Hirdetés

Shakespeare: Hamlet elemzés

10 perc olvasás

William Shakespeare élete

William Shakespeare (1564-1616) a világirodalom legnagyobb klasszikusa, az angol reneszánsz tehetséges drámaírója, életéről mégis nagyon keveset tudunk. Stratford upon Avonben született. Apja tehetős polgár volt, sok mindennel foglalkozott, majd fokozatosan elszegényedett. Anyja egy környékbeli nemes lánya volt. Apja iskolába járatta, de egyetemre már nem volt pénze. 18 évesen feleségül vette a nála 8 évvel idősebb Anne Hathawayt. Rövid időn belül 3 gyermekük született. Ekkoriban Shakespeare életéről nem sokat tudunk. Valószínűleg csatlakozott a városukba látogató vándorszínészekhez. Úticélja London volt. Mindent megtanult, ami csak szükséges volt ahhoz, hogy beállhasson színésznek, majd drámákat írhasson. Első színházi sikereit 1590-ben érte el, darabjaira tódult a közönség, később Shakespeare-nek már állandó színtársulata volt, majd pedig megépíttette a Globe Színházat. Ebben társtulajdonos volt, így a színház jövedelmének egy része őt gazdagította. Valószínűleg 1616-ban halt meg tüdőgyulladásban. Élete alatt I. Erzsébet a királynő, uralkodott Anglia felett. Halála után (1603) azonban megindulnak a trónkövetelő harcok, ami később a királydrámák alapja lesz.

Hirdetés

Munkásságát 4 korszakra osztjuk:

  • Korai királydrámák: II. Richárd, III. Richárd, V. Henrik
  • Regényes színművek: Téli rege, A vihar, A velencei kalmár, Minden jó, ha a vége jó
  • Vígjátékok: A makrancos hölgy, Szentivánéji álom, Sok hűhó semmiért
  • Nagytragédiák: Rómeó és Júlia, Othello, Hamlet, Lear király, Macbeth, Julius Caesar

Shakespeare idejében nem volt divat a drámákat nyomtatásban kiadni, sőt a műveit nem is ő osztotta fel felvonásokra és jelenetekre. Ezt az utókor végezte el.

Shakespeare nagyon jó jellemrajzokat alakított ki főszereplőiről, nagyon jó emberismerő, tudatos szerkesztő volt. Szinte minden művének megtalálták a forrását, kivéve a legutolsónak, A viharnak. Ebben talán önmagát jellemzi, ez talán az egyetlen önéletrajzi ihletésű műve.

Hamlet, dán királyfi

Mint a legtöbb Shakespeare műnek, ennek is megtaláljuk a forrásait. Először a germán mitológiában bukkan fel Hamlet alakja, ebből merített ihletet Belleforest, majd később Thomas Kyd. Valószínű, hogy Shakespeare csak a Kyd-féle Hamletet vette alapul és dolgozta át.

Hirdetés

William Shakespeare Hamlet, dán királyfi című műve a dráma műfaji besorolása szerint tragédia, melyben a hős – általában az általa vagy rajta elkövetett bűn következtében – elbukik. A műfaj klasszikus hagyományai szerint tehát értékvesztés történik. A Hamlet, dán királyfit a bosszúdrámák közé sorolhatjuk, de lehet hősdráma, konfliktusos dráma, illetve mélylélektani dráma. A dráma nem egyetlen hős, hanem egy ország tragédiáját és bukását is bemutatja, vagyis politikai dráma is.

A mű cselekménye mintegy 7-8 nap eseményeit dolgozza fel, de az előzmények hónapokra nyúlnak vissza.

A Hamlet cselekménye során bekövetkező erkölcsi romlást a színpadi megjelenés kezdete előtti bűn okozza: Claudius, Dánia királya merényletet követ el az előző király ellen, majd feleségül veszi özvegyét.
Claudius egy machiavellista hős, a hatalom célja szentesíti eszközeit, bármit megtesz a célja eléréséért, még ölni is képes volt. Claudius a világ bűneinek megszemélyesítője, gátlástalan, célratörő ember.
A főszereplő Hamlet, a meggyilkolt király fia, a trón jogos örököse a dráma kezdetén a tiszta erkölcsben, a tiszta szerelemben, a tiszta uralkodó eszméjében hisz, és éppen idealista tisztaság-eszménye teszi őt magányos hőssé egy utolsó ízéig romlott közegben. Magányát fokozza elszigetelődése, aminek oka, hogy környezetével, az udvarral szemben kénytelen bizalmatlanná válni, ugyanis senkiben nem bízhat, egyetlen bizalmasa barátja, Horatio.

A két nagyformátumú szereplő (Hamlet és Claudius) párharca egy egyenlőtlen küzdelem, hiszen egy tiszta embernek kell felvennie a versenyt egy gazemberrel.

Hamlet az új királyt méltatlannak tartja a trónra, és apja szellemétől megtudja, hogy gyanúja nem alaptalan, Claudius mérgezte meg az apját, a volt királyt, akinek szelleme megesketi, hogy bosszút áll haláláért úgy, hogy Gertrúdnak ne okozzon fájdalmat. Itt kezdődnek a bonyodalmak, Hamlet szomorúan látja, hogy anyja nagyon boldog házasságban él Claudiussal, így tehát ha megölné Claudiust az anyját is bántaná. Így tehát hogyan kímélje meg?

