Hirdetés

Az antik róma – A Flaviusoktól a késő római művészetig – I rész

17 perc olvasás

Nero halálával (68) a Iulius-Claudius-dinasztia kihalt. A polgárháború után egy másik uralkodócsalád, a Flaviusok kezébe került a hatalom, és ezzel kezdetét vette a római birodalom második korszaka. A Flavius-dinasztia első császára Vespasianus volt (Nero őt bízta meg 66-ban a júdeai felkelés leverésével); fia, Titus hadjáratainak színtere főleg a Kelet volt, a művészet és különösen az építészet klasszikus földje; míg a harmadik Flavius, Domitianus hosszú uralkodása alatt fényűző épületek egész sorával gazdagította Rómát.

Hirdetés


Hirdetés

A Flaviusok által emeltetett épületek főleg Nero palotájának, a Domus Aureának a helyére kerültek. Nero életének utolsó éveiben fantasztikus építészeti ötletekkel állt elő. Tóvá alakíttatta például az Esquilinus és a Caelius két dombja közti völgyet, a patríciusok által lakott dombok területének jelentős részét pedig kisajátította, hogy ott építtesse fel palotája újabb szárnyait. A Flaviusok a köz hasznára fordították Nero elhagyott, romos épületeit, a Palatinusnak azon a felén pedig, ahol a Domus Aurea állt, egy új, kisebb császári palotát emeltek, csaknem kizárólag fogadások tartására.

Nero kertjeinek és hatalmas szobrának, latinul colossusának a helyére került a Vespasianus és Titus által emeltetett Amphitheatrum Flavium, vagyis a Colosseum. Elliptikus küzdőtere kiválóan megfelelt a gladiátorok és a vadállatok viadalának rendezésére. Az amfiteátrumot eredeti római épülettípusnak tartják. A görögöket hidegen hagyták a gladiátorküzdelmekhez hasonló szórakozások, az amfiteátrum mint épületforma azonban mégis a görög színház származéka: nem más, mint két összekapcsolt színház. Az új épülettípus lépcsősorai tehát teljesen körbeveszik a küzdőteret, és több emeletre oszlanak.

Az épület négyszintes; a legfelső szintet fal veszi körül. A Colosseum csaknem kizárólagosan faragott kövekből épült, de a boltívek kötőanyaga már habarcs. Az emeletekre vezető lépcsők a földszint monumentális oszlopcsarnokából indultak. Ötletes elrendezésük révén a kb. 40-50 000 néző néhány perc alatt elhagyhatta az épületet. A Flavius-amfiteátrum külsőleg a. Marcellus-színház monumentális típusát követi. Mint azt, ezt is három építészeti rend elegáns egymásra helyezése élénkíti: alsó szintjén dór, a másodikon ión, a két felsőn pedig korinthoszi féloszlopok, illetve pilaszterek veszik körül. A három alsó szintet íves nyílásokkal tagolták, ami által a hatalmas tömegű építmény könnyedebbnek tűnik.

A Colosseummal szemben, és azzal mintegy ellentétet alkotva, egy kecses diadalív emelkedik: Titus zsidó háborújának emlékműve. Valószínűleg Domitianus uralkodása alatt fejezték be, és mivel a terep egy kiemelkedő pontján áll, szerencsés elhelyezése révén a Forum Romanum valóságos bejárati kapujának tűnik. A kisméretű, rendkívül egyszerű vonalú diadalív szerénysége ellenére egy jelentős eseményre emlékeztet: 70-ben a rómaiak a lázadó Jeruzsálemet nagy erőfeszítéssel elfoglalták és elpusztították. Egy évvel később Vespasianus és Titus a győzelem megünneplésére közös diadalmenetet tartott. A diadalív külső díszítését mindössze architektonikus elemek és a frízen és a kapunyílás felső sarkaiban néhány dombormű képezi, a kapu belsejében lévő két relief viszont a kor római művészetének legeredetibb alkotásai közül való. Mindkettő a történeti relief már ismert típusához tartozik. Az egyiken a győzelmi menetet látjuk a Victoria által megkoszorúzott császár négylovas kocsijával, allegorikus alakokkal.

Hirdetés

A másik relief a diadalmenet egyik legfontosabb jelenetét ábrázolja: egy csoport szolga győzelmi trófeaként a jeruzsálemi templom kincseit viszi a vállán. Láthatjuk az asztalt, amelyre az áldozati kenyereket tették ki, a zsidó vallás szent edényeit és harsonáit, és végül azt a hétágú gyertyatartót, amelyet olyan pontosan ír le Josephus Flavius: a középső törzsből kihajló karok meggörbülnek, és egyazon magasságig nyúlnak fel. A két dombormű külön érdekessége az előtérben elhelyezkedő alakok rendkívül plasztikus kidolgozása, amelyet a művész a háttérben lévők lapos reliefjeivel kombinált; az előtér és a háttér közötti eltérés a távlat rendkívül hű benyomását kelti. Ez a jellegzetes eljárás még alig érzékelhető az Ara Pacis domborművein, és még kevésbé a Parthenón frízén, ahol az alakok mind ugyanabban a síkban jelennek meg. Az új technika először a hellénisztikus korban jelentkezett, de teljesen csak a római művészetben, mégpedig a Flaviusok korának alkotásaiban fejlődött ki. Titus diadalívének domborművei nyilván festve voltak, és a különböző színek még inkább hangsúlyozták perspektivikus hatásukat. Ezek a művek azt a régi elméletet is cáfolják, amely szerint a császárkori Róma művészete egyhangú, és csak görög motívumokat ismétel.

Lapozz a további részletekért

1 2 3 4


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!