érintőlegesen jelent Marxistaságot) jól körülírható társadalmi helyzetek következtében „szokás”.

Elemzéseiből, melyek a fejlett demokráciákra vonatkoznak nagyon világos, hogy az alacsony iskolázottság (az értelmiségi elitben sokáig magas volt a marxisták aránya, de ez csökken), az alacsony jövedelem, különösképpen az alacsony státuszérzettel, a rossz munkakörülmények stb. mégiscsak adnak egy fel nem ismert munkásosztályt, amely természetesen nem nevezhető a marxi értelemben osztálynak, hiszen nem „úgy” cselekszik tudatosan. (Lipset, 1960) (bár ahogy írja a szerző, a pártok egyre inkább a néppártosodás felé mozdulnak el, tehát a különbségek elmosódnak. Lipset egyébként éppenséggel túlzottan hitt a tudat lét általi meghatározottságában, ezért munkájában foglaltakat sokan túlzásnak tartják)