Az Öböl-háború és az Iraki háború története

Az Öböl-háború (1990/91) és az Iraki háború (2003) története

Előzmények

Az  Irak-Iráni háború: Az Öböl-háború előzménye 1979 februárjára  nyúlik vissza, amikor Iránban győzött az iszlám forradalom. Vezetője,  Ruhollah Khomeini (1902-1989) ajatollah (síita jogtudós, eredeti jelentése: az Isten jele) – meghirdetve a forradalom exportját – egyetemes szerepet szánt a síita Iránnak. Ez aggodalommal töltötte el azokat az arab országokat – pl.: Irak, Szaud-Arábia – amelyekben jelentős arányú síita kisebbség élt. A közös   fenyegetettség egy táborba hozta a korábban egymással ellenséges republikánus Irakot és a monarchista, konzervatív iszlamista Szaud-Arábiát: a két ország 1979-ben biztonsági szerződést kötött.

A másik világpolitikai kihatású esemény Afganisztánban történt: 1979 decemberében szovjet csapatok hatoltak be   az országba. Az USA azonnal fenyegetéssel reagált, és Carter elnök kijelentette: ha bármilyen külső erő az Öböl megszerzését tűzné ki célul, az Egyesült Államok nem habozna erőt alkalmazni. Az arab országok   számára tehát 1979-ben úgy tűnt, hogy az Arab-Öböl térségét mind Irán, mind pedig a két nagyhatalom (USA, Szovjetunió) szeretné befolyása alá   vonni.

Az arab világ élére álló iraki elnök, Szaddam Huszein (1937-2006) 1980 februárjában előterjesztett pánarab chartájában azt javasolta, hogy az arabság védelmében folyamodjanak az erő alkalmazásához. A chartát, amelyet a síita, szovjet és amerikai veszély  inspirált, Khomeini – iráni vezető – személye és országa elleni hadüzenetként értékelt. Így az Irak és Irán közt mindennapossá váló határincidensek végül háborúba torkollottak. 1980 szeptember 22-én Irak   megtámadta Iránt.

A kezdeti iraki sikereket iráni ellentámadás követte, majd 1980 őszén a frontok megmerevedtek. Közben a szuperhatalmak érdeke is az lett, hogy a két ország harcoljon  egymással,  de egyik se győzzön. Azonban az elhúzódó háború az  olajpiacon jelentős  ármozgásokat okozott. 1981-ben a barrel (158 l)  árát az OPEC 34 dollárra  emelte, ám 1985 decemberére egy barrel már  csak 15 dollárt ért. Ez már érzékenyen érintette Irakot is, amely arra kényszerült, hogy  támogatóitól kölcsönöket vegyen fel: az egész háború  folyamán a  támogatóitól mintegy 50 milliárd dollárt kapott, nagyobb  részét kicsiny,  de nagyon gazdag déli szomszédjától, Kuvaittól. Irán szintén kimerülőben volt, 1987-ben hiába indított nagyszabású támadást,  célját  nem tudta elérni, ezért elkezdte támogatni – szintén eredmények  nélkül –  az iraki kurdokat.

Később 1987-re az olajár változások miatt megváltozott a két szuperhatalom háborúhoz való viszonyulása, így amerikai nyomásra 1987 júliusában megszületett az ENSZ BT 598. számú határozata, amely a feleket tűzszünetre és az eredeti határvonalra történő visszavonulásra szólította fel. Irak azonnal elfogadta a határozatot. Irán egy évig még habozott, de az iraki offenzíva nyomására 1988 július 18-án ő is így döntött. 1988-ra tehát véget ért a két Közép-keleti ország nyolc éven át tartó hosszadalmas háborúja, ám 1990-re a térségben újabb feszültségforrások keletkeztek.

Kuvait iraki lerohanása

A sikertelen és költséges háború Irakban nagy változásokat eredményezett. Az ország összesen közel félmillió embert vesztett, az anyagi kár meghaladta a 10 milliárd dollárt, a külső adósság a 70 milliárdot. Bagdad kérése – majd követelése – Kuvait, az Egyesült Arab Emirátus és Szaud-Arábia felé az volt, hogy ugyanúgy támogassák az újjáépítésben, mint azt a háborúban tették. Konkrétan: azonnal 10 milliárd dollár segélyt kért és a háború alatt folyósított 30   milliárdos kölcsön elengedését. Ezt Szaddam Huszein a bagdadi arab csúcsértekezleten 1990 május 28-án fogalmazta meg. Ugyancsak itt fejtette ki az Egyesült Államokat végletesen felháborító javaslatát is,  melyben azt kezdeményezte, hogy a kőolajtermelő országok ezentúl mindenkitől függetlenül maguk határozzák meg az olajárakat. Nem arról van tehát szó, hogy az USA nem nézte jó szemmel a kis Kuvait későbbi lerohanását 1990 augusztusában, hanem arról, hogy veszélyes volt számára  az a helyzet, amely a nacionalista Irak megerősödésével járt volna,  mert így az olajárak ellenőrzése részben vagy egészben kicsúszott volna az amerikaiak kezei közül.