Hirdetés

Az ókeresztény és bizánci művészet – I. rész

58 perc olvasás
Az ókeresztény és bizánci művészet – I. rész

Az üldöztetések miatt a kezdeti időszak során nem fejlődhetett ki az építészet. Más volt a helyzet a temetőművészetben. A családok a városfalakon kívül, a birtokukat képező földterületeken temetkezhettek. Ezeken a területeken szorgos munkával bonyolult folyosórendszereket, valóságos föld alatti méhkasokat ástak, amelyeket katakombáknak neveztek. A pogány családok megengedték a keresztényeknek, hogy ide temetkezzenek, és a katakombák falain megjelentek az első funerális, halotti festmények.

Hirdetés

Ez a festészet sajátosan Rómára jellemző. Léteznek ugyan egyéb központok és városok, ahol katakombákat találunk, de Róma – a IV. századi Nápoly és néhány szicíliai város mellett – a leggazdagabb és legfigyelemreméltóbb központja ennek a művészetnek. A katakombák festészetéhez szorosan kapcsolódik a gyakran ugyanitt talált szarkofágok oldalain megjelenő funerális plasztika. A festészetben és a szobrászatban tehát ismerjük az ókeresztény ikonográfia kezdeteit. Szimbólumrendszerük a III., és még inkább a IV. század folyamán ölt egységes formát és bontakozik ki.

A katakombák művészetének tanulmányozása külön tudományág, és megismeréséhez már sok, kitűnően meghatározott adat áll rendelkezésre. Ma már tudjuk, hogy festmények először a III. században jelennek meg, mindemellett igen sok szól egyes festmények II. századi – legalábbis századvégi – eredete mellett. Azt is tudjuk, hogy e föld alatti temetkezési helyek fénykora a IV. század volt, amikor a vértanú-kultusz az egyházon belül általánossá vált. E kultusz központjai a római katakombák, amik a nagy keleti szentélyekhez vagy martyriumokhoz hasonlóan, zarándoklatok folytonos célpontjai voltak.

A keresztény festészet legrégebbi példái a II. század végén, vagy inkább a III. század elején keletkeztek, s a Flaviusok hypogeumában, a Dómitilla-katakombákban, az ugyanitt lévő Ampliatus-kriptában és a Priscilla-katakomba híres Capella Grecájában találhatók. Itt még szembetűnő az egyszerű, lineáris díszítés a fehér és sárga hátterek előtt, ami visszalépést jelent a római császárkor Pompejiben és másutt fellelhető mesterkélt, bonyolult, architektonikus, igen festői és színdús díszítőfestészetéhez képest. A falakat és boltozatokat behálózó vonalak között helyenként szimbolikus alakok tűnnek fel; mint a Krisztust és híveit jelképező Jó Pásztor és imádkozó alakok, az ún. Oransok. Ezek olyan ikonográfiának a kezdeteit jelentik, amelyben eleinte mitológiai témák is helyet kapnak, mint az Orpheusz-Krisztus, amely igen gyakori volt a III. században, illetve a Nap-Krisztus, vagy Apolló a Nap szekerén, amely mozaik formájában látható a vatikáni nekropoliszban, a Juliusok sírjának boltozatán, eucharisztikus szőlőfürtökkel a háttérben. Másutt a figuratív témák helyett a pogány sírokéhoz hasonló díszítőelemekkel találkozhatunk, mint az Ostia Antiqua melletti Isola Sacrán: madarak, amorettek, az évszakok ábrázolásai – ez gyakori témája volt a pogány temetkezések ikonográfiájának, különösen a szarkofágokon – stb.

A III. század igen gazdag festményekben. Szent Callixtus katakombájában, Lucina hypogeumában (hypogeum latin szó = föld alatti temetőépület) és az oltáriszentségek hypogeumában, geometrikus vonalak kertében az üdvtörténet ótestamentumi jeleneteivel találkozhatunk. A Jó Pásztor vagy az Orans alakja mellett Dánielt ábrázolják az oroszlánveremben, a falakon pedig Jónásnak és más prófétáknak történetét, akik a keresztséget és az úrvacsorát jelölik ki a megváltáshoz vezető útként, szemben a halállal, amelyet a bűn következményének tekintettek. Lucina kriptájában női fejek jelképezik az évszakok pogány temetkezésekből ismert témáját. A Capella Greca festményein növényi dísszel keretezett amorettek találhatók, valamint ótestamentumi jelenetek (Zsuzsanna története) egy híres eucharisztikus lakoma vagy fractio panis mellett.

Hirdetés

A század közepe táján már klasszikusabb formák ábrázolására törekedtek, amint az jól látható a Via Manzoni melletti Aureliusok sírkamrájában található festmények finoman mintázott, szép apostolfejein, amelyek 240 táján keletkeztek. Hasonló stílusú és minőségű a Priscillakatakomba velatio-kamrájának híres Oransa, két oldalán Mária a kisdeddel és egy tanítómester; ezt több jelenet kíséri, mint a pásztorok között álló Oransnő a III. század végéről. Az utóbbi példán új művészi kifejezés uralkodik, amelynek konstruktivitása és tömörségre való törekvése a Gallienus idejében uralkodó irányzatokból táplálkozik. Jó példája a Szent Callixtus-katakomba híres Oransa és az öt szent: Dionisius, Nemerius, Procopius, Eliodorus és Zoé virágokkal és kertekkel díszített sírkamráinak együttese, amely Szent Marcell pápa idején, tehát 308-ban vagy 309-ben keletkezett.

Lapozz a további részletekért

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!