Hirdetés

Ez a pillanat az, ahol a dráma konfliktusa belső konfliktussá válik, hiszen egy olyan személynek kell bosszút állnia, akinek jellemétől ez a cselekvés merőben idegen. Ahhoz, hogy esküjét ne szegje meg, Hamletnek lényegében kell megváltoznia. Ez a belső feszültség az, ami a drámát is mindvégig feszültségben tartja. Ezen kívül Hamlet túlvilági hite nem elég erős, fél az ismeretlentől, meg akar bizonyosodni róla, hogy a szellem létezik, igazat mond, és tényleg meg kell-e tennie amire kéri. Késlekedik. Claudiusból a bűnöst csak úgy tudja előcsalogatni, ha ő maga is úgy gondolkozik, mint egy gyilkos. De akkor ő sem lesz különb Claudiusnál. Akkor viszont lesz-e joga megölni őt? Hogy kiderítse valójában mi történt őrültnek álcázza magát.

Nem ölheti meg azonnal a királyt, mert akkor azt hinné a nép, hogy puszta hataloméhségből tette. Úgy szolgáltathat igazságot, hogy saját csapdájába csalja. – eljátszatja a jelenetet a színészekkel. Elképzelése, hogy ha Claudius viszontlátja tettét a színpadon leleplezi magát, ami így is történik, Claudius kirohan, így Hamlet igazolva látja a férfi bűnösségét.

Híres nagymonológjában (3. Felvonás) a „lenni vagy nem lenni” kérdését feszegeti, mi van a túlvilágon? , megkérdőjelezi a túlvilág létezését. Gondolatai egyre a halálra terelődnek. Apja miatt valószínű maga is életét fogja veszteni. Már szinte várja a halált, mert ez leveszi a válláról a döntés terhét. Öngyilkos akar lenni, azonban a túlvilági ismeretlentől való félelme visszatartja, gíy vállalja az evilági szenvedést.

Hamlet jellemének fő vonása nem a tettek, hanem a gondolkodás, és ez problémáinak legnagyobb eredője is. Tépelődése, vívódásai (melyek annyira megkülönböztetik őt egykori diáktársaitól, Rosencranztól és Guildensterntől) akadályozzák őt a cselekvésben. Késlekedése dramaturgiai szempontból is jelentős, hisz ez a késleltetés eszköze is egyben.

Hamlet viszonya a dráma két nőalakjával, Gertruddal és Opheliával ambivalens. Verbális megnyilvánulásaival mindkettejüket elutasítja, hiszen anyja Claudiushoz való gyors férjhezmenetelét nem képes feldolgozni és árulásnak tartja, hiszen nem könnyű neki eltemetnie apja emlékét. Ennek következménye, hogy ellenérzését kiterjeszti általában a női nemre. Opheliával a látszat szintjén ezért elutasító és bántó. Ophélia egy tiszta lelkű, ártatlan lány, aki vakon követi apja utasításait, még ha azok szembefordítják is szerelmével (bár végig hű marad hozzá) és ütköznek elveivel. A megpróbáltatásokat – hogy szerelme visszautasítja és megöli apját (Polonius) – nem tudja elviselni, öngyilkos lesz. Halála adja meg Hamlet számára a végső lökést feladata teljesítésére. Vele szemben egyértelműen bűnt követ el, hisz Ophelia halálának közvetett oka Hamlet durva szeretetmegvonása. Verbális közlései ellenére úgy tűnik, Hamlet mindkét nőhöz rendkívül erősen ragaszkodik, belső konfliktusai akadályozzák a megbocsátásban és szeretete kifejezésében. Ophelia haláláról értesülve fájdalmában megvallja érzéseit, de ezt is késve teszi meg. Hamlet érzékenysége a kor eszmerendszerének közelgő széthullását, a szilárdnak hitt rend várható megrendülését is érzékeli. A pusztulás a tragédia utolsó jelenetében valóban mindenre kiterjed, a tetőpontot Laertes, Polonius fia és Hamlet párbaja jelenti. Hamlet addig késlekedett, míg ez az életébe került. A darab főszereplői Horatio kivételével mindannyian meghalnak, a királyi ház kihal, a hatalmat pedig a Hamlet végrendelete szerint Fortinbras veszi át. Hamletnek két dologgal kell megküzdenie, a külső világ rendjének helyreállításával, és saját belső problémáinak megoldhatatlanságával, ezt a terhet nem bírja el és összeroppan.

Hirdetés

Laertes a gondolkodás nélkül cselekvő ember, egyenes, tiszta jellem, azonban a párbaj során kiderül, erkölcsi értékrendje megkérdőjelezhető.

Polonius a főkamarás, a király “hű” embere, de valójában egy szószátyár gazember, aki végül saját csapdájába esik bele, mikor Hamlet kardja végez vele. (Hamlet a véletlenül megöli a függöny mögött lapuló Poloniust, mert azt hiszi, hogy a király.) Kiváló apa akar lenni, miközben a királyt szolgálja, ezért nem látja gyermekei vesztét. Lánya megtébolyul és belefullad a folyóba, míg fia a király által kitervelt mérgezés áldozata lesz.

Fortinbras Hamlet ideálját testesíti meg, a tett és gondolkodás harmóniáját. Jó király lesz, így Dánia reményteljes jövő elé néz. Az író életében ekkor történt Angliában a királyváltás. A korszakhoz szóló üzenete így a műnek, hogy Shakespeare reméli, hogy Angliának is ilyen jó új királya lesz.
A Hamlet a drámatörténetben örök aktualitása, örökérvényű gondolatai (jó és rossz harca, túlvilág létezése, gondolkodás és tett harmóniája) miatt a mai színházakban is az egyik leggyakrabban előadott mű, a leghosszabb férfiszerep a Hamleté.
Ez a mű nagyon sok későbbi írót megihletett, köztük Katona Józsefet (Bánk bán), Dürrenmattot (A fizikusok).



Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!