Hirdetés

Az antik róma – A Flaviusoktól a késő római művészetig III. rész

46 perc olvasás
Az antik róma – A Flaviusoktól a késő római művészetig III. rész

A IV. század római szobrászai teljesen újszerű célokat tűztek maguk elé, és ezt meggyőzően bizonyítják a kor szenvedélyes portréi. Az utolsó császárokról több, a szellemiségre összpontosító, a kor válságát kifejező képmás maradt fenn. A személyiség, az érzelmek kifejezése talán még nagyobb erővel és nyíltsággal nyilvánul meg, mint a korábbi császárábrázolásokon. Egy ilyen portré a Laterán közelében került elő. Teste merev, mintha páncélt viselne; a szobor hűen példázza Róma történelmének egyik utolsó fejezetét: a modell azok közül a röpke uralmú császárok közül való, akiket a légiók juttattak a magas tisztségbe, hogy azután rövidesen meg is döntsék hatalmukat. A mellképek egyre nagyobbak, csaknem az egész felsőtest látható. Az ábrázoltak tógája bő redőkben keresztezi mellüket, némelyikük papi köpenyt visel. Hajuk általában rövid, a koponya erőteljesen kidomborodik. A Constantinus uralma alatt készült portrékon a császár és az alattvalók egyaránt hosszabb hajat viselnek, mely a homlokukba hull, és görbe árnyékot vet.

Hirdetés

A márványkoporsók ábrázolásain megnyilvánul a művészek technikai tudása és képzelőereje. A hellénisztikus szarkofágok hagyományos vadász- és csatajelenetei új értelmezést kaptak; a heroikus erőfeszítést misztikus és filozofikus tartalom hatotta át. A barbárokkal és amazonokkal vívott küzdelem, valamint a vadászatok, a párviadalok és az áldozatok ábrázolásain arra az életfelfogásra is utaltak, amelyet a sztoikus és az epikureus filozófia egyaránt szorgalmazott. Mindkét iskola tanítása tartalmazta az újjászületés ígéretét, amely Kübelé, Ízisz és Mithrasz kultuszánál kevésbé közvetlenül, épp ezért a római gondolkodásmód számára felfoghatóbban utalt a túlvilágra.

A 284-ben trónra lépő Diocletianus, felismerve a tartományok közti különbségeket és a decentralizáció szükségességét, létrehozta a tetrarchia intézményét: a keleti és nyugati területet egyaránt egy-egy császár (augustus) és egy-egy alcsászár (caesar) igazgatta. Ezzel azonban meggyorsult az ókori világ – és ugyanakkor a művészet – hanyatlásának folyamata. Új világ és új szellemiség született.

Galerius – aki Diocletianussal együtt a birodalom keleti felét kormányozta – Thesszalonikében emelt diadalívén a jelenetek, az építészeti szerkezettől teljesen függetlenül, egymás fölé helyezett frízekben rendeződnek el, mint az ókori Kelet emlékművein. A velencei Szent Márk tér kisebbik felén, a Piazzettán a négy társuralkodó vörös porfírból készült szoborcsoportja már a középkor stílusának előhírnöke. Eltűnt a formák kereksége és a test megszerkesztettsége. A zömök és merev alakok feje szinte kocka alakú tömbként hat. Az arcvonások összefogottak, a meggyötört arcot a mozdulatlan tekintet uralja.

A kor szobrai és domborművei szinte expresszionista jellegűek, a szorongás kifejezése teljesen háttérbe szorította az egykori érzéki szépséget. A szobrászok már ugyanazt a célt tűzték ki maguk elé, mint a romanika alkotói: el akarták felejteni az érzékelhető valóságot, és megpróbálták kifejezni az értelemmel felfogható világ transzcendens rendjét.

Hirdetés

A római szobrászat fejlődésében megfigyelt egyre erősödő expresszivitás és illuzionizmus a festészetben még egyértelműbben jelentkezett. Ahogy a domborművek felvették a festmény jellegzetességeit, úgy a falfestmények „impresszionisztikusakká” váltak. A II. század végén a festészet elfordult a sziluettől és a rajztól, és a forma színfoltokban oldódott fel. Egyes, a III. század elején vagy valamivel később keletkezett freskókon valóban megfigyelhető a formák felbomlása. Némelyik ilyen falfestménytöredéken a tájat néhány ecsetvonás sejteti. A technika azt jelzi, hogy az alkotó a háttérben és azon túl lévő világot is – sokszor a képzelet útján – érzékeltetni kívánta.

A már korábban elterjedt, de egyre divatosabb mozaiktechnika viszont a rajz körvonalainak pontos kijelölésére kényszerítette a művészt. A mozaiktechnika tehát háttérbe szorította az oldottabb festészetet, és egy új stílus kialakulásának irányában hatott. A stílus fantasztikus, ötletgazdag, kifejező jellegének megfelelően a művész egyes részleteket nagy pontossággal dolgozott ki, az egész mű hitelességével és valószerűségével viszont sokszor nem törődött. A IV. század végén a fő díszítőelem a mozaik volt. Mozaik borította a padlót, a falakat és a jelentősebb termek boltozatát. A padlómozaik általában kis márványkockákból készült, a fal- és mennyezetmozaikhoz a színes márványdarabokat csillogó üvegfelületű kis kockákkal váltogatták.

Lapozz a további részletekért

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!