A Jagellók kora Magyarországon – (1490-1526)

A mű első része tárgyalta a nemesi magánjogot, itt szerepelt a négy legfontosabb nemesi kiváltság: a személyes szabadság, a királyi bíróság alá tartozás, az adómentesség és az ellenállás joga.

A második rész a nemesi perjogot tartalmazta, a harmadik pedig részleteket foglalt magában a városi és jobbágyi jogból, valamint az erdélyiek sajátos jogából. Sem külön közjogi, sem büntetőjogi része nem volt, ilyen jellegű szabályokat elszórva, mindenhol közölt Werbőczy.

A Tripartitum alapvetően a feudális szokásjogot rögzítette, az 1514-es országgyűlés parasztellenes rendelkezéseit Werbőczy utólag szintén bevette a Hármaskönyvbe.

A Tripartitum egyik legfontosabb közjogi fejtegetése az volt, amelyet később a Szent Korona tanának neveztek. A korona első királyaink idejében még a király isteni eredetű hatalmának szimbóluma volt, s ekkor a királyon kívül nem volt más közhatalom az országban. Később, amikor az államhatalom megoszlott az uralkodó és a főurak között, megváltozott a koronához kapcsolódó ideológia tartalma is. A Szent Korona egyre inkább az államhatalmat jelentette, s egyben azt a területet is, amelyre ez a hatalom kiterjedt. Werbőczy Szent Korona elmélete azt a felfogást tükrözte, hogy a köznemesség is az államhatalom részének tekinti magát. A köznemesség politikai hatalomban való részesedési igényét juttatta kifejezésre. A szabad királyi városok polgárságát, amely mint privilégizált testület a jogi felfogás szerint egy nemes személynek számított, a nemesség mögé helyezte ugyan, de, szemben a jobbágyokkal, nem rekesztette ki a Szent Korona tagságából.

4. II Lajos (1516-1526)

10 évesen lesz király. Apja a rendeknek tett ígérete ellenére I. Miksa császárt és I. Zsigmond lengyel királyt jelölte ki gyámjainak. A kormányzást a király nagykorúságáig Bakócz Tamás esztergomi érsekre, valamint Lajos két nevelőjére bízta. Az országgyűlés azonban nem fogadta el ezt a helyzetet, a királyt nagykorúnak nyilvánította, és melléje egy 6-6 főúrból és főpapból, valamint 16 köznemesből álló tanácsot rendelt.

Az államhatalom bomlása tovább folytatódott, a királyi jövedelmeknek csak a töredéke folyt be. Ezt a csekély jövedelmet is csaknem teljesen felemésztette annak a 8000 zsoldosnak a fizetése, akik a déli határt őrizték, a végvárak karbantartására alig futotta. Állandó hadsereg hiányában tartani lehetett attól, hogy a határvédelem a helyi török erők támadása alatt is összeroppanhat.

A déli határok mentén egyre fenyegetőbben alakult a helyzet. A Jagellók dinasztikus kapcsolata a Habsburgokkal a térségre irányította a Porta figyelmét.

1520-ban új szultán lépett trónra, I. Szulejmán (1520-1566). Az a hír járta róla, hogy békésebb természetű az apjánál, az uralkodóváltás megkönnyebbülést keltett Magyarországon. Olyannyira, hogy Szulejmán békeajánlatát, noha az nem tartalmazott új feltételeket, a magyar vezetés válasz nélkül hagyta. Ez a diplomáciai lépés olyan országra vonta az összpontosított török támadás veszélyét, amely belsőleg megosztott, katonailag felkészületlen, külpolitikailag elszigetelt volt.

Szulejmán 1521-ben indította meg hadait az első magyar végvárvonal ellen. Kara Ahmed harmadvezír július elején elfoglalta a Száva menti Szabácsot, hidat veretett a folyón, s megkezdte a szerémségi várak ostromát. Piri Mehmed nagyvezír Nándorfehérvárt vette körül. Az ország belsejébe vezetett hadjáratot végül az hiúsítota meg, hogy egy vihar elsodorta a szávai hidat, viszont ezután az egész török erő Nándorfehérvár ellen fordult. Augusztus 28—án a hetven főre olvadt sereg a szabad elvonulás fejében feladta a várat.

Októberben országgyűlést hívtak össze: a katonai felkészülést célzó végzések papíron maradtak. A királyi jövedelmeknek továbbra is csak a töredéke folyt be, az ország megmentésének ügye, mint minden egyéb fontos kérdés, a hatalmi csoportok harcának előterébe került.

II. Lajos ekkor Mária királyné támogatásával kísérletet tett a rendcsinálásra. 1523 áprilisában a király leváltotta Báthori István nádort, de augusztusban már kénytelen volt visszahelyezni. Alsó-magyarországi főkapitánnyá és kalocsai érsekké Tomori Pált nevezte ki, aki a méltóságot csak pápai parancsra vállalta.