Az ókeresztény és bizánci művészet – I. rész

Rómában jelentős hivatalos szobrászműhelyek működtek, Ezek közül egyet azonosítottak, ahonnan az ún. dogmatikus szarkofág származik, ahol Konstantin diadalívének egyik domborműve is készült, és ahonnan Hispániába is eljutottak alkotások, például a geronai San Félixbe és Córdobába. A IV. század második felében az ikonográfia megváltozott. Nagy fontosságra tett szert a Passió témája és kialakult egy típus, amelyben a jeleneteket építészeti elemek választják el egymástól, és a Passió történetét, szimbólumait vagy instrumentumait ábrázolják. A szarkofágok közepét sokszor a virágkoszorús triumfális kereszt, vagy az apostolok testülete foglalja el – az Egyház -, amint átveszi a törvényeket Krisztus kezéből. Ez a traditío legís az egyház isteni eredetének kinyilvánítása. Ezen az ikonográfián belül a kiemelkedő alkotások közé tartozik IV. század végi milánói szarkofág.

Róma 410. évi kifosztása után megszűntek a római műhelyek, és Ravenna vált egy nagyon sajátos szobrászat központjává. Az V. és VI. században itt készült, félhenger záródású szarkofágokat alakok helyett főként szimbólumok díszítették. A római műhelyek megszűnte után másutt is létrejöttek különböző központok. Kiemelkedik közülük a provence-i Arles-ban működő műhely, ez azonban hűen követte a római mintákat. Bőséges termése igen széles körben elterjedt. Karthágóban és Tarracóban is működtek szobrászműhelyek az V. században.

Az ókeresztény kézművesség legszebb alkotásai az elefántcsont faragványok. A nagyszámú ún. konzuli diptychon – amelyen azoknak a magisztrátusoknak az arcképe és neve szerepelt, akiket ezek használatára feljogosítottak a IV. század végétől – stílusa, ikonográfiája és ábrázolásmódja a birodalom késői művészetének egyik leggazdagabb forrását képezi. A Szümakhoszok és Nikomakhoszok Rómában készült táblái ezeknek a kifinomult alkotásoknak igen szemléletes példái. E luxustárgyak előállításában igen jelentős a már annyiszor emlegetett három birodalmi központ: Róma, Milánó és Ravenna szerepe, de ugyanakkor működtek keleti központok is: Alexandria, Szíria és Konstantinápoly, úgyhogy néha nehéz eldönteni egy alkotás pontos eredetét. A firenzei Museo del Bargello diptychonja (Ádám az állatok között, illetve Szent Pál máltai prédikációja) a korai keresztény témák jelentkezésének ritka példája. Alig találunk tisztán római eredetű alkotásokat, mivel a korszak legszebb elefántcsont munkái Milánóban készültek a klasszikus újjászületés jegyében, gazdag tömegekkel, tökéletes formákkal, s ebben igen közel állnak a IV. század második felének szarkofágjaihoz és a Porta Latina festményeihez. Milánóban bizonyára nagyon jelentős hivatalos műhely működött, s valószínűleg itt, 330 és 360 között készült az ún. bresciai „lipszanothéka”. Ó- és újtestamentumi jelenetek váltakoznak apostolfejeket ábrázoló medalionokkal az ereklyetartón, amely Junius Bassus szarkofágjához hasonlóan a Konstantin utáni újjászületés egyik mesterművének tekinthető. 400 körül keletkezhetett az a két tábla, amely a Jézus sírjához érkező szent asszonyokat ábrázolja (a sír centrális alaprajzú, a martyrium mintájára). Az V. század első feléből származik a pulai ládika, valamint a milánói székesegyház egyik evangéliáriumának két fedőlapja, amelyeknek négyzetekre osztott oldalain a virágfüzérekkel keretezett Tetramorphosz és a sarkain lévő apostolfejek mellett Jézus életének jeleneteit és csodatételeit ábrázolták. A késői középkorban mindkét lap közepébe ötvösművű keresztet és dicsfénnyel körülvett bárányt illesztettek be. Ezeknek a tábláknak a stílusa kissé szárazabb, erősebben törekszik a fény-árnyékhatásokra, a római Santa Sabina templom híres kapujának fadomborműveire emlékeztet.

Az antiokheiai hellenisztikus iskola keresztény elefántcsont faragványai közvetítették nyugat felé a szíriai művészetet. Legjelentősebb példája Maximianus püspök ravennai elefántcsont trónszéke.

Itt, az elefántcsont munkák között kell megemlítenünk Maximianus érsek (546-556) trónszékét, amely Ravennában készült, Jusztinianosz idején, és amelynek keleti eredete mellett komoly érvek szólnak.

A festészet hatását e korszak miniatúráiban hiába keresnénk. Nem ismerünk V. századi keresztény témájú illuminált kéziratot, bár a század végén készült, vergiliusi szövegeket tartalmazó vatikáni kódex és a Biblioteca Ambrosiana kicsit későbbi (500 táján keletkezett) Iliásza a Via Latina vagy a Santa Maria Maggiore monumentális festészetével rokonítható.