Hirdetés

René Descartes

22 perc olvasás
René Descartes

René Descartes (1596-1650) az egyik legismertebb és legnagyobb hatású újkori filozófus. Különleges pozícióját nem annak köszönheti, hogy a nézeteivel sokan egyetértettek (mert valójában szinte mindenki kritikusan viszonyult az elképzeléseihez), hanem inkább annak, hogy közel kétszáz évre meghatározta az újkori filozófia tematikáját, sok vonatkozásban pedig a szemléletmódját is.

Hirdetés


Descartes megközelítésmódjában sajátos módon keverednek azok a mozzanatok, amelyeket az előző előadásban az újkori filozófiai gondolkodás jellemzőiként említettünk. Először is érzékelhető nála a természetfilozófiai szempontok központi szerepe. Descartes gyakorló természettudós volt, akinek a nevéhez mind a matematika (a geometria), mind a fizika területén fontos eredmények kötődnek. (Fizikai kutatásai főleg az optika területén voltak jelentősek. Nagy eredményeket ért el a fénytörés törvényszerűségeinek tisztázása terén.)

Azok közé tartozott, akik meg voltak győződve arról, hogy a tudomány nem haladhat előre anélkül, hogy a megfelelő természetfilozófia támogatná, a megfelelő természetfilozófiához viszont csak a metafizika ‘rendbetétele’ útján juthatunk le. Fő törekvése ennek megfelelően egy olyan metafizika kidolgozása volt, amely számot tud adni a tudományos megismerés lehetőségéről, illetve meg tudja válaszolni az új tudomány által felvetett filozófiai kérdéseket: meg tudja mutatni, hogyan biztosítható a megfelelés a valóság és annak tudományos ábrázolása között. Mivel rendkívül alapos filozófiai képzésben részesült (kora egyik legjobb egyházi — jezsuita — kollégiumának a növendéke volt La Fléche-ben), és mivel a saját bőrén tapasztalta kora természettudományának problémáit, talán a legmegfelelőbb ember volt ennek a filozófiai feladatnak az elvégzésére.

  Descartes, Bacon-nel összhangban, és legalább részben Bacon hatására, maga is úgy gondolta, hogy a tudás értékét a hasznossága adja: az, hogy képessé tesz bennünket a természet uralására. Nagyon izgatták azok a lehetőségek, amelyeket a tudomány nyit meg a technika előtt. A technika aztán megkönnyíti az emberi munkát. Ez a beállítódás szemléletesen nyilvánul meg abban, ahogy egy alkalommal a filozófiát egy fához hasonlítva ábrázolta.

  A filozófia fájának a gyökérzetét a metafizika jelenti (az első filozófia), amely a valóság elemeiről (Isten, a szubsztancia, a test és a lélek, stb. fogalmait, illetve azok tisztázását), és azok megismerésének lehetőségeiről szól. A fa törzse a természetfilozófia (vagyis a természettudomány háttérelmélete). A törzs három fő ágra oszlik: mechanika, fiziológia, pszichológia. Az első az élettelen természet törvényszerűségeire összpontosít, a második az élő szervezetekre (ide tartozik az anatómia is), a harmadik pedig a szellemre. Ezek bomlanak aztán további ágakra: technika, orvoslás, alkalmazott pszichológia.

Hirdetés

Az ágakon tehát már gyakorlati tudományokat, illetve gyakorlati ismereteket találunk. A fa minden része fontos az egész szempontjából, de az ember számára természetesen az a legértékesebb, amit az ágakon talál. Elvégre, ahogy ő maga is fogalmazott: a fát az ágairól szüreteljük. A filozófia művelésének egész értelmét az adja, amit az emberek a megismerés gyümölcseként évezhetnek.

Figyelemre méltó az etika (ezen keresztül pedig az egész gyakorlati filozófia) sajátos pozíciója Descartes rendszerében. Az etika itt nem más, mint alkalmazott pszichológia. Ezt Descartes úgy értette, hogy az etika tárgyát voltaképpen bizonyos pszichikai jelenségek, az úgynevezett affekciók képezik (öröm, harag, a részvét érzése, stb.). Ezért kell a pszichológiára támaszkodnia: az etika sajátos feladata abban áll, hogy megtanítson bennünket arra, hogyan uraljuk ezeket az affekciókat (mondjuk melyiknek mikor engedjünk teret).

Ez az etikai problematika egyik legszűkebb felfogása (nem is gyakorolt igazán nagy hatást az újkori erkölcsfilozófiára). Nagyon jól látszik itt az az újkori filozófiában korántsem ritka jelenség, hogy a gyakorlati filozófia problematikáját megpróbálják valamiképpen a természetfilozófia, illetve a technika mintájára elképzelni.

Bár a filozófia, illetve a megismerés feladatának kérdésében Descartes egyetértett Bacon-nel, egy másik vonatkozásban határozottan szembefordult vele. Volt szó róla fentebb, hogy Bacon azt tanította, a tudomány megismerési módszere induktív. Descartes ezt elvetette. O azt gondolta, hogy a tudományos okoskodás deduktív jellegű (vagyis az általánosról az egyedire való következtetés sémáját követi). A tudósnak, akinek van valami elképzelése a természet összefüggéseiről, először fel kell állítani egy gondolati modellt, amely rögzíti azokat az általános törvényszerűségeket (vagy elveket), amelyek megnyilvánulnak a vizsgált jelenségekben, és csak azután kell megnéznie, hogy ennek a modellnek az egyedi alkalmazásai megfelelnek-e a tapasztalatnak.

Lapozz a további részletekért

1 2 3 4 5


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!