Az ókeresztény és bizánci művészet – I. rész

A nagyszámú bronztárgy, amulett, váza, kereszt, mécses nagyon változatos stílusú, a birodalom használati tárgyainak divatját követi.

Igen eredeti az üvegművészet, arany alakjaival és felirataival. A katakombákban talált poharak aljában apostolok képmásai és néha bibliai jelenetek láthatók. Nemcsak Rómában készültek ilyen tárgyak, ún. fondo dorók hanem a Rajna menti műhelyekben is, különösen Kölnben nagy számban állítottak elő üvegtárgyakat a. késő császárkorban. Ezek ikonográfiája összetettebb, némelyek valóságos üdvtörténeti programot ábrázolnak, ugyanazokban az ótestamentumi jelenetekben, mint a legrégibb katakombák festményein. Ezek az üvegek szolgáltak olyan szép V. századi alkotások alapjául, mint a bresciai Desiderius-kereszt medalionja, amelynek portréiban egyesek Galla Placidiát és gyermekeit vélték felfedezni. Ezen a ma oly sokat vitatott művön egy görög aláírása szerepel: Bounneri Keramí.

Az afrikai és hispániai provinciák alkotják a nyugati ókeresztény művészet másik nagy földrajzi körzetét. Róma, Itália többi részével és hatalma kisugárzásának területeivel (Trier, Milánó, Ravenna) bizonyos egységet alkotott. Afrika és Hispánia, különösen az V. századtól, külön úton járt, inkább keleti jellegű volt, mint itáliai, és Rómával szembeni erőteljes önállóságuk nyilvánvaló volt. Ugyanez a jelenség tapasztalható Szent Cyprián és Szent Ágoston gondolatai esetében. Afrikát a vandálok hódították meg 427-ben, majd 534-től 647-ig bizánci provincia lett. Elmondhatjuk tehát, hogy az V. század második negyedétől kezdve eltávolodott Rómától, és a birodalom keleti részével tartott fenn kapcsolatokat az arab hódításig.

A IV. századtól kezdve már találunk keresztény építészeti együtteseket a jelentősebb püspöki székhelyeken, de sokszor ezek pogány épületeken belül jöttek létre. Orléansville-ben 324-ben, Konstantin korában emeltek egy épületcsoportot háromhajós templommal. Karthágó, Tipassa, Tebesa és Timgad pazar templomai egymástól igen eltérőek. Az elrendezés az egyhajóstól az öthajósig terjed, a tetőszerkezet mindenütt fából készült. Hamarosan hármas záródással építik a templom keleti végét, a presbiterium két oldalán megjelenik a prothezísz és a díakonikon (a szentéllyel szomszédos helyiségek) és Orléansville-ban a mártírkultusz céljaira megjelenik a nyugati apszis, Reparatus püspök 475. évi átalakítása eredményeként. Ma már igen jól ismerjük a kétapszisú bazilikákat, és példáikat a legkülönbözőbb helyeken tanulmányozhatjuk (Tipassa, Matifu, Orléansville, Haidra stb.). Ez a szerkezet igen nagy hatással volt Hispánia VI. századi építészetére. A hármas szentélyzáródás, a két apszis, valamint egyéb sajátosságok, mint a centrális elrendezésű martyriumok Tabrakában és Djemilában, valamint a négyzetes alaprajzú Karthágóban, az építészeti változatok nagy gazdagságát jelentik.

Emellett egy sor keresztelőkápolna épült, általában kereszt alaprajzzal, de nem hiányoznak az ambrusi hagyományra utaló sokszög elrendezésűek sem.Ezeket az épületeket ragyogóan színes padlómozaikok díszítik. A klasszikus afrikai mozaikiskola olyan gazdagon virágzott a IV.-től a VI. századig, hogy hatása eljutott Itáliába, Szicíliába (Piazza Armerina) vagy Hispániába (Duenas, Palencia), hogy csak egy-két helyet említsünk. De ezek mellett megjelent és kibontakozott a sírmozaikok gazdag együttese, amelyek már igen régen ismertek, például Tabrakában, vagy az újonnan felfedezettek a Félix-bazilikában, valamint Setif és Uppena bazilikáiban. A szobrászat alkotásai kezdetben római műhelyekből származtak, de azután eljött az a pillanat, amikor már Karthágóban is készítettek szarkofágokat. Az itteni műhelyek és a hispániai Tarraco között szoros kapcsolat alakult ki, ugyanúgy, mint a síremlékek mozaikdíszítése esetében.

Hispánia művészete sokkal kevésbé egyéni, mint Afrikáé. Azt kell gondolnunk, hogy a klasszikus világ nyugati végén a különböző irányzatok keveredése jött létre, ahhoz hasonlóan, amit Szent Kelemen mond Szent Pál prédikációiról. A IV. század folyamán a hispániai keresztény művészet a római és mediterrán mintákat tükrözi, és a fennmaradt emlékek szinte mind temetkezéssel kapcsolatosak. Az V. és VI. században a hatás szemmel láthatólag afrikai és keleti eredetű, amely időnként nem is Afrikán keresztül érkezett. A centrális elrendezésű temetőépületek eljutottak Tarraco környékére. Centcelles már említett Konstantin utáni korszakból származó mauzóleuma a római Santa Costanzát idézi. Különös festői és mozaikdíszítésében együtt jelentkezik a nagy földbirtokosok témavilága az alsó sor vadászjelenetein, valamint a katakombák művészetének megváltás-gondolata az ó- és újtestamentumi jeleneteket tartalmazó frízen, mindezek mellett pedig megjelenik az udvari művészet fenségességre törekvése a legfelső frízen. Számos tanulmány foglalkozott már a stilisztikai rokonsággal, amely ezek és a trieri Konstantin-kori palota, valamint az itáliai központok festészete között tapasztalható, és ennek alapján az épület keletkezését a IV. század közepére datálták. További centrális elrendezésű épületekkel találkozunk még a század folyamán. Így Theodosius korában épült egy nagy, sokszögű mauzóleum külső oszlopsorral Pueblanueva de Toledóban, amely eredetileg Diocletianus spalatói mauzóleumához hasonlíthatott, de ma már csak régészeti emlék. Szintén az Adria mentén, Marusinacban és Salonában találhatunk párhuzamokat a murciai La Alberca IV. század eleji négyzetes alaprajzú martyriumához.