Az égei és a görög antik művészet I. rész

A Kréta szigetén lévő knósszoszi palota fénykorát az i. e. 1600 és 1400 között élte. Az itt található palota épületegyüttese 150 m hosszú, szélessége 100 m. A Knósszoszban feltárt palotamaradványok tanúskodnak a kor igényeiről és az alaprajzi elrendezés bonyolultságáról, kuszaságáról. Valószínűleg ez kelhette életre azt a mítoszt, amely a labirintusról, Ariadné fonaláról és a Minotauruszról szól. Thészeusz, az athéni király fia egyike volt azoknak az ifjaknak, akiket a városnak meghatározott időközönként kellett küldeniük Minószhoz, hogy ott nevelkedjenek és találkozzanak a Minótaurusszal. Ezt az ifjút azonban kioktatta Ariadné, Minósz lánya, s így ezzel a segítséggel (fonal) győztesen került ki a labürinthosz próbájából. Ezután együtt megszöktek, s különböző kalandokon estek át. Ariadné alakjában talán a Hagia Triada-i szarkofág ifjú papnőjét vagy a knósszoszi freskó egyik bikán átugró nőalakját ismerhetjük fel, míg Thésszeusz esetleg a minószi szobrokon és freskókon gyakori bokszoló vagy ugró, keskeny derekú, nyúlánk ifjú. Úgy tűnik a krétaiak többre becsülték az ügyességet és a mozgalmasságot, mint az erőt vagy a fegyverzetet.

A krétai paloták alaprajza is utal arra, hogy a minószi kultúrában a sport a vallási szertartások része volt. Az épületszárnyak hatalmas, négyszögű udvart fognak közre, ahol ünnepségeket, így bikaugrást is tarthattak, ahogy a nézőközönségnek szánt monumentális lépcsőfokok sejtetik. A knósszoszi freskók a díszhelyeken szőke, ünnepi öltözetű, fedetlen keblű leányokat ábrázolnak, míg a magasabb lépcsőfokokon férfiakból álló közönség foglal helyet. Egyesek szerint a krétai freskókon szereplő hajadonok a legelső európai asszonyok, s az egyiket kacér, elegáns megjelenése miatt „Párizsi nő”-nek is nevezik. A minószi művészet fénykorából fenn maradt alkotások ritkábban ábrázolnak férfiakat, mint nőket, mégis az egyik legszebb knósszoszi freskó főalakja férfi. Az ún. herceg nyúlánk, szakálltalan, tollas fejdíszt viselő ifjú, aki könnyedén lépdel a vörös háttér előtt.

Mínótaurosz

A bika szent állat volt Kréta szigetén: a Minótaurusz mondája egy politikai és vallási jelenség késői lecsapódása. E képen látható, Knósszoszban talált bikafej formájú zsírkő ivóedényt vallási szertartásokon használták. Művészi mondanivalójának kifejezésére a szobrász a féldrágakő színárnyalatait is felhasználta. A papok a rituális boráldozatok alkalmával az ivóedényt a fejet koronázó hatalmas szarvaknál fogva emelték fel. Fontosságában az említett bikafej formájú rhütonhoz vagy annak Zakróban előkerült párjához hasonlítható a krétai kőedényművészet egy másik darabja, az a kisméretű, gömb alakú, zsírkőből faragott váza, amelyet Hagia Triadában találtak. Az edény testét realista szemléletű, rendkívül kifejező dombormű díszíti, amelyen éneklő férfiak vonulnak. A jelenetet gyakran „hazatérő aratók”-ként értelmezik, ez azonban meglehetősen vitatott.

A palota helyiségei önmagukban elég szűkek, a legjellemzőbbek a világító udvarok és a pilléres termek, nagy szerep jut a fürdőszobának, melyek a csatornahálózattal ellátott palota tartozékai voltak és fontosak a gazdasági helyiségeknek is. Építési anyag a mészkő volt, míg a falak burkolására gondosan elkészített alabástromlapok szolgáltak. Jelentős építési anyag volt a fa is, hiszen fából készültek az oszlopok is, amelyek felfelé vastagodtak. Ami a vallási építkezéseket illeti, a templomok építésének bizonyítékai nem kerültek elő. Krétán nem volt templom, az isteneket barlangokban, a szabad ég alatt vagy a palotákban imádták. A palotákban találhatóak voltak vallási szimbólumok, Knószoszban pedig egyfajta palota-kápolna kultusz maradt az utókorra. A kultusztárgyak közül a legtitokzatosabb a híres kígyós istennő alakja, aki a krtétai plasztika első számú tárgya. A knósszoszi palotában talált nőszobrocska kígyókat tart a kezében, fejdíszén egy macskaféle ragadozó ül. Talán egy papnőt vagy Földanya istennőt ábrázol. Vallásos gondolatokkal teli udvari művészet ez, melynek freskói a legszembetűnőbb emlékek. I. e. 1450 után a mükénéiek valószínűleg elfoglalják Knósszoszt. Jelenlétük bizonyítéka az újító szellemű stilizálás, amely megjelenik a motívumokban, a vázákon, a gyűrűkön. A témák: ünnepélyesen vonuló alakok, bikaviadalok, jellegzetes állat- és növényalakok és természetesen a tenger. Az emberi alakok ábrázolására az a jellemző, hogy ez is kötött, akárcsak az egyiptomi, azonban attól határozottan elüt, de a természetet alaposan megfigyelő alakítás mellett rokonságot mutat az archaikus görög művészettel. A díszítmények többsége spirálisan épül fel, de jellemző a finom stilizálás is. Főbb motívumok a polipok, a növények, a leghíresebbek a lelőhelyük után elnevezett ún. Kamares-vázák és a palotastílusú edények. Az eleven természet ábrázolását háttérbe szorítja a rend és nagyság érzékeltetése.