A változtatás lehetetlensége

Olson elmélete tehát sok valós empirikus tapasztalaton nyugszik, ugyanakkor közgazdászként sok tekintetben feltehetőleg másként látja a dolgokat, mint más társadalomtudományokkal fogalkozó társai. 

Nem is beszélve például arról a marxi közhelyről, hogy ha a munkásosztály néhány tagja felismeri, hogy mi a jó, akkor idővel a többiek is követni fogják őket. (a gondolatot teljességében lásd Márkusnál) Marx tehát mint látjuk egy fokkal optimistább a nagycsoportokkal szemben.

Mindenképpen meg kell vizsgálnunk, hogy a vallási csoportok működése mennyiben sajátos a „politikai” csoportokéhoz képest. Ennek kifejtésére itt nincsen bővebb tér, de állításunk szerint a vallási csoportok a politikai változtató csoportok működésével megegyező módon funkcionálnak, ugyanakkor létrejöttük és belső működésük eltérő. (Bourdeau) Itt elsősorban a csatlakozók indíttatásának sajátos módja és ennek következményei, másrészről – ezzel összefüggésben – az autoritások sajátos rendszere játszik szerepet, ez különösképpen jelenik meg a szektásnak nevezett vallásokban. Állításunk szerint a lét-tudati mechanizmusok rájuk is érvényesek, így ez nem igényel bővebb elemzést ehelyütt (nem feledkezve meg a nyilvánvaló funkcionális különbségekről).

A csoportokról szóló rész zárásaként még két, nagyon fontos dologról beszélnünk kell. Először arról az Olson által összefoglalt tényről, amelynek a csoportok, így a változtatás szempontjából nagy jelentősége van, még ha alapjában nem is támasztja alá szerző igazát. Ez pedig az a tény, mely szerint döntéshozatalukban a csoportok 6,7 főig igen eredményesek, viszont körülbelül 14 fő felett teljesen döntés és aktivitás-képtelenek. A közgazdász itt az általunk is nagy örömmel használható pártkongresszusok példáját hozza. Ahol a küldöttek nem igazán érzik, hogy eredményt érhetnek el, hogy meggyőzhetik a többieket, ezért nem cselekszenek, nem is figyelnek. Mivel mindenki így cselekszik, akik mondani akarnak valamit, azok sem tudnak eredményt elérni. Ezért az alapelv az, hogy ratifikáljuk, amit a vezetés akar, aztán menjünk haza. Vannak persze mások, akik a konszenzus kérdésére vezetik vissza a dolgot, hogy nagy csoportokban lehetetlen konszenzus létrehozni, de mint látjuk, valamiféle hallgatólagos konszenzus itt létrejön, még hja ez a konszenzus-elmélet egy ilyen ezer fős nagyságrendű csoportra már nehezen alkalmazható, hisz olyan kicsi a tagok aktivitása. Húsz fő körül még el lehet képzelni.

Másodszor röviden eddig felvázolt fogalmainkkal vizsgáljuk meg a csoportok kérdését. Nem azt a Mannheimi tételt akarjuk most bizonyítani, mely szerint ha valaki előáll egy csoporttal (tehát megtestesült ideológiával) rögtön megszerveződik valamiféle ellenállás már csak az ideológia ténye elleni önvédelem címén is. Ezt a kérdést is nézhetnénk, de most másról van szó, hiszen a csoportok beazonosítása ennél sokkalta bonyolultabb kérdést vet fel: mégpedig azt, hogy ki tekinthető egy-egy csoport tagjának és ki nem.

Állításunk szerint csak az „igaz tudatúak” tekinthetőek annak. Hiszen hosszú távon a többiek egészen egyszerűen kiszorulnak, kihullanak, vagy otthagyják a csoportot. Ez azonban hosszadalmas folyamat, ennek okai pedig a következők.

A csoportok, tehát ezek a megtestesült ideológiák szimbólumokkal dolgoznak. Erre egész egyszerűen azért van szükségük, mert különben nehézkessé, vagy lehetetlenné válna tömegbázis kialakítása, másrészt pedig mert nincs két, teljesen ugyanúgy gondolkodó ember. Ha pedig elfogadjuk azt a Mannheimi tételt, mely szerint nincs olyan ideológia (ez nála a marxizmusból eredeztethető), mely a társadalom egész valóságát lefedné, akkor kapunk egy harmadik magyarázatot a szimbólumok szükségességére.

E nélkül is azonban beláthatjuk: ha egy televízió hiradóban valamely párt nem szimbólumokkal dolgozna, akkor nem, hogy tíz másodpercbe nem férne bele, de az egész esti főműsoridő is kevés lenne arra, hogy elmondja, hogy mit is gondol a világról, mi az ő tudata tehát. Nem is beszélve arról, hogy a párt összes tagja mást mondana.  

Ez a praktikus tevékenység viszont súlyos következményekhez vezet. Egyrészt, hogy nem tudhatjuk, az ezeket a leegyszerűsített (!!!) szimbólumokat elfogadók milyen céllal csatlakoznak a változtatni akaró csoporthoz, lehet, hogy lelepleződésük túl késő lesz. Másrészt valós tagjairól se tudhatja a mozgalom, hogy igaz tudatúak-e, tehát ugrás a sötétbe, amit csinál.