Hirdetés

Az Öböl-háború és az Iraki háború története

24 perc olvasás
Az Öböl-háború és az Iraki háború története

Az Irak elleni újabb háborúhoz vezető politikai „vihar” az Öbölháborút lezáró ENSZ határozat fegyverzetcsökkentési részének ellenőrzése körüli vitákkal indult el. Ugyanis már 1991-től megkezdődött Irak fegyverzetellenőrzése, vagyis a 687-es számú határozatban rögzített tömegpusztító, nukleáris, vegyi, és   biológiai fegyverek leszerelésének, és megsemmisítésének ellenőrzése.  Ám az UNSCOM (United Nations Special Commission, azaz az ENSZ iraki fegyverzet-ellenőrzést végző szerve) már 1991-ben olyan megállapításra jutott, hogy Irak nagymennyiségű kémiai fegyverrel rendelkezik, jóval többel, mint amennyit bevallott. Sőt az ENSZ fegyverzetellenőrök megbizonyosodtak arról is, hogy Irak egészen közel áll az atomfegyver kifejlesztéséhez. (Állítólag 15 ezer ember dolgozott a program   keretében)

Hirdetés

Már a 90-es évek közepétől állandó viszály forrása volt, hogy az iraki vezetés bizonyos épületekbe (pl.  elnöki paloták) nem engedte be a fegyverzetellenőröket, sőt 1998 őszén ki is utasította azokat. A 90-es évek végétől az USA vezető köreiben egyes politikusok mind gyakrabban kezdték hangoztatni, hogy Irakkal   szemben újra fel kellene lépnie – akár fegyveresen is – az Egyesült   Államoknak.

Mindezek után következett 2001  szeptember 11-e,  amikor muszlim terroristák az Al-Kaida megbízásából  lerombolták  New-Yorkban a Világkereskedelmi Központ ikertornyait, és  körülbelül 3 ezer amerikai halálát okozták.

WTC elleni támadás

Az esemény a muszlim világ  ellen fordította az USA közvéleményét, és az ország vezetésében is  fölénybe  kerültek az Afganisztán és Irak elleni keményebb fellépést  sürgető,  úgynevezett „háborús párti” politikusok. Az afganisztáni  tálibok elleni  katonai fellépés után a további katonai aktivizmust  pártolók (pl.  Donald Rumsfeld védelmi miniszter és helyettese Paul  Wolfowitz) úgy vélték, az iraki beavatkozáshoz nem szükséges bizonyítékot szerezni  arról, hogy Bagdadnak bármi köze lett volna a szeptember 11-i  terrormerénylethez. A Szaddam-rezsim elpusztításának  szükségességét  egyebek mellett azzal indokolták, hogy a bagdadi diktátor vegyi és  biológiai fegyverekkel rendelkezik, sőt minden nappal közelebb  kerül  nukleáris fegyverei kifejlesztéséhez. Mindezek tetejébe –  hangoztatták –  Szaddám közvetlenül is támogatja a terroristákat, segíti  kiképzésüket.

Az új amerikai katonapolitikai elképzeléseket a West Point-i katonai akadémián mondott 2002 júniusi avatóbeszédében maga Bush formálta doktrínává, amikor kijelentette:  Amerika nem engedi, hogy kihívás érje katonai hatalmát, és fönntartja  magának a jogot, hogy első csapást mérjen azokra az országokra, amelyek tömegpusztító fegyverekkel fenyegetik a világ békéjét. Irakkal kapcsolatban tehát 2001 után a határozottabb, a háborút elkerülhetetlennek tartó álláspont kerekedett felül. Azonban a Szaddám elleni hadművelet megindításának indoklását nehezítette, hogy a CIA –nek szívós munkával sem sikerült bizonyítékot szereznie arra, hogy Iraknak bármilyen köze lett volna Oszama Bin Ladenhez vagy a szeptember 11-i   terrortámadás előkészítéséhez.

Hirdetés

Az amerikai hadvezetés és diplomácia számára jelentős gondot jelentett az is, hogy európai szövetségeseik (főként Franciaország) nem osztották Irakkal kapcsolatos vélekedéseiket, és azt hangoztatták: ha Szaddám Huszein valahogyan atom- vagy biológiai, illetve vegyi fegyverekhez is jutna, azokat semmiképp sem   játszaná át terroristáknak, hanem magának megtartva csupán az USA –ra és   Izraelre próbálna velük politikai nyomást gyakorolni.

Az USA álláspontja azonban fokozatosan mégis elfogadottá vált a világ tőkés államaiban, és az ENSZ BT 2002 november elején kiadta a 1441-es számú határozatát, mely az amerikai „háborús párt” akarata szerint ultimátumszerűen előírta Irak számára, hogy 30 napon belül nyilatkozzon tömegpusztító fegyverprogramjáról, engedje vissza az ENSZ fegyverzetellenőreit, és azokat minden korlátozás nélkül engedje be összes épületkomplexumába. Ám az ultimátumban előírt 30 nap leteltével Hans Blix a fegyverzetellenőrök vezetője arról  számolt  be, hogy Irak továbbra sem működött együtt teljes mértékben az  ENSZ  ellenőreivel.

Az Irak elleni invázió

Bár az Irak elleni katonai támadásról voltaképp sosem született engedélyező BT határozat, mégis létrejött egy   koalíció az invázióban résztvevő országokból. Körülbelül 100 000 katona és tengerészgyalogos amerikából, 26 000 Nagy-Britanniából, kisebb csapatok több másik országból állomásoztattak csapatokat Kuvaitban a háború megkezdéséhez. Északi frontot is akartak nyitni, de Törökország visszautasította területeinek átadását ilyen célokra. A legtöbb ország   csak az invázió után küldött csapatokat Irakba.

Lapozz a további részletekért

1 2 3 4 5 6


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!