Az antik róma – A Flaviusoktól a késő római művészetig III. rész

A lapos domborműbe vésett kompozíciók sok vonásukkal annyira emlékeztetnek a korai középkor művészetére, hogy pontos keletkezési idejük meghatározása körül rendkívül heves vita bontakozott ki. Az ásatások előrehaladtával aztán eldőlt a kérdés: a rengeteg szobortöredék mellett egy feliratos táblát is találtak, amelyből kiderült, hogy az adamklissi emlékművet annak a hadjáratnak az emlékére emelték, amelyet Traianus 108-ban és 109-ben vezetett a dunai határok biztosítására. A táblán még az is olvasható, hogy az építmény az „államért ott elesett bátor férfiak dicsőségét és emlékét hirdeti”. Ezután nevek felsorolása következik, amelyek között egy pompeji születésű katonáé is szerepel.

Az adamklissi torony a római győzelmi emlék, a tropaeum (trófeum) jellegzetes szimbólumait emelte a magasba. A tropaeum-állítás latin vagy tágabban italikus szokás volt. Ismerték a köztársaság korában, és a hagyomány megőrződött a császárkorban is. A tropaeum eredetileg a hadsereg által kivívott győzelem színterén álló fa vagy oszlop volt, amelyre díszként a legyőzöttek fegyvereit aggatták. Ezzel a fogadalmi ajándékkal a hely szelleme is részesedett a rómaiak katonai akciójának hasznából. A tropaeum kezdetben gallyaitól megfosztott, fegyverekkel díszített, közönséges fa volt, amelyhez a legyőzöttek két, éhhalálra ítélt vezérét is hozzákötözték. Hamarosan azonban tartósabb emléket akartak állítani a katonai győzelemnek: monumentális talapzatokat építettek, és ezekre helyezték a kőből kifaragott, tulajdonképpeni tropaeumot. Ilyenek voltak Pompeius győzelmi emlékművei a Hispániába vezető út pireneusi hágóján, vagy Augustusé Gallia kapujában, a mai La Turbie-ben, Nizza mellett.

A távoli tartományokba irányított katonák különös gondot fordítottak sírjaikra. Ezek stílusát a tábor körül élő polgári lakosság is utánozta, hiszen a légiósok életmódja gyakran kifinomultabb volt, mint a tartományok lakóié; ugyanakkor a légiókra is gyakran hatottak a birodalom határain belül élő népek. A katonák befolyása alatt kialakuló tartományi művészet jellegzetes példái az igeli oszlop domborművei.

Az oszlop, egy kereskedőcsalád, a Secundinusok síremléke, csaknem teljesen épen áll ma is Igel községben, a Trierből Reimsbe vezető út mentén. Formája – négyszögű, több szintet alkotó domborművekkel díszített, piramis alakban záródó torony – általános római sírtípus volt már a császárkor első éveitől kezdve. A reliefek tárgya azonban már részben újszerű; Mars és Rhea Silvia vagy Perszeusz és Andromeda mitikus témái a lélek elragadására, a mennybemenetelre, a túlvilági életre utalnak. Az oszlop egyik oldalán a síremléket állító családtagok, felettük pedig medalionokban az elhunytak képmásai láthatók. A síremlék csúcsán egy sas kiterjesztett szárnyakkal repül a nap felé.

A tartományok síremlékein gyakran ábrázolták a mindennapi élet jeleneteit, és ezek az ábrázolások érdekes tájékoztatást adnak a késői császárkor római szokásairól. Neumagen közelében állt egy sír, amelynek reliefjei egy sor bensőséges jelenetet mutatnak be: órát tartó házitanítót, fésülködő nemes hölgyet, ajándék átadását, a tartozás terményekben való kiegyenlítését. A neumageni reliefek a provinciák hétköznapjainak megismeréséhez legalább olyan értékes forrásul szolgálnak, mint néhány pompeji festmény az itáliai szokások szempontjából.

A provinciák síremlékei gyakran nem többek egyszerű kőtömböknél. A görög sztéléknek ezeket a távoli, durva kivitelű utódait fülkékbe vagy medalionokba helyezett arcképek díszítették. Néha egyetlen kövön ugyanannak a családnak több tagját is ábrázolták; ilyen például a grazi múzeum néhány sírköve. Egy különleges spanyolországi sztélé típuson az alacsony domborművek a patkóívet geometrikus rozettákkal kombinálják (a típus több példánya látható Leónban és a madridi múzeumban). A patkóív formája később megjelent az Ibériaifélsziget nyugati gót lakosai között, majd – valószínűleg gót hatásra – az itt élő arabok is használták. Ennek ellenére nem állítható, hogy a patkóív mint motívum Hispániában alakult ki, hiszen ezeken a sztéléken kívül más ibériai emlékeken nem jelenik meg, míg Szíriában és Kis-Ázsiában rendkívül gyakori volt.