Hirdetés

A reformáció

36 perc olvasás

1. A későközépkori egyház válsága

A reformáció egyik legfőbb oka a későközépkori egyház válságában rejlik, amely megmutatkozik:

Hirdetés
  • az egyház intézményes válságában,
  • az egyházon belüli életmódbeli válságban,
  • a katolikus hittételek némelyikének megkérdőjelezésében: tulajdonképpen ezen hittételeket már eddig is gyakorta megkérdőjelezték az egyház története során (ld. eretnekmozgalmak), de az erős egyházi intézményrendszernek köszönhetően eddig nem vezettek reformációhoz.

1.1 Az egyház intézményi válsága

A keresztény egyház a XI-XIII. század erős pápai hatalommal rendelkezett (ld. a VII. Gergely (1073-1085) által kiadott Dictatus Papaet, ill. a pápai főhatalom elvét képviselő további pápák sorát: III. Ince (1198-1216) már pápává választását megelőzően részt vesz keresztes hadjárat szervezésében (tkp. ő a III. keresztes hadjárat (1189-1190) egyik főszervezője, mely széles európai (angol-francia-német) összefogást valósít meg, ill. ő szervezi a IV. és V. keresztes hadjáratot is), sőt szuverén országok belügyeibe is beavatkozik (pl. rábírja I. Földnélküli Jánost arra, hogy egyházbarát politikát folytasson, követeli a kibékülést Imre magyar király és öccse, András herceg között).

IX. Gergely pápa (1227-1241) pedig (végül nem megvalósuló) keresztes hadjáratot hirdet az általa kiközösített II. Frigyes német-római császár ellen. A pápák céljaik elérésére elsősorban egyházi eszközöket vesznek igénybe (pl. kiátkozás, nyomásgyakorlás az adott ország egyházi szervezetén keresztül).

A XIII. század végére azonban megroppan az – egyébként épp csúcsán álló – egyházi hatalom. VIII. Bonifác (1294-1303) 1302-ben kiadja Unam Sanctam kezdetű bulláját, melyben feleleveníti VII. Gergely Dictatus Papaejának a pápai főhatalomra vonatkozó részleteit. Ez a túlzottan erős pápai hatalom azonban már akadályozza pl. a francia királyt, IV. Szép Fülöpöt (1285-1314) abban, hogy megerősítse hatalmát országán belül.

Hirdetés

VIII. Bonifác és IV. Fülöp összetűzésbe kerül a egyházi jövedelmeket illetően, Fülöp kisajátítja az egyházi vagyon egy részét, ezt követően 1303-ban emberei magát a pápát is fogságba vetik, aki belehal a megpróbáltatásokba.

Utódja XI. Benedek (1303-1304), majd halála után egy francia bíboros kerül a pápai trónra, V. Kelemen (1305-1314) néven, aki 1309-ben Rómából Avignonba (pápai birtok Franciaország határán) teszi át székhelyét, ami 1378-ig a városban is marad (Avignoni fogság). A avignoni pápák (egyetlen kivétellel) francia származásúak, politikai döntéseikkel teljesen kiszolgálják a francia uralkodót. Mindennek következtében a korábban innovatív, erős pápai hatalom mintegy hetven évre egy világi uralkodó befolyása alá kerül. 1377-ben XI. Gergely (1370-1378) elhatározza, hogy visszatér Rómába, ám ekkor a francia bíborosok és támogatóik ellenpápát választanak (1378), aki Avignonban maradva továbbra is a francia érdekeket képviseli. A nyugati kereszténységnek ettől kezdve egészen 1417-ig két (sőt az utolsó években már három) pápája van (szkizma), mindez rendkívül meggyengíti az egyház pozícióit, s a keresztény uralkodók is két táborra szakadnak, attól függően, hogy melyik pápát támogatják. 1409-ben Pisában zsinatot hívnak össze az áldatlan állapotok megszüntetésére, ahol mindkét akkori pápát leteszik, s kineveznek egy harmadikat, azonban az előző két pápa sem hajlandó megválni a hivatalától. A kérdést csak Luxemburgi Zsigmond (1387-1437 között magyar király, 1410-től német király) fellépésével sikerül rendezni (akinek többek között a Német-Római Császárság trónjára való igénye miatt is fontos volt a legitim pápa megválasztása).

Zsigmond nyomására 1414-ben összehívják a konstanzi zsinatot, melynek célja a szkizma megszüntetése mellett az eretnekek elleni harc is. A zsinat 1417-ig ülésezik, s Zsigmond támogatásával véglegesen leteszik az akkori három pápát, ill. V. Márton (1417-1431) személyében új, immár egyedüli pápát választanak.

1.2 Az egyházon belüli életmódbeli válság

A XV. század második felében újabb probléma jelentkezik: az itáliai arisztokrata családok vetélkedése folytán egymás után kerülnek hatalomra olyan pápák, akik saját családjuk politikai hatalmának növelését mindig az egyházi-politikai érdekek elé helyezik (reneszánsz pápák, 1447/1471-1527).

Lapozz a további részletekért

1 2 3 4 5 6 7 8