Hirdetés

A háborús bűnös elemzés (novella a Magyar örökség című kötetből)

30 perc olvasás
A háborús bűnös elemzés (novella a Magyar örökség című kötetből)

– Koránál fogva ott se lehetett, fiatalember – mondta csöndesen. Miként tanúskodhatna?

Hirdetés

A kérdezett indulatos mozdulattal dobta el a cigarettáját, gyulölettol eltorzult arccal fordult a házigazdához.

– Az én nevem Dávid Blum – csattant élesen a hangja -, valamikor Dávid Blum junior, de húsz éve már csak Dávid Blum, mert apám végül is, sok szenvedés után, belepusztult, amit magától kapott azon a napon!

Csönd volt a szavai után.

– Maga volt az a Vasile Pujoni, aki ezt elkövette? – kérdezte hidegen a washingtoni nyomozó.

A vénember szürke arccal, mereven nézte a kigyúlt ábrázatú fiatalembert. Aztán bólintott néhányszor.

Hirdetés

– Blum Dávid – mondta halkan -, emlékszem az apádra. Boltos volt a faluban. Jó boltos. Pénz nélkül is adott koolajat, sót, miegymást annak, akinek nem volt pénze. Elfogadott érte tojást, csirkét, malacot, kinek mije volt a ház körül. Hetenként egyszer aztán bement Szamosújvárra, egylovas szekerével, s pénzzé tette mindazt, amit a parasztok adtak neki. Nem fizetett rá soha, az biztos…

– Magának birtoka volt Puinban, igaz? – vágott szavába a nyomozó, papírjait nézegetve. – Udvarházában élt és dolgoztatta a parasztokat? Izgatott a román nép és a román hatóságok ellen?

– Álljunk meg itt, ebben a percben! – emelte föl ujját a vén Pujoni László szigorúan. – Valamit tisztáznunk kell. Eloször is, az én birtokom nem Puinban volt, hanem Kispujonban. Tisztességesen szerzett és apáról-fiúra szálló családi birtok volt, amit még Nagy Lajos király adományozott, nemességgel együtt a kispujoni Pujoni Andrásnak, vitézségéért. Miránk már csak száznegyven hold jutott az osi birtokból, de számunkra az volt a legszebb és legdrágább föld ezen a világon. Házunk is volt, a gyümölcsöskert alatt. Nem udvarház, csak ház, zsindelyfedeles ház, hatszobás. Papiros szerint nem az enyém volt ugyan, hanem az apámé. De ott nottem föl, az volt az otthonom.

– Aztán jöttek a románok. Nem hívtuk oket, hiszen nekik is volt saját országuk a hegyeken túl. Mégis jöttek. Elébb csak kéregetve, alázatosan. Ükapám, dédapám, befogadták oket, munkát adtak nekik. Templomot is építettek a számukra, papot is fogadtak belé. Tudom, ma divatos azt mondani, hogy elnyomtuk oket. De az igazság az, hogy megmaradhattak románoknak, még az ország nyelvét sem kellett megtanulják és szaporodtak, egyre szaporodtak. Mikor én elértem a tizedik évemet, egyszerre csak ott voltak a katonáik is, a hegyeken túlról. Letépték a községházáról a magyar címert s fölszögezték helyébe a magukét. Románia lettünk, verje meg az Isten…

– Bunügyet nyomozni jöttünk ide, vagy történelmi eloadást hallgatni? – szólt közbe gúnyosan Blum Dávid, a nyomozóhoz intézve a szót s új cigarettáért nyúlt a zsebébe.

Hirdetés

– Térjünk vissza a tárgyra, Mister Pujoni – mondta komoran a nyomozó. – Maga azt állítja, hogy egy Kispujon nevu helységben élt s ezt írta a hivatalos papírokra is, amikor állampolgárságért folyamodott. Itt viszont az áll, hogy lakóhelye Puin volt. Nos, melyik igaz? Félrevezette-e a bevándorlási hatóságokat vagy nem? Eloször is ezt kell tisztázzuk.

– Hiszen éppen errol beszélek – felelte a vénember türelmetlenül. – Községünk neve hatszáz esztendon keresztül Kispujon volt. Aztán egyszerre jöttek a románok, ledöntötték az útszéli táblát s újat emeltek a helyébe, amelyiken az állt, Puin. Amint mondtam, hiába fogadtuk be oket jószívvel, beszélni nem tanultak meg soha. Pujont Puinnak ejtették szorös nyelvükkel s aztán ránk eroszakolták az elcsúfított nevet. Ezt tették minden városunkkal. Még a neveinkkel is. Hiába állt a keresztlevelemen, hogy László vagyok, ok Vasilét csináltak belole.

– Ez megmagyarázza a névkülönbségeket – bólintott a nyomozó. – Megállapítottuk tehát, hogy maga azonos azzal a Vasile Pujonival, akit 1945-ben a cluji népbíróság elott többszörös gyilkossággal vádoltak. Tudott ön errol?

– Miként tudhattam volna? – felelte a vénember kurtán. – Nem voltam ott.

– Nem volt ott? – csodálkozott a nyomozó és lapozni kezdett a papírok között. – Hát lássuk csak, hol tartózkodott 1945… májusában?

Hirdetés

– Ausztriában. Bécs mellett. Menekülttáborban.

– És 1944. október tizenhatodikán?

– Akkor otthon voltam. Kispujonban – felelte halkan a vénember. – Ez a része igaz. Azon a napon otthon voltam…

Lapozz a további részletekért

1 2 3 4 5 6 7


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!