Hirdetés

A változtatás lehetetlensége

61 perc olvasás
A változtatás lehetetlensége

A fentebb említett problémákat egyébként a jobboldali, vagy polgári gondolkodók sem kívánják megkerülni. Elismerik ezeket, ám nézeteik szerint „félreértés történik, amikor a polgári demokráciát (ezek miatt)… elégtelennek tartják egyesek” (Faragó, 1986)

Hirdetés

Nézzük meg, hogyan valósul meg az a folyamat, aminek során absztrakt célkitűzéseiket a jobboldali ideológiák (ez a fajta liberalizmus, vagy a nyugati konzervativizmus) először relativizálják, majd ennek nevében defenzív pozícióba helyezik magukat. Ezen demokrácia leírásokban általában szerves részként, egymás után tömörítve megjelenik mindkét fokozat, bizonyítva ezzel, hogy mennyire valós kérdésről van tehát szó.

Faragó Béla például a következőként fogadja az egyenlőség problémájának felvetését a demokráciával kapcsolatban: „A valóságos egyenlőség a dolgok mibenlétéből kifolyólag elérhetetlen cél tehát, s éppen amikor azt kell „hazudni”, hogy az egyenlőség, vagy legalábbis annak társadalmi és gazdasági feltételei már megvalósultak, … akkor vetődik fel ez a probléma a legsúlyosabban”. „Mégis, mint politikai ideológia, vagy cél (az egyenlőség „hazudása”) képes egy egész társadalom megszerveződését irányítani” A szerző szerint tehát amikor a demokrácia úgy tesz, mintha az egyenlőség már megvalósult volna, azt két ok miatt teszi. Egyrészt, hogy a szociális feszültségek ne valamely szocialista kísérletben, hanem csak szociálpolitikaként artikulálódjanak, másrészt, hogy azután felléphessen mindazokkal szemben, akik az egyenlőség (látszata) ellen tenni akarnak. Ha pedig mindezek elé még odatesszük Faragónak tanulmánya elején megfogalmazott gondolatát, hogy a demokrácia egyenlősége „nem akar több lenni állampolgári egyenlőségnél”, akkor láthatjuk: a relativizált ideológia azután valóban védelmezővé, konzerválóvá, defenzívvé válik.

A probléma talán nem is itt van. A jobboldalnak sokkal könnyebben elnézhető mindez, hiszen a jobboldal már eleve ilyen, némely szerencsés (vagy szerencsétlen, ha a szélsőségekre gondolunk) periódust leszámítva lételeme „konzervatívsága”.

Ma azonban a fentebb leírt relativizáló és defenzivizáló folyamat a baloldali demokratikus gondolkodóknál is egyre nagyobb mértékben jelentkezik. Ha akár csak Vitányi Ivánnak A szociáldemokrácia jövőképe (Vitányi, 1997) című könyvét szemügyre vesszük, láthatjuk, hogy ahogy a szociális kérdést minden baloldali hite szerint a konzervativizmus és liberalizmus érzéketlenségével szemben találta ki a szocializmus, mára, a szociáldemokráciákban már csak „attitűdként” vannak jelen a korábbi szocialista célkitűzések. És éppen ez a relatívság hozza azt magával. Hogy a választási győzelmekre törő baloldali pártok ma már nem ígérhetnek gyökeres fordulatot, csak érdekvédelmet, a szociális rendszer ilyen-olyan toldozgatását.

Hirdetés

Ezért jelen fejezetben azt vizsgáljuk majd, hogy ezen változtatás egyáltalán mennyiben lehetséges a liberális demokráciák keretein belül, illetve a liberális demokráciákkal szemben.

Fukuyama és mások érvelése, mely szerint a liberálisnak nevezett demokráciák azért a legjobb rendszerek, mert az emberi lényeghez ezek állnak a lehető legközelebb, véleményem szerint nem elfogadható. Hiszen például maga Fukuyama is föltárja azt a működési elvet, melyben a rendszer hatékonysága rejlik: abban, hogy a társadalmi konfliktusok nem mérhetnek el olyan szintet, hogy kirobbanva aláássák, elsöpörjék a rendszert. Véleményem szerint ez alapján mégsem szabad egyben letennie a gondolkodónak ezen problémák megoldásáról, még ha azok – tegyük fel – a világ végezetéig jelentéktelenek maradnak a társadalom szintjén, hiszen az egyes egyén szintjén abszolút nem jelentéktelenek.

Több baloldali gondolkodó, így a már említett Marcuse, vagy maga Marx is, illetve a legújabbak közül a magyar Vitányi visszanyúl ahhoz a nevezzük így tradicionális gondolathoz, mely szerint a fennálló rezsim – az uralkodó osztály, vagy a fogyasztói társadalom – eltorzítja az emberek tudatát, így azok nem ismerik föl saját helyzetüket, nem ismerik föl az igazságot, vagy lebeszélik őket a cselekvésről, így nem tesznek a fennálló ellen. Ezért helyeznék a forradalmi zászlót a „tiszta” periférikus rétegek, vagy az értelmiség kezébe a hatvanas évek újbaloldali mozgalmai, vagy ezért bízná a dolgot a civiltársadalomra sok mai gondolkodó.

Lapozz a további részletekért

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13

Címkék: Max Weber


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!