Az ókeresztény és bizánci művészet – II. rész

A kopt templomok apszisainak ma már sajnos kevés és megcsonkított freskója gyakran ábrázolja Szűz Máriát és az apostolokat, felettük megjelenik az angyaloktól körülvett Krisztus, Bauit templomának apszisában trónján ülve látható, a szivárvány színeiben játszó mandorlába foglalva. A korai keresztény művészetben ez a jelenet egyszerűen a Mennybemenetelt ábrázolta, máskor a Parusziát, azaz Krisztus eljövetelét, megint máskor az apokaliptikus Theophaniát, vagyis az Úr megjelenését Szent János és más látnokok előtt. Ez egyiptomi eredetre vall, mivel az Apokalipszis soha nem volt népszerű a szíriai vagy a bizánci egyházban. A kopt szerzetesek számára viszont az Apokalipszisben megjósolt kozmikus rázkódtatások és katasztrófák bizonyára szinte természetes jelenségek voltak. Nem volt talán a Nap Hórusz szeme, amelyet Seth helyezett el az égbolton, vagy a Hold Ízisz egyik megjelenési formája? Vagy nem volt-e tele Ozirisz birodalma szörnyűséges, lélekfaló állatokkal? Mindez összeegyeztethető az Apokalipszis szövegével, amely csillag-, vér-, skorpió- és sáskaesőt jósolt. Nem meglepő tehát, hogy az Apokalipszis kommentárjai és illusztrációi előbb Egyiptomban készültek, majd Karthágóban és Hispániában. Az utóbbi két provincia közigazgatási téren még Rómától függött, de gondolkodásukra és művészetükre a Kelet és a kopt Egyiptom volt hatással.

A kopt festészetben ugyanúgy megfigyelhető egy sematizáló folyamat, mint a szobrászatban, ami itt nemcsak a kép szerkezetében mutatkozik meg, hanem a kevés alapszínre (sárga, vörös és kék) korlátozott színvilágban is. Igen nagy az ellentét, ha összehasonlítjuk ezeket az alkotásokat a bizánci freskókkal és mozaikokkal. A kopt festészet legfontosabb központjai a már említett Saqqarah és Bauit mellett Deir Abu Hennis (Antinoe mellett), Abu Girge, valamint a Fehér és a Vörös kolostor.

A kopt művészetben fontos fejezetet alkotnak a textilek, amelyek közül igen sok töredék fennmaradt, hála Egyiptom kivételesen száraz klímájának, míg másutt szinte teljesen eltűntek a hasonlóan régi korszakból származó textilek. A festetlen lenvetülékkel és ragyogó színű gyapjúból készült szöveteken az alakok sokkal merészebben geometrikusak, mint a festményeken, ami gazdagítja pompájukat és utánozhatatlanná teszi ornamentális erejüket.

Építészetük kezdetei

Az egyházbéke időszakáig nem létezett konkrét keresztény építészet. Az istentisztelet és a hittel kapcsolatos egyéb dolgok az említett titulusokban – vagy loca ecclesiastica, Domus ecclesiae, vagy a III. századtól Domus Dei – zajlottak.

Az egyház III. századi hangtalan létezésével szemben gyökeres változást hozott Nagy Konstantin 313. évi ediktuma, valamint a császári család támogatásai, és a határozott elképzelésű egyházpolitika, ami a teokratikus monarchiához vezetett.

Konstantin „hagyomány teremtő” építkezési lendületét követték az utána következő későbbi császárok. Konstantin családjának építkezései folyamán alakult ki a bazilikális szerkezet, amely különösen Rómában terjedt el, illetve a centrális elrendezésű matyriumok. A martyrium a jeruzsálemi Golgota hegyén, Krisztus sírja fölé emelt aedicula épületének változata; ez volt a par excellence maryrium.

A IV. század vége felé az építészetben kialakultak a szigorúan vett szabályok. Róma mindig elől járt példáival, ám amikor az udvar átköltözött Milánóba kialakult egy egészséges rivalizáció a két város között, melyet fokozott egy harmadik igen jelentős város, a 405-től császári udvarhelyként működő Ravenna.

Ariánusok keresztelőkápolnájának kupolamozaikjai az Ortodoxok kápolnájának mintáját követik, de itt az apostolok lepelell borított kezükben az üdvözültek győzelmi koszorúját viszik, s a Mindenhatóra váró üres trónszékhez igyekeznek. A trón az ún. Hetoimaszia, az Utolsó ítélet előkészületét, Jézust jelenti (balra lent), amely mellett tiszteletteljes tartásban Szent Péter és Szent Pál áll. A középső körben a Jordán folyó istenének pogány alakja koronaként egy rákot visel, kezében jogar gyanánt nádszálat tart. A kompozíción belül szerepe ugyanolyan hangsúlyos, mint Keresztelő Szent Jánosé.

A keresztény templomokat hamarosan, hellenisztikus mintára bazilikáknak nevezték el. A kialakulásnak eredeti forrása a mai napig is vita tárgya. Egy biztos, a IV. század folyamán létrejött római bazilika típus háromhajós volt, apsziszáródással, és nyeregtetővel, boltozat nélkül. A hajókat oszlopok és árkádívek választották el egymástól, a főhajót magasabbra építették, így lehetőség nyílott a fényhatások jobb kihasználására. A legkorábbi kereszthajók a Konstantin-kori épületekben találhatóak – Milánó, Santa Tecla. A kereszthajó az oltár jelentőségét növelte, és egyúttal a fényhatások segítségével növelte esztétikai szépségét is.