Az ókeresztény és bizánci művészet – II. rész

Ez magyarázza azt, hogy fejlődése során eltávolodott a hellenisztikus művészet naturalizmusától, és egyre elvontabb művészetet hozott létre, a szentek ábrázolása hieratikussá vált a sík, szigorúan kétdimenziós háttér előtt, amely elvetett mindenféle perspektívát vagy képmélységet, míg a díszítő motívumok egyre geometrikusabbak lettek.

Talán a fővárosi papság és a kolostorok közötti elszakadás és nézetkülönbség az oka annak, hogy számos kopt szerzetes elhagyta Egyiptomot és Nyugaton alapított kolostort. E művészet szétszóródásának kiidulópontja a Lérins-sziget kolostora volt a Cote d’Azurön amelyet a Galliába települt egyiptomi Szent Honoratus alapított, és ahonnan a kelta Írország megtérítésére indultak a szerzetesek. Mások Észak-Afrikában vagy Hispániában telepedtek le.

Az új művészeti formák fejlődéstörténetéhez Egyiptom a kopt iskolával járult hozzá, amely eltávolodott a keleti keresztény irányzatoktól egyes hittételek túlzott hangsúlyozásával vagy sajátos értelmezésével. Néha a kopt domborműveken pogány témákkal találkozunk, ördögábrázolások keverednek a helyi szentekkel: Szent Teklával, Szent Menásszal és Szent Márkkal. A Théba környéki nagy kolostorépületek jelentős részének romjai fennmaradtak; mindnek hasonló az alaprajza: a nagy négyszögletes térségeket sima, egyiptomi párkánnyal lezárt fal veszi körül, belül emelkedik a templom, a négyezet és az apszisok fölé boruló kupolákkal. Ezek a kupolák sarokboltfülkékre (trompusokra) támaszkodnak, s ebben eltérnek a szíriai templomok csegelyes kupoláitól. Néha az apszisokban apró oszlopokkal elválasztott fülkék találhatók. Díszítésük alapja a szögletes levélminta, amely betölti a domborművek teljes felületét.

A IV. századi épületek, mint a Szent Menász-bazilika , még nagyon hasonlítanak a késő római mintákhoz. De az V. században, amikor megalapították Egyiptom két legnagyobb szerzetesi központját, a Fehér kolostort (Deir-el-Abiad) és a Vörös kolostort (Deir-el-Akhmar), már megjelennek a kopt építészet jellegzetességei. Az előbbi templomának, amelyet 440 táján Sohag közelében maga Schenudi alapított, három, lóhere alakban elhelyezett apszisa van (ezek kívülről nem láthatók, mivel be vannak ágyazva a templomépület négyszögletes tömegébe), és a narthexből lépcső vezet a felső szint karzatára. Ezt a típust utánozza a kisebb Vörös kolostor és a denderah-i bazilika. A saqqarah-i Jeremiás-kolostor temploma nem bazilikális, hanem kereszt alaprajzú. A kolostorfalak szobordíszei az ősi Egyiptomot idézik. Az új keresztény figurációk hieratizmusa csodálatosan keveredik a klasszikus mitológia témáival (Léda és a hattyú, Orpheusz mítosza, Vénusz születése stb). A stilizált tüskés levelekkel és szőlőfürtökkel díszített oszlopfők a bizánci oszlopfőkre emlékeztetnek.

A keresztény festészet első egyiptomi megnyilvánulásait az ún. Pompeius-oszlop mellett 1864-ben felfedezett alexandriai katakombákban találhatjuk. Az itteni freskók kevés eredetiséget mutatnak. A Szíriából és Mezopotámiából behozott témákat ismétlik, mint a római katakombák festményei. Később a kopt szerzetesek díszítették a templomaik falait, és kéziratokat másoltak: némelyik illusztrációja olyan rendkívüli eredetiségről tanúskodik, mint a fayoumi kolostor kódexei. Egyes VI. századi faborítású kopt evangéliáriumok fedelén az evangélistákat láthatjuk, könyvvel a kezükben. Ez az első eset, hogy az író szenteket állva ábrázolják, úgy, ahogy majd ez gyakori lesz a középkorban.

De mindaz, ami megmaradt a kopt festészetből, a freskókból és kézirat=illusztrációkból csak még fájdalmasabbá teszi annak a hiányát, amit a muzulmánok a kolostorok kifosztásakor elpusztítottak. Ezeknek a díszítéseknek merész és eredeti ikonográfiája idővel eljutott a latin Nyugatra is, és az európai középkor művészetére is hatással volt. A gyermek Jézust szoptató Máriát például a Hóruszt szoptató Ízisz mintájára ábrázolták a saqqarah-i templom festményén.

Az angyaloknak különleges jelentőségük volt: ők védelmezték az embereket a pokol szellemeivel való állandó küzdelemben. Ez utóbbiak kentaurok, nimfák, szatírok és nők képében jelentek meg. Túlfűtött képzeletükkel a kopt szerzetesek valóságnak vélt látomásaikban mindenféle ördögi lénnyel találkoztak, és ezeket freskóik szegélyén és textiljeik medalionjaiban ábrázolták.