Az ókeresztény és bizánci művészet – II. rész

A tétel első része: Az ókeresztény és bizánci művészet I. rész

Szíria és Palesztina ókeresztény művészete, kopt művészet

Századunk elején néhány bizantinológus – különösen fiatal orosz iskola régészei – kezdte kétségbe vonni, hogy a keresztény művészet, amelyről addig azt feltételezték, hogy a római katakombákban született, kizárólag latin eredetű, és hogy később, amikor Bizáncban továbbfejlődött, akkor Rómát és a Nyugaton kialakult mintákat követte. Nem hitték, hogy Róma, miután az ókori világra kényszeríttette birodalma törvényeit, másodszor is meg tudta hódítani a keleti provinciákat egy új művészet segítségével, amelynek eszköztára csírájában már megtalálható a katakombák freskóin, a szarkofágok domborművein, és a bazilikák mozaikdíszítésén.

Minthogy olyan gyakran észleltek egybeeséseket a római és a keleti keresztény művészet között, megszületett az előbbi elmélet ellentéte: ahogyan Keletről jutott el Rómába a már kialakult keresztény liturgia és doktrína, úgy Ázsiából és Egyiptomból érkeztek a katakombákat díszítő témák – legalábbis részben -, sőt sok művész is. Hatásukra fejlődött ki a nyugati ókeresztény művészet, és a Kelet volt az, amely később kialakította a bizánci császári udvar nagyszerű keresztény művészetét.

A kora keresztény művészet keleti eredetét látszott igazolni egy festményekkel díszített templom felfedezése Dura Europosban, ebben az Eufrátesz menti városban, amelyet a perzsák 256-ban leromboltak. A szíriai határterületen fekvő és mindig újabb pusztulással fenyegetett Dura Europos soha nem népesült be ismét. A keresztény kápolnát díszítő freskók tehát régebbiek a legtöbb katakombánál és több mint fél évszázaddal az egyházbéke előtt keletkezhettek. Dura Europosban – ahol a városban állomásozó légiók keresztény katonái egy magánépület helyiségeit használták templom gyanánt – megtaláljuk a Jó Pásztort, az Okos és Balga Szüzek paraboláit, az ágyát Hátán vivő inaszakadtat, és számos egyéb, vitathatatlanul evangéliumi eredetű jelenetet. A Megváltó képét ábrázoló medaliont vagy pajzsot tartó angyaloknak a keresztény művészetben oly gyakori témája szintén keleti eredetű. Megtalálható már – jóval a latin Nyugaton ismert előfordulása előtt – Palmyra katakombáiban, ahová igen kétséges, hogy keresztények temetkeztek volna. Itt Victoria-alakok, a későbbi angyalábrázolásokhoz hasonlóan androgyn jellegű figurák tartanak medalionokat, s ezeken az Uralkodó Jézus helyett még az elhunytak képmását láthatjuk.

A kora keresztény művészet bizonyos témáinak keleti eredetét igazolják a kéziratok miniatúrái. Rajzainak és színeinek szépsége révén a leghíresebb a bécsi Nemzeti Könyvtárban őrzött Genezis, amelyet római eredetűnek hittek, mert az ún. folytatólagos elbeszélő stílust alkalmazza, vagyis megszakítás nélkül ábrázolja ugyanannak az epizódnak a különböző jeleneteit, mint azt Traianus oszlopának domborművein, és később a középkori táblaképeken láthatjuk. Így például az egyik miniatúrán Rebeka a kúthoz indul a városból egy oszlopok szegélyezte úton, majd már a kútnál látjuk, amint vizet ad Eliézernek és a tevéknek. De a növényzet és az állatok tanulmányozása feltárta, hogy a miniatúrák nyugati keletkezésének hipotézise tovább nem tartható.

A rossanói Codex Purpureus onnan kapta nevét, hogy ezt is bíbor színű pergamenre írták, mint a bécsi Genezist. A Szíriában, a VI. században készült evangeliárium az evangélistákat architektonikus keretben, ülő helyzetben, írás közben ábrázolja, ugyanúgy, ahogy majd később a nyugati kereszténység festményein és szoborábrázolásain. (Itt Szent Márk evangélistát láthatjuk.)

Egy másik miniatúrákkal díszített kódexet, a calabriai Rossano katedrális múzeumában őrzött Codex Purpureusnak nevezett evangeliariumot, amely részleteket tartalmaz az Evangéliumból, ma már szintén keleti eredetűnek tartunk, mert egyes jelenetekben hosszú szarvú és farkú kecskéket ábrázol, amilyenek csak Szíriában találhatók. Vagy harminc évvel ezelőtt, a párizsi Bibliothéque Nationale olyan miniatúrákat tartalmazó lapok birtokába jutott, amelyek egy evangeliariumhoz tartoztak. E könyv stílusa alapján a rossanói kódex ikertestvére lehetne. A kellő vizsgálatok eredményeként kiderült, hogy ezek a könyvlapok Sinopéből származnak, ebből a Fekete-tenger menti kikötőből, ahol már igen korán létezett keresztény gyülekezet.