Moliére: A fösvény (1668), elemzés, tartalom

FRUZSINA: Ne nevettesd ki magad. Csak azzal a feltétellel mégy hozzá, hogy rövidesen özvegyen hagy! Bele kell venni ezt is a házassági szerződésbe. Igazán nagy pimaszság lesz a részéről, ha nem patkol el három hónap leforgása előtt.”

A fösvény nemesi és polgári szereplői szembefordulnak a rögeszmével, és jellemük minden ponton ellentéte Harpagon lelkivilágának. A házasságközvetítő Fruzsina, az inasok és a kocsis a maguk módján harcolnak a fösvény ellen. Ravaszsággal, csínyekkel, panasszal és durva tréfával fizetnek a fösvénynek. Ezek á szereplők is felette állnak gazdájuknak. Jakab kocsis őszinteségével és jó szívével megnyeri a nézők tetszését. Milyen kitűnően megfigyelte Moliére a kocsisok lelkivilágát! Jakabot így beszélteti a fösvény lovairól: „Hasogat a szívem, ha látom, milyen ebsoron vannak, mert hát bizony a szívemhez nőttek szegény jószágaim, s ahogy szenvedni látom őket, épp olyan az nekem, mintha énmagam szenvednék; napról napra szájamtól vonom el a falatot, hogy valamit juttassak nekik…”

Moliére a társadalmi különbséget a szereplők stílusával is érzékelteti. Valér, Cléante és Anzelm úr választékosan fejezi ki magát. Stílusuk közel áll a XVII. századi tragédiák nyelvéhez. Eliz és Marianna egyszerűen, szíve szerint beszél. Fruzsina stílusa körmönfont^az inasok és szolgák nyelve hétköznapi. Maga a fösvény sajátságos egyéni nyelven fejezi ki magát. Gyanakvó, ideges, türelmetlen lelkiállapota tükröződik félbeszakított mondataiban, felkiáltásaiban és fenyegetőzésében.

A fösvény szerzője komoly mondanivalóját a vígjáték és a bohózat eszközeivel adja elő. Ezek közül elsősorban a quiproquóról és a quidproquóról kell szólnunk. Moliére olyan személycserét teremt quiproquójával (ki kicsoda helyett), amely ismeretes a közönség előtt, és nevetségessé teszi a szereplőt, aki a szerepcserébe nincsen beavatva. így válik nevetségessé Harpagon is, aki Valért választja döntőbírónak, amikor lánya szembeszáll vele. De ugyanilyen quiproquo okozza a meglepetést, amikor apa és fiú találkozik egymással mint hitelező és kölcsönkérő. A quidproquo (mit mivel, kivel) klasszikus példáját már idéztük: Valér a lányszöktetésről, Harpagon pedig a ládikó elrablásáról beszél az V. felvonásban.

A folyamatos quiproquo, tehát a tudatos szerepcsere olyan ironikus stílussal jár együtt, amely a félreértésből magából következik. Valér mindig helyesli a fösvény képtelen ötleteit, csakhogy ez a helyeslés nyilvánvaló irónia. Ez pedig akkor jut el a tetőpontra, amikor ismétléssel párosul. Az I. felvonás 5. jelenetében Harpagon háromszor ismétli meg a „hozomány nélkül” kifejezést, míg végül Valér így ismétel, ironizál és túloz:

„VALÉR: Igaz! Ez elnémít mindent, hozomány nélkül! Ez előtt az igazság előtt földre hull minden fegyver!”

Az ismétlés néha mozdulatok utánzásával jár. Ilyen módon a szóváltás gesztusok és szavak mulatságos tükörképét mutatja. A szereplők ugyanazokat a szavakat és gesztusokat teljesen ellenző értelemben használják (I. felvonás, 4. jelenet):

„ELIZ: (bókolva) Engedelmével, atyám, nem óhajtok férjhez menni. HARPAGON: (visszabókol) Engedelmeddel, kislányom, angyalkám, én meg azt óhajtom, hogy férjhez menj. ELIZ: Bocsánatot kérek, apám. HARPAGON: Bocsánatot kérek, lányom.”

Szólnunk kell végül arról a dialógusfajtáról, amelyet létrának is neveznek, mert a szereplők először felfelé haladnak, mintha a létra fokain lépkednének, hogy azután ugyanazon az úton visszafelé menjenek. Ez az ellenkező irányú dialógus rendesen a quiproquóval együtt szerepel. Figyeljük meg ebből a szempontból a IV. felvonás 3. jelenetét! Harpagon tőrt vet fiának, s megkérdi tőle, mi a véleménye Mariannáról. Cléante leszólja jövendő mostohaanyját. De amikor apja azt ígéri, hogy hozzáadja, éppen ellenkezőleg nyilatkozik. Mindez a létrafokoknak megfelelő dialógus művészettel van megszerkesztve. Még érdekesebb a IV. felvonás 5. jelenete, amelyben Cléante megbékül apjával, mert Jakab elhiteti vele, hogy Harpagon hozzáadja Mariannát. Az egész jelenet két dialógusból áll: az első a megbékélés, a második az újabb összetűzés művészi kifejezése.