A Jagellók kora Magyarországon – (1490-1526)

A keresztes fősereg délkelet felé indult, hogy Szapolyai János erdélyi vajda hadaihoz csatlakozva a szerbiai vagy bulgáriai török helyőrségre támadjon. Parancsnoka Székely Dózsa György egykori nándorfehérvári lovastiszt volt, aki ismeretlen okból és módon került kapcsolatba a keresztes szervezéssel. Nyilván személyes felemelkedése érdekében vállalta ezt a szerepet, s csak az események hatására vállalt azonosságot hadinépe időközben megváltozott célkitűzéseivel.

A paraszthad és a nemesség összecsapásának hírére Bakócz május 15-én leállította a toborzást.

Dózsa nem engedelmeskedett – egyelőre még mindig csak a keresztes vállalkozás sikerét féltve.

Báthori István temesi ispán vezetésével május 23-án nemesi hadak ütöttek a keresztesek Maroson átkelő előőrseire (Apátfalva). Válaszul Dózsa hadai 24-én éjjel rágyújtották a nagylaki várat a győzelmüket ünneplő urakra. Dózsa azzal vágta el végleg a kiegyezés útját, hogy több környékbeli birtokossal együtt kivégeztette Csáky Miklós csanádi püspököt s nem engedelmeskedett a királyi és érseki leveleknek sem.

Nagylak után Dózsa három hadtestre osztott seregei – Gyula kivételével – június közepére sorra bevették a Maros menti úri erősségeket. Sikeres offenzívába kezdtek a szerémségi, a bács-bodrogi és a bihari paraszthadak is: Nagyvárad bevétele. 1514 júniusának közepére ellenőrzésük alatt állott a Bihartól Bácsig, Bodrogig és a Szerémségig terjedő terület.

Dózsa öccse, Gergely vezetésével, jelentős sereget menesztett Buda felé. Ez azonban vereséget szenvedett. Erdélyben is hasonló volt a helyzet (Szapolyai). A paraszti fősereg már június 13-a óta ostromolta Temesvárt. Szapolyai 20 ezer főnyi sereggel érkezett Temesvár megsegítésére, a harcokba belefáradt parasztok többsége hallgatott a bántatlanságot ígérő felszólításra, s 1514. július 15-én letette a fegyvert. A tárgyalások alatt sikerült elfogni magát Dózsát is.

Lőrinc pap Erdélyből visszatérőben még megpróbálkozott Bihar visszavételével, július végén azonban az ő hada is megsemmisült, őmaga máglyán végezte. Dózsa sorsa: „először is tüzes vassal megkoronázták, aztán még élve, meztelenül, lábainál fogva megkötözve saját katonái, akiket közönségesen hajdúknak neveznek, s akiknek cselekedetei annyi sok szörnyűséget hoztak…, fogaikkal széttépték és felfalták. Ezután a testet négyfelé vágták és bitófára függesztették” – közli büszkén Ulászló.

1514 csaknem kizárólag a magyar parasztság s azon belül is leginkább a mezővárosi parasztpolgárság megmozdulása volt. A felkelt parasztok a központi kormányt ugyan elismerték, a nemesség előjogait azonban megszűntnek tekintették. Elképzeléseik szerint a felkelés győzelme az egész jobbágyságot a székely szabadság állapotába vezette volna át.

Az urak győzelmét ugyanakkor nem követte irtóhadjárat, hiszen a munkáskézre továbbra is szükség volt.

Az 1514. évi országgyűlés megtorló intézkedései dacára a hatóságok meglehetősen lagymatagon nyomoztak a „bűnösök” után. Papíron maradtak azok a törvények is, amelyek eltörölték a szabad költözési jogot és heti egy napban határozták meg a robotkötelezettséget. A parasztháború legsúlyosabb következménye maga az anyagi és vérveszteség volt, ami felerősítette az 1512 után begyűrűzött európai gazdasági válság hatásait is. Pedig pénzre most lett volna igazán szükség: lásd a török támadás veszélyeit!

3. A Tripartitum

A 15. sz. közepétől előretört Magyarországon az írásos jogalkotás és megnövekedett az országgyűlési törvények száma, a bíráskodás legjelentősebb alapja mégis az íratlan szokásjog maradt. A bíróságok munkája anarchikussá vált. Az országgyűlés több alkalommal is elrendelte, hogy az „ország szokásait és jogait” össze kell írni, de érdemleges munka ezen a téren csak akkor kezdődött, amikor Werbőczy István országbírói ítélőmestert bízták meg a feladat elvégzésével. Werbőczy a három részbe foglalt jogkönyvet, amelyen egy évtizedig dolgozott, az 1514. évi országgyűlésen mutatta be. A rendek elfogadták a Tripartitumot, a király megerősítő levélbe foglalta, a királyi tanács azonban megakadályozta, hogy pecsétjével szentesítse. A Tripartitum ugyanis alapvetően a köznemesi szemlélet jegyében íródott, a főnemességnek ezért nem volt érdeke, hogy törvénnyé váljon. Werbőczy azonban 1517-ben Bécsben kinyomtatta művét, és megküldte a megyéknek. A bíróságok országszerte használni kezdték, így a Tripartitum a gyakorlat, a szokás útján vált törvénnyé.