Életmód az az ötvenes években

Az egészségügyi helyzet jelentősen javult. Ebben nagy szerepet az új gyógyszerek- mindenekelőtt az antibiotikumok- megjelenése. Csökkent a tüdőbajban és vérbajban szenvedők száma, a csecsemőhalandóság. Meghosszabbodott az átlagéletkor. Ugyanakkor az orvosi rendelőkben, kórházakban általánossá vált a zsúfoltság. Az iparban, a közlekedésben, a kereskedelemben és a hivatalokban teljes körben bevezették a dolgozók nyugdíját, ennek összege azonban csekély volt. Kiépült a vállalati üdülők rendszere.

A politikai hatalom centralizálása, a terror intézményesítése és a tervgazdálkodás mellett a totalitariánus rendszerek fontos jellemzője a kulturális élet pluralizmusának megszüntetése, a hatalmat kezében tartó csoport ideológiájának minden eszközzel való terjesztése. Az iskolák, könyvkiadók és mozik államosításával, valamint a többpárti sajtó felszámolásával, ennek alapfeltételei 1949-re megteremtődtek.

Ahol a nevelést az osztályharc terepének tekintik, nem maradhatnak tanintézetek a központi akarat hatáskörén kívül. Kevés kivétellel államosították az egyházi fenntartású iskolákat és magániskolákat. Nem kerülhette el a feloszlatást a korábban támogatott és szövetségesnek tartott NÉKOSZ sem.

A közoktatásban 1950-ben bevezetett új általános és középiskolai tantervek és tantervi utasítások gondoskodtak a vallásos világnézet és a koalíciós időkre jellemző demokratikus- humanista- nemzeti műveltségeszménynek a marxizmus- leninizmussal történő felváltásáról.

A társadalmi tudat kialakításában kitüntetett szerep jutott az iskoláknak. Az alapképzés (általános iskola) a korábbi 4-6 osztályról 8 osztályosra bővült. Megindult a középiskolai oktatás (4osztály) kibővítése: politikai cél lett minél több munkás- és parasztszármazású tanuló beiskolázása. (sajátos képzési forma is alakult: a szakérettségi.)

A szakmunkásképző intézetekben és az érettségit is adó technikumokban új alapokra helyezték a szakoktatást.

A meglévők mellett új egyetemek és főiskolák nyíltak, az esti és levelezős tagozatokon pedig mód nyílt a munka melletti diplomaszerzésre.

Az oktatás kereteinek kibővülésével, a tanulói és hallgatói létszám növekedésével nem tartott lépést az iskolarendszer anyagi ellátottsága (leszámítva az iparfejlesztési célokhoz illeszkedő szakoktatást).

Hasonló következményekkel járt az orosz nyelv tanításának előzmény nélküli, egyik pillanatról a másikra történő bevezetése a tanrendben szereplő egyéb nyelvek rovására. Megszűnt a választható idegennyelv-oktatás, az orosz nyelv oktatása kötelezővé vált. Kényszerjellege miatt hatékonysága alacsony volt.

A mennyiségi szemlélet a minőségi képzés rovására ment. Különösen a társadalomtudományi és művészeti tantárgyaknak ártott sokat a tanítás és a tananyag átpolitizálása.

Igen jelentős támogatásban részesült a könyvkiadás, a sajtó, a színház- és filmművészet, a zenei élet és általában a közművelődés.

Elsősorban a városokban nőttek a lakosság kulturális igényei. Míg korábban a színházlátogatás ritka, ünnepi eseménynek számított- az olcsó, államilag dotált jegyek mellett- ez széles tömegek szórakozásává vált. Igaz, a bemutatott darabok egy része propaganda célokat szolgált, de azért mutattak be klasszikus, igazi értékeket hordozó darabokat is.

Az olcsón hozzáférhető alkotások között ott voltak a kultúra időtálló értékei, de velük együtt silány, viszont propaganda célokra alkalmasnak minősített munkák is. (A kultúrpolitika egyébként önkényesen válogatott a tudományos és művészeti irányzatok között, s mellőzte a károsnak, ellenségesnek vagy dekadensnek nyilvánított szellemi teljesítményeket. Kiváló írók hallgatásra vagy emigrációba kényszerültek.)

A magyar művek kiadása mellett jelentős volt a fordítási irodalom. 1945 és 1957 között összesen több mint 1500 külföldi szépirodalmi munka jelent meg, együttesen 25 milliós példányszámban. Az összes cím kétharmadát orosz szerzőktől fordították, és az ő munkáikra esett az összpéldányszám több mint egyharmada. A rangsort Makszim Gorkij vezette közel egymilliós példányszámmal.

A kor tipikus zenei műfaja az úgynevezett tömegdal vagy mozgalmi dal volt, amelyet felvonulásokon, gyűlések előtt és után, sőt baráti összejöveteleken egyaránt énekeltek. Ezek között akadtak régi forradalmi és munkásmozgalmi dalok (Internacionálé, Marseillaise, Itt van újra május elseje.), szovjet munkásmozgalmi, partizán, és egyéb énekek (Poljuska, Az amuri partizánok dala, Bunkócska.), a kuruc kor dalai (Csínom Palkó, Balogh Ádám nótája.).