Életmód az az ötvenes években

Egyik legnépszerűbb dallá a NÉKOSZ indulója (Sej, a mi lobogónkat) vált, amelynek szövegét Jankovich Ferenc írta 1947-ben egy csángó népdal dallamára. A Sztálinról, Rákosiról, sztahanovistákról és traktorosokról szerzett dalok szerényebb népszerűségnek örvendtek.

Előfordult, hogy ismert énekek szövegét átköltve dalolták el -persze csak bizalmas körben- valódi véleményüket a fiatalok. Ilyen volt a Rákosi-dal:

Hegyek között, völgyek között

Bedöglött a vonat; Kiszállnak az utasok és Tépik a hajukat. Hajrá, kopasz ne hagyd magad, Mert kitépik a hajadat!

A sematizmusra hagyományainál és közönségénél fogva különösen hajlamos filmgyártásban két filmtípus vált jellegadóvá: a magyar történelem forradalmi-szabadságharcos vonulatának árnyalatok nélküli, patetikus, romantikus feldolgozása (1953: Rákóczi-hadnagya /rendezte: Bán Frigyes/, Föltámadott a tenger /rendezte: Nádasdy Kálmán, Ranódy László/) és a nevettető zenés vígjáték (Mágnás Miska, Dalolva szép az élet (rendezte: Keleti Márton/).

Gyorsan fejlődött a művelődési házak vagy kultúrotthonok hálózata, ezekben szakkörök, tánccsoportok, színjátszó körök és kórusok ezrei találtak otthonra.

Az új társadalom megteremtésének igénye a jelképek világát sem hagyta érintetlenül. Az elavultnak, a régi világ eszmeiségét hordozónak minősítettek eltűntek. Használatukat betiltották, vagy minden külön rendelet nélkül megszüntették tekintet nélkül évszázados, a vallási eredetű szimbólumok esetén évezredes hagyományokra. Ez történt a magyar állami címerrel is.

A köztársaság 1946. február 1-ei kikiáltása után a korona nélküli Kossuth-címer lett az ország hivatalos szimbóluma. A sztálini típusú diktatúrára való áttérés idején a különösen az új alkotmány kidolgozása után napirendre került a címerkérdés. 1949. július 28-án az országgyűlési bizottságok már olvashatták az új címer leírását, július 7-én az ország népe is megismerhette rajzát a Szabad Népből. Az 1949-es államcímer, amely tisztán heraldikai (címertani) szempontból is elhibázott alkotás, a Magyar Népköztársaság szocialista jellegét domborította ki. Tartozékai a „béketábor” legtöbb országának címerében szerepeltek. Az ősforrás a Szovjetunió 1924-es címere, illetve a szovjet tagköztársaságok ennek alapján megrajzolt államszimbólumai. Nem véletlen, hogy 1956-os forradalom felkelői kivágták a nemzeti színű zászló közepébe illesztett rákosista címert.

A művészet propagandaeszközként való felhasználása már az oroszországi bolsevik forradalom idején gyakorlattá vált. A sztálinizmusban az egyéb művészeti irányzatok rovására egyeduralkodóvá tették az úgynevezett szocialista realizmust.

szocialista realizmus: a szocialista mozgalomhoz kötődő, marxista-leninista világnézet alapján álló alkotói módszer. XX. Század eleji kezdemények után az 1920-30-as években teljesedett ki. A sztálini kultúrpolitika és annak magyarországi átvevői stílusbeli sokszínűségét felszámolták. Követendő példaként a múlt századi realistákat állították /pl. Munkácsy Mihályt/ a képzőművészek elé és nem a szocialista mozgalomhoz közel álló Derkovits Gyulát vagy Kassák Lajost. A közérthetőség és az optimizmus, a „szocialista embertípus” bemutatásának követelménye- s nem mellékesen a megélhetés- sok művészt a fényképszerűségre, a tömegízlés /giccs/ kiszolgálására, művészi közhelyekre kényszerített.

A képzőművészeti ágak közül elsősorban a monumentális szobrászatot és a napi politikai célok elérésére mozgósító plakátművészetet részesítették előnyben. Így tett a magyarországi művészpolitika is.

Sztálin magyarországi szobrának felállításáról a „nagyvezér” 70. születésnapját ünneplő Budapest Törvényhatósági Bizottságának ülésén született határozat (1949. dec. 20). Pályázatot írtak ki, amelyre meghívták a legnevesebb hazai szobrászokat. 24 pályázó készített gipszmintákat. (Néhányon érződik, hogy a művész inkább kényszerből oldotta meg feladatát.). A kijelölt szoborbizottság a legjobbnak minősített négy alkotó (Borsos Miklós, Farkas Aladár, Kisfaludi Strobl Zsigmond és Mikus Sándor) számára újabb pályázatot hirdetett, s végül a megbízást Mikusnak ítélte oda. A szobrot 1951. dec.16-án avatták fel nyolcvanezres tömeg előtt.