Az antik róma – A Flaviusoktól a késő római művészetig III. rész

A tétel első része: Az antik róma – A Flaviusoktól a késő római művészetig I. rész A tétel második része: Az antik róma – A Flaviusoktól a késő római művészetig II. rész

A római provinciák művészete

A II. század közepére a császári kormányzat a hatalmas birodalom minden zugát érintő, tökéletes úthálózatot épített ki. A sokszögű kőlapokkal burkolt országutak Róma kapuitól indulva ágaztak szét minden irányba. A teljes római birodalomról készült az úgynevezett Peutinger-tábla, egy ókori térkép meglehetősen hű másolata. (Nevét egykori tulajdonosáról kapta; ma a bécsi National Bibliothekban található.) A térképen sok fontos város szerepel, de mellettük néhány országúti fogadót is feltüntettek, így a Rómától egynapi járásra lévő Forum Appiumot, ahol a keresztények a főváros felé tartó Szent Pált fogadták. A Peutinger-tábla pontosságáról képet kaphatunk, ha összevetjük római kori útleírásokkal vagy városnévjegyzékekkel. Az összevetésből kiderül, hogy a térkép elég sokat téved az egyes vidékek alakjának megrajzolásában, viszont igen pontosan jelöli a városok és tartományok egymáshoz viszonyított helyét. Egyik részletén például az aránytalanul széles Közép-Itália mellett eltörpül nemcsak az Adriai- (és azon túl Dalmácia), hanem a Földközi-tenger is, partjain Észak-Afrika romanizált sávjaival. Rómát egy trónoló királynőjelképezi, és hasonló Alexandria és Antiokheia jelölése is. Érdekes Ostia kikötőjének ábrázolása, raktárakkal és a tengerbe épített világítótoronnyal.

Az Ostiában nemrég végzett ásatások képet nyújtanak arról, milyenek is lehettek a római birodalom nagy tengeri kikötői, ahol a legkülönbözőbb áruk és népek találkoztak. A hatalmas kikötő gabona-, olaj- és borraktárain kívül voltak itt templomok a birodalom bármely vallásának gyakorlására, valamint szórakozóhelyek az Ostiában élő vagy a tartományokból üzleti ügyekben ide érkező kereskedők számára. Az Afrikával fenntartott kereskedelemben Ostia volt a legjelentősebb római kikötő; a Nápolyi-öbölben épített Puteoli (ma Pozzuoli) főleg Alexandriával kereskedett; a dél-itáliai Brundisium kikötője inkább katonai jelentőségű volt, bár innen is indultak áruk Görögország és általában kelet felé.

A nagy római országutak átszelték az Alpokat, majd Germánián és Gallián keresztül egészen Hispániáig és Britanniáig vezettek. A stratégiai jelentőségű Szent Bernát-hágónál számtalan olyan fogadalmi tárgy került elő, amelyet a rómaiak a hely szellemének, a környező hegyeket védő istenségnek ajánlottak. Hispániát és Galliát teljesen behálózták az országutak; nyomvonalukat sokszor a mai közlekedés is követi. A rómaiak általában egyenes országutakat építettek. A meredek lejtőket nem tekintették akadálynak, a mocsaras altalajt nagy mérnöki tudással megszilárdították, a folyókat hatalmas hidakkal ívelték át, és ha kellett, alagutakat is fúrtak. A cél a távolságok csökkentése volt, és ezt el is érték: a római civilizáció mindenhová eljutott. Ezért találunk ma római színházakat, fürdőket, cirkuszokat és hidakat Nyugat-Európában, Kis-Ázsiában vagy akár az afrikai sivatagban is.

A Pireneusi-félsziget sok hídját még a rómaiak építették. Más római hidakat később átalakítottak ugyan, de megtartották azokat a jellegzetes formájú eredeti pilléreket, amelyek az áramlással szembeni oldalukon ék alakúak, alsó oldalukon viszont lekerekítettek. A spanyolországi Alcántara hídjának egyik végén kis templom áll, amelyben magát az építményt tisztelték. A vándor itt megköszönhette, hogy kerülő nélkül jut el úticéljához. Az elegáns vonalú, hatalmas alcántarai híd pályája vízszintes, szemben a római hidak többségével, amelyek megtörnek, azaz középtől a két part felé hajlanak.

Hasonlóan hatalmas építészeti létesítmények voltak a városok vízellátását biztosító, a terep szintkülönbségeit ívsorokkal áthidaló római vízvezetékek (aquaeductusok). Egyikük, a Nimes-ben található Pont du Gard igazi híd, amely a Gardon folyó két partját köti össze. Ívsorai három szintet alkotnak; a legfelső vezeti a vizet. Spanyolországban csaknem épen megőrződött a segoviai vízvezeték, és a méridainak is láthatók kolosszális maradványai. A tarragonai aquaeductus a kétszintes típust képviseli.