Az égei és a görög antik művészet I. rész
Az égei civilizációk
Építészet, művészet, kultúra
Az égei kultúra legjelentősebb emlékei Kréta szigetén a knósszoszi királyi palota, Kisázsiában Trója városa, a görög félszigeten Mükéné vára és az ún. Athreusz kincsesháza, és a tirünszi vár.
Az Égei -tenger medencéjében és Kréta szigetén élő nép volt a görögök elődje. Életükről, királyaik cselekedeteiről az ókori görög költő, Homérosz eposzából, az Illiászból olvashatunk. E mű hatására kezdte meg Heinrich Schilemann, a gazdag német kereskedő, aki szenvedélyes régész is volt egyben, 1871-ben Trójában az ásatásait. Munkásokat fogadott, felásta a Hisszarlik-dombot, s kilenc, különböző időben egymásra épült város romjait tárta fel.
Aranymaszk
Homérosz Mükénét mint „sokaranyút” emlegeti; ezt az aranyat kezdte el keresni Schliemann 1876-ban. Az egyik mély árokban felesége, Sophie valamilyen csillogó tárgyat vett észre: egy aranygyűrű volt. Schliemann, a felesége, valamint a görög kormányt képviselő Sztamakatisz feltárta az öt sírt. A lelet nemcsak anyagában, hanem művészi megformálásában is igazi kincs volt: fejékek, serlegek, tőrök, melltűk, arany melldíszek és maszkok kerültek elő. Amikor Schliemann felemelte az egyik aranymaszkot (ma Athénban, a Nemzeti Múzeumban), a tökéletes arcábrázolásban azonnal felismerni vélte – tévesen – Agamemnónt, az „lliász” „szélesen országló” királyát.
Bebizonyította, hogy a trójai háború nem Homérosz képzeletének szüleménye volt, hanem valós történelmi esemény. Kutatásait megelőzően a görög történelmet i. e. 776-tól számították. Az égei világ a fémmegmunkálás technikáját i. e. 3200 k. a vándorló népektől veszi át. Ezek a népek az Anatóliai magasföldön keresztül jutottak Trójába, amely a régészeti kutatások szerint kereskedelmi központ volt. Innen az Égei-tenger szigetei felé vették útjukat. Ezek az emberek fémekből szerszámokat és használati tárgyakat készítenek és megmunkálják a márványt is. Ciprus szigete rézben gazdag, ezért itt készülő edények egyedülállóak az égei világban. A Kükládok szigetei (ezen elnevezés az Égei-tenger jó néhány szigetének összefoglaló neve) hatalmas márványtömbök, ebből adódik, hogy az ekkor elő mesterek szobrokat és vázákat már márványból faragnak. Küklád-idoloknak nevezzük azokat a szobrokat, amelyek nemcsak női, hanem férfi figurák is, ábrázolhatnak katonákat, fuvolásokat és hárfásokat is. Egyes feltevések szerint ezek a szobrok istenségeket is jelképezhettek, és akkor a bálvány kifejezés is megilleti őket. 1899-ben az angol Arthur Evans Kréta szigetén kezdte meg korszakalkotó kutatásait és nevezte el a legfontosabb gócpont művészetét Minósz királyról minószi művészetnek.
Defines freskó
Az első minószi kor (i. e. 2700-2000): ekkor a régi minósziak kapcsolatban álltak a Közel-Kelettel, akiktől megtanulták a kőedények, a pecsét és az aranytárgyak készítését. A cserekereskedelem a középső minószi korban (i. e. 2000-1750) erősödik, Kréta virágzásnak indul. Knósszoszban, Malliában, Phaisztoszban megépítik az első bonyolult alaprajzú palotákat, ez a minószi civilizáció életerejét mutatja, bizonyítja. A művészeket a körvonalak hű megrajzolására jobban törekednek, mint a hasonlóságra. A minószi művészet a természetet forrásnak tekintette, s ez a felfogás Kréta szigetéről terjedt át más földközi-tengeri kultúrákra. Ezen irányzathoz tartozik a híres „Delfines-freskó” is. A minósziak nem a nagy szobrok, hanem inkább a kisebb tárgyak készítésében jeleskedtek. A legrégebbi minószi ékszerek (i. e. 2300 k.) Mokhloszból származnak és finoman megmunkált aranylevelek is.
Mínoszi nők
A kései minószi kor (i. e. 1750-1400) a romba dőlt paloták felújításának, azok nagyobbá, kényelmesebbé tételének ideje. Ez Knósszosz virágkora, s ez az egyiptomi XVIII. dinasztia uralkodásával esik egybe. A falakat díszítő festmények néhány egyiptomi hagyománnyal azonosak, ilyen például, hogy nincs árnyék, perspektíva, a férfiak bőre barna, a nőké egészen világos. Egy knósszoszi falfestményen egy fiatal nő portréján a művész a szemet elölnézetből festette meg, akárcsak az egyiptomiak.
„Párizsi nő”
A minószi civilizáció idején megkülönböztetett szerepe volt a nőknek Kréta szigetén. A fesztelen eleganciával öltözködő, szépségének és nemiségének tudatában lévő nő a férfival teljes egyenlőségben mutatkozik meg a mindennapi élet jeleneteiben vagy a vallási szertartásokon is, pl. a bikaugrásnál is, akár nézőként, akár résztvevőként. A fenti képen látható freskórészlet, a Párizsi nő, fitos orrocskájával és mandulavágású, nagy szemével, „modern” megjelenésével érdemelte ki nevét (lraklioni Múzeum /Kréta/).
Lapozz a további részletekért