A háborús bűnös elemzés (novella a Magyar örökség című kötetből)

A vénember keskenyre szorította a száját, föllépett a három kis lépcsofokon a tornácra s megállt, szemben a washingtoni nyomozóval.

– Nem magam szándékából lettem azzá -, mondta kurtán. – Miért érdekli magát mindez?

A sötétruhás ránézett és szárazon, minden indulat nélkül mondta:

– Önt azzal vádolják, hogy 1944 októberében buntetteket követett el Romániában, melyek kimerítik a háborús bunösség nemzetközileg elismert fogalmát. Az én megbízatásom az, hogy kihallgassam önt.

A vénember döbbenve meredt reá egy hosszú pillanatig, aztán felcsattant belole a szó:

– Kik vádolnak és mivel?

A nyomozó lélegzett.

– Talán üljünk le ehhez – felelte komoran -, ha megengedi?

– Tessék – mutatott a tornác bútoraira az öreg magyar -, akár itt, a kerti székre, akár odébb az asztal mellé.

– Az asztalnál jobb lesz – vélte a washingtoni, s kezében a nagy fekete irattáskával megindult a kecskelábú kerti asztal felé.

– Üljön le, ahova jólesik – bíztatta a vénember. – Én beviszem elobb ezeket a gombákat a konyhába, vízbe teszem…

Karján a kiskosárral benyitott a házba. A Blum nevezetu sportruhás ülve maradt, de nyugtalan, kérdo szemmel meredt a nyomozóra, az pedig hátrafordult a lépcso alatt ácsorgó deputy felé, s kérdés volt az o tekintetében is.

A köpcös deputy bosszúsan legyintett.

– Nem megy o sehova, ne féljenek attól – morogta s kiköpött a gyepre. – Mister Pujoni nem afféle ember…

A nyomozó széket húzott az asztalhoz, leült, kibontotta az irattáskát és vaskos iratcsomót emelt ki belole. Rendezgetni kezdte a papírokat. Blum cigarettára gyújtott s kényelmesen hátradolt a reccseno kerti széken. Lábait keresztbe rakta s belefújta a füstöt a fenyoillatú, nyárvégi délutánba. A deputy nagyot sóhajtott s leült a második lépcsofokra, hátat fordítva a tornácon üloknek.

Kis ido múlva visszatért a vénember. Kancsót hozott és poharakat.

– Csak vízzel tudom megkínálni – mondta -, mert gyomorbajom miatt egyebet nem tartok a házban. Ennél jobb vizet viszont nem lelnek sehol…

Megtöltötte a poharakat s leült o maga is. Rákönyökölt az asztalra s úgy mondta.

– Nahát…!

A washingtoni nyomozó sóhajtott egyet.

– Tud ön arról, hogy háborús bunösnek nyilvánították Romániában?

A vénember megvonta a vállát:

– Aki háborút veszít, az háborús bunös. Így volt ez, mióta világ a világ.

Odébb, a kényelmes kerti székben terpeszkedo vereshajú tolmács elvakkantotta magát, gúnyosan, mint aki röhejt folyt vissza magába. A lépcson gunnyasztó deputy lejjebb hajtotta a fejét. A washingtoni azonban úgy tett, mintha nem hallotta volna a feleletet.

– Jó na – mondta huvösen és kezébe vett egy gépírásos, pecsétes ívet -, kezdjük hát mindjárt ezzel. A többi amúgyis inkább csak afféle jellemfestést szolgáló tanúvallomás, melynek nagy része népellenes magatartására vonatkozik, fasiszta beállítottságát világítja meg és így tovább. Tudjuk jól, hogy forradalmak, eroszakos kormányváltozások idején mindig akadnak személyes ellenségek, akik ilyen vagy amolyan oknál fogva igyekeznek befeketíteni azokat, akik azelott uralmon voltak. Tudomására kívánom hozni mindjárt az elején, hogy az ilyesmit mi nem vesszük tudomásul. Ez a jegyzokönyv itt azonban komoly. Az áll benne, hogy egy bizonyos Vasile Pujoni, puini lakos, 1944. október 16-án Puin községben, Romániában, hat személyt megölt, négy katonát és két civilt. Egy harmadik civilt pedig súlyosan megsebesített. Na most. Elso kérdés: azonos-e ön azzal a Vasile Pujoni puini lakossal, aki 1944 október tizenhatodikán Puin községben tartózkodott?

Szavai után jéghideg csönd dermedt a tornácra, s a napsugaras nyárvégi délután is mintha messzire húzódott volna a hegyek közé.

– Ki vádol mindezzel? – kérdezte a vénember halkan.

– Ezt most még nem árulhatjuk el – felelte kimérten a nyomozó -, míg meg nem bizonyosodtunk…

– Én vagyok a fovádló – vágott a szavába élesen a cigarettázó fiatalember. – A román népbíróság már hozott ítéletet ebben az ügyben, még 1945-ben. De itt az Amerikai Egyesült Államokban a fővádló ma én vagyok!

A washingtoni bosszúsan mordult feléje:

– Ez most nem tartozik ide, Mister Blum! Mi nyomozunk, nem vádolunk!

A vénember mintha meg se hallotta volna a nyomozó szavait. Kíváncsi tekintettel fordult a bosszúságában elvörösödo idegen felé.