Az antik róma – A Flaviusoktól a késő római művészetig III. rész

A késő római művészet

A tartományokban kialakuló új eszmék és divatok elözönlötték ugyan a fővárost is, de ez nem jelentette azt, hogy a birodalom hivatalos művészete Septimius Severustól Constantinusig ne fejlődött volna. A 193-ban a hatalmat elnyerő és 211-ig uralkodó, Afrikában – Leptis Magnában – született Septimius Severus a Palatinus lábánál egy nagy szökőkutat építtetett, amely Septizonium néven egészen a XVI. századig állt. Az egymás fölé helyezett ívekből és oszlopokból kialakított hatalmas építmény már messziről feltűnt az Ostia felől közeledő utasoknak.

A Septizoniumról sok rajz és leírás maradt fenn. Tudjuk, hogy nem díszítették szobrok, és fő értéke hatalmas homlokzatának monumentális kiképzése lehetett. Septimius Severusnak két jelentős diadalívet is emeltek. Az egyik Leptis Magnában, a másik a Forum Romanumon áll; ez utóbbi az uralkodó császárságának tizedik évfordulójáról, valamint a parthusok felett aratott győzelmeiről emlékezik meg. A rendkívül gazdagon díszített diadalív domborművei szinte középkori jellegűek, pedig a valóságban a III. század elején keletkeztek. Hasonlóképp meglep reliefeivel az ún. Pénzváltók kapuja, amelyet 204-ben a bankárok emeltek Septimius Severus tiszteletére az egykori állatpiacon, a Forum Boariumon. A pilasztereket és az architrávot egyszerű akantuszdíszítés élénkíti. Az egyik jeleneten a papnak öltözött, áldozatot bemutató császárt és feleségét, Iulia Domnát látjuk.

A római művészet fokozatosan veszített eleganciájából, az alkotások egyre inkább túlzsúfoltak lettek. A művész a nagyobb hatást szinte csak a díszítőelemek gazdagságával, a szenvedélyes mozdulatok és arckifejezés ábrázolásával, valamint a festményszerű, az erős fény-árnyék kontrasztra építő reliefekkel akarta elérni.

Az építészet technikája is fokozatosan változott. Róma élen járt bizonyos monumentális épülettípusok kialakításában. Néhány ilyen újfajta épület lenyűgöző méretű romjai máig láthatók. A kor építészei kitűntek a szíriai és mezopotámiai módra téglából épített ívekkel. Az építészek tehetségét ma is bizonyítják a Caelius lábánál meredező romok, azoknak a thermáknak a maradványai, amelyeket Septimius Severus fia és utódja, Caracalla uralkodása alatt emeltek a III. század elején. Az egykori márvány- és stukkódíszeitől megfosztott váz is érzékelteti, hogy az építészek milyen tökéletes technikával rendelkeztek. A Caracalla-thermák ötletes alaprajzát egymáshoz kapcsolódó, keresztboltozattal és kupolával fedett kerek és sokszögű termek csarnokrendszere alkotta. Mivel a központi terem boltozata a legmagasabb, megtámasztására alacsonyabban boltozott oldalsó termeket építettek.

A thermák gerincét a szimmetrikusan elhelyezett vetkőzőhelyiség, hideg-langyos-meleg vizes termekből álló helyiségek (frigidarium-tepidarium-caldarium) alkották. A nagy középső csarnok fűtött padlóján a fürdőzők kedvükre sétálhattak. Az épület központi együtteséhez oldalt egy-egy tágas, oszlopokkal körülvett küzdőtér (palaestra), továbbá két könyvtár csatlakozott. A könyvtárakban még felismerhetők a tekercsek tárolására szolgáló falfülkék, valamint az a talapzat, amelyen az építkezés idején uralkodó császár szobra állt.

Egy századdal később, hasonlóan grandiózus tervek alapján, Róma legmagasabb részén, az Esquilinus és a Quirinalis közötti területen épültek Diocletianus császár thermái (központi szárnyának egyik termét Michelangelo a Santa Maria degli Angeli-templommá alakította át, és a thermákban helyezték el a Museo Nazionale Romanót is). A Caracalla-thermákra emlékeztető óriási boltívek mellett megjelennek a frízt alkotó törpe vakívek és a gyámkövekre állított oszlopokból kialakított építészeti díszítősávok, olyan elemek, amelyek a bizánci és a román kor építészetében is fontos szerepet játszottak. A vakívek, a minden szerkezeti funkciót nélkülöző, gyámkövekre állított oszlopok és egyéb prerománnak nevezhető építészeti megoldások Diocletianus hatalmas spalatói palotájában hasonlóképpen megtalálhatók. A megcsonkított és átalakított palota fala közé települt a mai Split: a császár mauzóleumának helyén áll a székesegyház, az oszlopsorok pedig a mai utcák és a terek árkádjait alkotják. A spalatói palota, klasszikus római részletei ellenére, alaprajzában csakúgy, mint külső, várszerű megjelenésében inkább egy keleti zsarnok lakhelyének, mint egy római uralkodó császári rezidenciájának tűnik. A császári palota előcsarnokának architrávja ívelt, hogy így szélesebb lehessen az átjáró az oszlopok között. Ezt a megoldást Szíriában is igen gyakran alkalmazták.