A változtatás lehetetlensége

A demokratikus és forradalmi út között helyezkednek el a különböző vallások, legalábbis bizonyos szempontból. A nyugati vallások ma elsősorban térítő módon szerzik új híveiket, és ez annál inkább igaz, minél kevésbé részei az államhatalomnak. Ennek szintén remek példája az ilyen szempontból teljességgel magára hagyott Krisna mozgalom. Ezek a vallások térítéssel hatnának, ezzel viszont csak a tudatos tudatot képesek befolyásolni, tehát – mint a lét-tudati részben már utaltam erre – csak saját, bár eddig nem aktivizált tagjaikat, a látens Krisnásokat képesek aktivizálni. A többiek „hamis tudatúak” maradnak.

Mit tehetnek ezek után a vallások?

Egyrészről választhatják a forradalmi utat, ahogy az rengeteg iszlám országban történik. A fundamentalizmus forradalma pedig igen működőképes államokat hoz létre, ennek oka azonban elsősorban abban rejlik, hogy hatalmas csoport a változtató csoport, így stabilabb rendszer jön létre. A devianciák ugyanis kicsik, vagy elfojthatók. Amennyiben nem a társadalom tudata azonban ez a vallási tudat, akkor elbuknak ezek a forradalmak, ellenkező esetben viszont nem is igazán forradalomról van szó, hanem csupán egy előző , ilyen szempontból idegen test, tehát forradalmi rendszer bukásáról.

Demokratikus körülmények között a vallások azzal nyerhetnek nagyobb teret, ha feladnak ortodoxiájukból. Lazítanak a parancsolatok szigorán. Érdemes lenne megpróbálni, hogy az önmegtartóztatás, illetve a vegetarianizmus feloldása után milyen népszerűségnek örvendene a Hare Krisna. Ugyanakkor ez a társadalmasítás nem jelentene forradalmi változást, hiszen csupán a meglévő tudathoz való alkalmazkodásról van szó. (más kérdés, hogy a felesleges ortodoxiákat igenis fel kellene és fel lehet adni).

Mindezekből – vagy a keresztény pártok helyzetéből – látszik, hogy a vallások nem képviselnek sajátos utat, tehát csak a forradalmi, illetve a demokratikus út között választhatnak. (ezzel a kijelentéssel nem a hit tartalmi kérdéseit érintem, ezt még egyszer hangsúlyozni kell)

Nézzük tehát a demokratikus útban rejlő lehetőségeket. Amennyiben a csoport forradalmi úton akarna változtatást elérni, a rendszer önvédelme – és ezt értették sokan félre, remek alkalmazkodásnak titulálva – azonnal leszámolna vele, vagy bekényszerítené az intézményes érdekrendszerekbe. Tehát demokratikus rendszer fenntartása mellett egy csoport csak reformokat hajthat végre.

A változtató csoport számára tehát egyetlen lehetőség nyitott: demokratikus megszerezni a politikai hatalmat, ezután pedig olyan reformokat hajtani végre, amelyek az emberek léthelyzetét úgy befolyásolják, hogy a társadalmi tudat is módosuljon. A demokratikus rendszerek jobbító szándékú politikusai, a demokratikus ideológiák mind ezt teszik.

Ennek igazolására két példát hoznék: egyrészt azzal a kissé már viharvert, de létező és létezett liberális gondolattal, mely szerint a gazdasági potenciál növekedése, a verseny tökéletesítése, az iskolarendszer fejlődése… elvezethet ahhoz az állapothoz, melyben valósággá válik a szabadság, egyenlőség és testvériség eszméje. Arról a hitről van itt szó, melyet John Gray úgy fogalmazott meg, hogy a liberális gondolatnak, mely folyamatosan változó négy örök eleme van, s ezek egyike az intézmények tökéletesíthetőségében való hit.

Valami hasonló működik a modern szociáldemokráciában is, amely a proletárdiktatúrát elvetve jóléti reformoktól várja a társadalmi lét módosulását, ennek eredményeként olyan tényezők, mint az elidegenedés megszűnését, ami kétségtelen viselkedési változások összessége.

A demokráciának ez a reformokon, konszenzuson alapuló modellje, amely képes lecsillapítani az ellenkezőket, tulajdonképpen nem más, mint a természetes történelmi fejlődés lemásolásának kísérlete.

Ennek sikeressége azonban komoly aggályokat vet fel.

Először is képes-e hatalomra kerülni demokratikus körülmények között olyan csoport, mely valódi változásokat akar és hirdet, illetve képes-e a konszenzusos rendszerben érdekeit megfelelően, maradéktalanul érvényesíteni. Meddig lehet eljutni abban a bizonyos intézményi tökéletesítésben?

Másodszor nem ismerjük, hogy milyen létbeli változások milyen tudatbeli változásoka5t idézhetnek elő, hiszen erre a kérdésre a jelenlegi demokratikus ideológiák nem keresik a választ. Komoly aggályok vetődnek föl továbbá a változtatás tervezhetőségével kapcsolatban, hiszen ahány ember, annyiféle kiinduló tudat és lét, egyetlen kormányzati döntés is annyiféleképpen hat rájuk. Elvileg legalábbis nagyon kevés azon döntések száma, melyek egyenhatást váltanak ki, csupán ezekkel nem lehet „forradalmat” csinálni.