A háborús bűnös elemzés (novella a Magyar örökség című kötetből)

Csönd volt. A kutya se morgott már, csak rajtatartotta szemét az ellenséges idegenen. Annak kékes-szürkére sápadt az arca, és a szája szöglete remegett

– Szabad megnéznem a gyurut? – szólalt meg mogorván a deputy, elorenyújtva a kezét.

– Nem kötelezhetjük arra, hogy megmutassa – figyelmeztette a washingtoni. – Erre nincs felhatalmazásunk…

– Itt van, megnézhetik. Nincs mit titkolnom – sziszegte haragosan a fiatalember s ingerült mozdulattal lehúzta az ujjáról az aranygyurut. – Elvégre hallották, hogy boltos volt az apám. Vásárolhatta a gyurut valakitol!…

Elobb a deputy vizsgálta meg a gyurut, majd szó nélkül odanyújtotta a washingtoninak.

– Lehetséges az is – bólintott békésen a vénember -, biztos csak az, hogy o volt, aki a bort töltögette a katonák poharába s az apám szájába. Ott volt a kínzók között s ezt igazán sajnálom…

– Honnan tudja, hogy nem segíteni akart? – mordult föl, de most már tétovázva a boltos fia.

– Igaz, azt nem tudhatjuk – bólintott a vénemebr és szeme elnézett messzire az erdo közé, mintha a múltat kereste volna. – Sokmindent nem tudhatunk…

A csönd masszája összefolyt megint s elnyelte a szavak nyomát. A washingtoni gondosan megvizsgálta a gyurut s odanyújtotta kísérojének. De az nem nyúlt uutána. Csak elfordult és megrázta a fejét:

– Nekem nem kell többé – mondta s a hangja rekedtnek tunt. – Ami nem az enyém, az nem az enyém.

Anélkül, hogy bárkire ránézett volna, a lépcso felé indult.

– A vádat visszavonom – mondta még szárazan. – Rám ne számítsanak többé.

Azzal lement a lépcson s elindult a fekete gépkocsi felé.

A washingtoni nyomozó letette a gyurut az asztalra. Összeszedte a papírjait s visszasüllyesztette az irattáskába.

– Bocsásson meg, hogy háborgattuk, Mister Pujoni – mondta. – Kötelességemet teljesítettem csak. Csupán a száraz tények érdekelnek. A múlt kiértékelése nem az én dolgom. Lehet, hogy hallani fog még rólunk, lehet, hogy nem.

A vénember bólintott az asztalnál.

– Miképpen mondja a Biblia? Hadd temessék el a holtakat s eméssze meg önmagát a múlt… valahogy így szól, de nem emlékszem már világosan rá.

– Good day, sir. Jónapot – mondta a nyomozó s biccentett a fejével. Aztán elindult o is a lépcso felé, hóna alatt a fekete táskával.

– Viszontlátásra, Mister Pujoni – búcsúzott a deputy is, szinte szégyenkezve s hozzátette, morogva. – Szégyen és gyalázat, hogy ennyi ido múlva is még mindig bunbakot keresnek…

– Good day, gentlemen – szólt a vénember a távozók után, aztán csak ült ott, a gyurure bámulva és szemébol lassan szivárogni kezdtek a könnyek.