A reformáció

1522-1523-ban lovagi felkelés tör ki Dél-Németországban az egyházi fejedelmek ellen, melynek vezetői Luther hívei. 1524-1526-ban zajlik a nagy német parasztfelkelés, amely több területen (Elzász, Tirol, Thüringia), egymástól gyakorlatilag függetlenül is folyik. A parasztok kezdetben csak terheik növekedése miatt lázadnak egyházi és világi uraik ellen (az egyházi birtokokon élő parasztok pl. a szegény egyház ideáját is követelik). Luther, akit többször is felkérnek a felkelés vezetésére, élesen elhatárolja magát a mozgalomtól. Az 1520-as években eszméi egyre nagyobb teret nyernek, melynek hatására a császár az 1529-ben, Speyerben tartott birodalmi gyűlésen megpróbál kibékülni a lutheri tanokat követő fejedelmekkel. Döntése értelmében a lutheri elveket követő fejedelmek megmaradhatnak hitükön, de nem terjeszthetik azt. A határozat ellen az érintett német fejedelmek tiltakoznak (protestálnak). 1530-ban Luther Melanchton nevű kollégája segítségével összefoglalja téziseit, melyeket Augsburgban ki is nyomtatnak (Ágostai hitvallás). Ennek értelmében:

• csak az Evangélium adja a hit egyedüli forrását,
• a pápa, a zsinat és a egyház nem tévedhetetlen,
• nincs szükség szentekre,
• a egyházi birtokok szekularizálhatók,
• stb.

A Luthert követő fejedelmek 1531-ben katonai szövetséget kötnek (Schmalkaldeni szövetség) a katolikus támadások ellen, s tovább folytatják az egyházi birtokok szekularizációját is. Az uralkodónak elemi érdeke, hogy vallási szempontból egységben tartsa az országot (amely amúgy sok kisebb-nagyobb, szinte önálló fejedelemségre tagolt, s a protestáns fejedelmek vallási különállásuk folytán egyre inkább kikerülnek a központi hatalom befolyása alól), ezért háborút kezdeményez a protestáns fejedelmek ellen (1546-1547, schmalkeldeni háború). Hadvezére, Szász Móric herceg 1547-ben Mühlbergnél megveri a protestáns fejedelmek seregeit, akik erre szövetségre lépnek V. Károly ellenfelével, a francia uralkodóval (I. Ferenccel, ill. utódjával, II. Henrikkel). A császár nem tudja kihasználni a mühlbergi győzelmet, s 1552-ben, miután szász Móric is átállt a protestánsokhoz, tárgyalásokat kezdeményez, melyek végül – Habsburg Ferdinánd cseh és magyar uralkodó közvetítésével 1555-ben az augsburgi vallásbéke megkötéséhez vezetnek. Ezzel véget ér a vallásháború, egyenrangúnak ismerik el a katolikus és a lutheránus vallást, elfogadják az „akié a föld, azé a vallás” (cuius regio, eius religio) elvét melynek értelmében a fejedelmek gyakorlatilag szabadon választhatják meg vallásukat, alattvalóiknak pedig a választott vallást kell követnie. Deklarálják, hogy nem szekularizálnak további egyházi birtokokat, ill. hogy a béke határozatai nem vonatkoznak a kálvinistákra.

3. Kisebb protestáns felekezetek

anabaptisták (újrakeresztelkedők)

1521 előtt születő irányzat, legfontosabb tana szerint az embernek felnőttként, tudatosan kell megválasztania azt, hogy melyik vallás híve lesz. Elvetik a gyermekkeresztelést, a már megkeresztelt gyermekek felnőttként újból megkeresztelkednek. A hit egyedüli forrása számukra is a Biblia. Az ezeréves királyság eljövetelére várnak, ahol megszűnik minden földi nyomor, mindenki egyenlő lesz, nem léteznek többé alá-, és fölérendeltségi viszonyok. Egyik legjelentősebb képviselőjük Münzer Tamás zwickaui lelkész, aki kezdetben Luher követője, később radikalizálódik (újrakeresztelkedés, ezeréves birodalom), s emiatt eltávolodik Luthertől. Münzer követői jelentős részt vállalnak a nagy német parasztháborúból, a thüringiai felkelés kirobbantója pl. maga Münzer, akit 1525-ben elfognak és kivégeznek. Tulajdonképpen utolsó jelentős szereplésük az, amikor 1534-ben elfoglalják Münster városát, ahol a gyakorlatban is szeretnék megvalósítani az ezeréves birodalom eszméjét (Sion Új Országa). A városon belül vagyonközösséget léptetnek életbe, betiltják a fényűzést, s több mint egy évig védelmezik a várost a münsteri püspök csapataival szemben. A várost végül kiéheztetik és elfoglalják, a bevétel után véres megtorlások következnek,

antitrinitarizmus (szentháromságtagadók, Erdélyben: unitáriusok)

a nagyon régi keresztény problematikára (Szentháromságtan) keresik a választ, azt vallják, hogy nem létezik Isten háromlényegűsége, s ebből következően Krisztus sem Isten, hanem csupán Isten küldötte. A Bibliát szerintük nem szó szerint, hanem képletesen, szimbolikusan kell értelmezni, ezzel tkp. szakítanak a klasszikus protestáns tanítással. A józan ésszel ellentétes tanításokat elvetve racionalizálják a hittételeket. A mozgalom egyik legjelentősebb képviselői Servet Mihály spanyol orvos (a vérrel kapcsolatban tett jelentős felfedezéseket), ill. Gentilis Bálint itáliai gondolkodó (Servet Mihályt Kálvin, Gentilis Bálintot az inkvizíció végezteti ki). Az antitrinitáriusokat Európa minden országában, felekezeti hovatartozástól függetlenül üldözik, kivéve Erdélyt és Lengyelországot (Erdélyben János Zsigmond fejedelem maga is unitárius lesz és támogatja is a vallást).