Az ókeresztény és bizánci művészet – II. rész

Jelentős előrelépés volt, hogy kimutatták a rossanói kódex keleti eredetét, itt egyébként Krisztust hosszú köpenyben (pallium) ábrázolják, és erre nem találunk példát a katakombákban; az evangéliumok fólióin, a címlapként szolgáló lapokon, „az evangélisták ülő és író alakjait láthatjuk, úgy, ahogy később a bizánci és a nyugati Karoling-művészetben ábrázolták őket.

Ebben a három kódexben, a bécsi Genezisben, a rossanói és a sinopéi evangeliáriumban a bibliai szövegeket görögül olvashatjuk, hiszen ez volt a keresztény egyház hivatalos nyelve mind Rómában, mind Keleten. Ezért lehetett kétséges az eredetük. Emellett viszont szép számmal maradtak fenn kódexek szír nyelven, amelyeknek miniatúrái rokonságban állnak az előbbiekkel. Az egyikben, amelynek szír nyelvű szerkesztője és illuminátora egy Rabula nevű szerzetes volt 586-ban (jelenleg a firenzei Biblioteca Laurenziana tulajdona), hagyományos építészeti keretben két szerzetes arcmását láthatjuk; az egyik a szerző, a másik a kolostor apátja. Felül, a tető csúcsán egy kereszt áll, és egy forrás látható szomját oltó madárral.

Ez utóbbi téma később gyakori lesz a bizánci művészetben. Megtaláljuk a két pávát is, amelyeket később a bizánci miniatúrák is ábrázolnak a kereszt két oldalán. Az illusztrációk között a Keresztrefeszítést és a Mennybemenetelt is láthatjuk, mielőtt még ezek a témák megjelentek volna Rómában és Bizáncban.

Az illusztrált kódex lehetett az egyik legszerencsésebb módja annak, hogy a keleti keresztény művészet témái elterjedjenek Nyugaton, emellett azonban arra is vannak bizonyítékok, hogy a monumentális festészet témái is eljutottak oda.

Dura Europosban egyes freskókon az ábrázolt pogány alakok olyan átszellemültek, hogy ókeresztény alkotásoknak tartják őket. Aszketikus vonásaik és extatikus szemük a római katakombák orans-ábrázolásait előlegezik. Hasonlóképpen a bizánci ábrázolások elődeinek gondolták korábban azokat az ikonokat, amelyek a sínai-hegyi Szent Katalin-kolostorból kerültek Kijevbe. A kijevi Nyugati és Keleti Művészetek Múzeumában őrzött Szent Szergioszt és Bakkhoszt ábrázoló ikon korhatározása vitatott: Ajnalov meggyőzően bizonyítja, hogy az ikon a VI. században készülhetett, de korábbi datálása kétséges. (Arcukat később átfestették.)

Ha ezután a szobrászatra fordítjuk figyelmünket, hasonló módon helyesbíteni kell a korábbi felfogást. Krisztus ábrázolása a keresztet övező dicsfénnyel – amelynek megjelenését végigkövethetjük a középkor művészetében is -, először egy sor olyan szarkofágon jelenik meg, amelyeken még pogány motívumokat, így tüskés akantuszokkal gazdagon díszített frízeket találunk. Néhány ilyen szarkofágon árkádok vagy fülkék keretében allegorikus alakok láthatók, mint a Múzsák vagy a Dioszkurok: Castor és Pollux; de némelyeken középen Jézus még szakálltalan arcmását találjuk a már említett keresztet befoglaló dicsfénnyel. Ezek közül a szarkofágok közül egy a berlini múzeumban van, néhány Firenzében és Rómában, de számos hasonló típusú kőkoporsó található Keleten.

A legszebbet, a sidamarait az isztambuli Régészeti Múzeumban őrzik. Azonnal felvetődik a kérdés, hogy ezek a szarkofágok Rómából jutottak-e Keletre, vagy pedig Keleten készültek, és onnan küldték őket Rómába, és így jutott általuk Nyugatra az újdonság, a keresztet befoglaló dicsfénnyel övezett Krisztusábrázolás. A kérdés minden kétséget kizárólag Kelet javára dőlt el: a márvány nem itáliai eredetű, ezek a szarkofágok nagy görög márványtömbökből készültek, amilyeneket Szíriában használtak, a kőzettani vizsgálatok ezt vitán felül bebizonyították.

Találtak már keleti motívumokat a római Santa Sabina-bazilika kapujának fafaragásain, és ugyanígy bebizonyosodott számtalan elefántcsont faragvány keleti eredete, amelyek eljutottak Rómába vagy a Birodalom nyugati részeire a kereszténység első századaiban. Így például egy sor elefántcsont táblán, amelyek Jézus keresztelését ábrázolják, Jézus és Keresztelő Szent János alakja mellett feltűnik egy harmadik személy a folyó hullámai között, aki kétségkívül a Jordán folyót jelképezi. Ez a részlet Keletre vezet bennünket, mivel ott járta az a legenda, hogy a folyó istene megjelent Jézus keresztelésénél, és megerősítette, hogy ő a Messiás. Ez a helyi hagyomány ismeretlen volt Rómában, és ha eljutott volna oda, minden bizonnyal elvetették volna; biztosak lehetünk tehát afelől, hogy ezeket az elefántcsont faragványokat Szíriából vagy Palesztinából hozták.