Az ókeresztény és bizánci művészet – II. rész

A Qal’at Simaan-kolostor frízeit és díszes párkányait hasonlították már Diocletianus spalatói III. századi palotájának díszítéseihez, mivel a palota előbb épült, mint ezek a Szíria középső részén emelt épületek. Sőt, az általa mint a Római Birodalom utolsó igazi császára által a dalmát tengerparton emeltetett monumentális épület alaprajza is nagyon hasonlít a Qal’at Simaanéhoz. Megtaláljuk díszítésében ugyanazokat az építészeti motívumokat (az egymás fölött elrendezett féloszlopokat, a vakíveket és a frízeket alkotó konzolokat), mint a szíriai keresztény épületeken, és Diocletianus római thermáin. Ez azt jelentené tehát, hogy Konstantinápoly alapítása előtt harminc évvel, amikor Diocletianus dalmáciai palotáját és a római thermákat építtette, a császári építészet ugyanabba az irányba fejlődött, mint amelynek teljes és végleges kialakulását a szíriai emlékeken láthatjuk majd. Bár korábban keletkeztek, felmerül a kétség, hogy a Diocletianus-kori építkezéseket nem ázsiai építészek irányították-e, és nem Szíriából hozott mesterek végeztéke a díszítést. Vakmerő dolog ezt állítani, hiszen a spalatói palota és a római thermák régebbiek és monumentálisabbak, viszont a szobrászati díszítés tekintetében már nem kétséges: a spalatói palotán a növényi formákat a Kelet szárazabb, tüskésebb stílusában ábrázolják, a formák geometrikusabbak, mint az ókori Rómában megszokottak.

A thermák és a spalatói palota frízein és oszlopfőin az akantuszok levelei nem olyan vastagok, mint a klasszikus díszítéseken, hanem tüskések, mint a sivatagi növényeké. A formákat a trepanum(kőfúró)-vágta mély üregek írják körül, a dekoráció felszínéből nem emelkednek ki árnyékot vető elemek, hanem a frízek faragványai,. levelek, ágak, valamint állatok és amorettek rajzolódri ki a sötét üregek hátteréből.

Qal’at Simaan közelében találhatók Kharab She bazilikájának romjai. Az V. században épült bazilika három hajóját hordozó-oszlopok sora választja el egymástól, és az ezeket összekapcsoló felmagasított íveken nyugszik a nyeregtető. Szíriának ugyanebben az északi körzetében Turmanin és Qalb Luzeh bazilikáinak formanyelve hasonló ahhoz, amit hét évszázaddal később a nyugati román kori építészet alkotásain láthatunk.

Turmanin V. századi templomának főhajója előtt épült portikusz felett álló galéria a két oldalán szögletes toronnyal, mintha az európai romanika harangtorony keretezte homlokzatainak előképe lenne. Qalb Luzehben (500 körül) a főhajó ívei fölött kis féloszlopok sora tartotta a tetőgerendákat, ez a módszer hasonló a Qalat Simaanban alkalmazott megoldáshoz.

Melchior de Vogüé első könyvét húsz évvel később követte Brünow nagyszabású műve, a Provintia Arabía. A rómaiak ezt az összefoglaló elnevezést adták Szíria különböző régióinak, amelyek a birodalom legkeletibb területén feküdtek. Brünow utazásainak és könyvének tárgya nem csak a keresztény emlékek tanulmányozása volt, hanem feltárta a légiók táborait, a hadi utakat, a színházakat és bazilikákat, amelyek felépítését a római hatóságok rendelték el, hogy a sivatagban hűséges, elszánt, a párthus királyok támadásai ellen védekezésre képes lakosságot telepíthessenek le. Az Eufrátesz menti állandó hadszíntér tele volt négyszög alaprajzú, tornyokkal erősített falú katonai táborokkal, amelyeknek belsejében az egymást derékszögben metsző utcákban helyezkedtek el a légiók különítményeinek szállásai. Ezekkel a táborokkal majdnem párhuzamosan, a határvonal túloldalán emelkedtek a párthus kiskirályok és kormányzók pompás várai, keleti stílusú díszítésüknek pompája kihívást jelentett a latinok számára.

Három elem állt itt állandó kapcsolatban: a sivatag szélét benépesítő szíriai kereszténység, az őket védő római légiós-táborok és velük szemben a párthus erődítmények. A három csoport építészeti megoldásai és ízlése kölcsönhatásban álltak egymással. Így tehát nincs abban semmi különös, hogy a perzsa kupolaformák eljutottak Szíriába, majd onnan Bizáncba, és abban sem, hogy a keresztény domborművek és épületdíszítések stílusában felismerhető a dús keleti díszítőművészet bonyolult kompozícióinak hatása.

Tehát teljes mértékben igazoltnak látszik, hogy az irodalom keleti részei a Pontusztól az Eufráteszig, és Kisázsia hegyeitől Egyiptomig termékenyítő hatással voltak a keresztény időszak első századaira. Az alkotók és az alkotások esetenként eljutottak Rómába is, de a fő központok Epheszosz, Szeleukia, Antiokheia, Jeruzsálem, Boszra és Palmyra voltak.