A hidegháború története (1947-1991)

A hidegháború kezdetének nemzetközi konfliktusai

Az egyik legelős problémát Jugoszlávia   jelentette. A sajátos politikai berendezkedésű balkáni ország azért volt   különleges helyzetben, mert a német megszállóit önerőből tudta elűzni,   így nem tartozott szorosan a szovjet érdekszférához és területén nem   állomásozott orosz hadsereg. Az állam vezetője Josip Broz Tito a Balkáni   és Dunai népek föderációját tervezte kialakítani, mely Sztálin  érdekeit  sértette. Egy időre így konfliktus alakult ki a Szovjetunió és   Jugoszlávia közt. Ennek során Sztálin kizárta Jugoszláviát a   Kominformból, sőt minden szövetséges ország kommunista pártjában is   „tisztogatást” rendelt el. (Ennek esett áldozatául koholt vádak alapján   Magyarországon Rajk László is)

A további konfliktusok részben a második   világháborút 1947 február 10-én lezáró Párizsi békéhez kötődtek. A   tanácskozások során ugyanis a győztes hatalmak a hat fő vesztessel –   Németországgal, Bulgáriával, Finnországgal, Magyarországgal,   Olaszországgal, és Romániával – tárgyaltak, ám Németország és Ausztria   ügyében  nem tudtak egyezségre jutni. A Szovjetunió ugyan elismertette a   Baltikum és Beszarábia feletti jogait, de Ausztriában és  Németországban  állomásozó erőit nem volt hajlandó kivonni. Ausztria esetében a megállapodás hamarabb megszületett, ugyanis nyugati   szomszédunk tekintetében alku jött létre 1955 májusában. Ha Ausztria   semleges lesz, vagyis nem csatlakozik a Szovjetunióval ellenséges   szövetséghez, akkor a szovjet csapatokat kivonják az országból.

Ugyancsak a hidegháború kezdetén  létrejött konfliktust okozott a koreai válság.  A  második világháború végén a Japán ellen harcoló szovjet és amerikai   csapatok Koreában a 38. szélességi kör mentén találkoztak. Ennek   következtében a találkozási vonaltól északra a szovjetek által   ellenőrzött területen kommunista, míg délen Amerika barát, kapitalista   rendszer jött létre. A háború után azonban az északiak 1950 június 25-én   váratlanul megtámadták a déli területeket. Az USA azonnal a   szorongatott dél segítségére sietett, és visszaverte az északi   csapatokat, egészen a kínai határig. Ekkor azonban belépett a háborúba   Kína, és szovjet támogatással ellentámadást indított. Végül szinte az   eredeti demarkációs vonalon állapodtak meg a harcok. Így az 1953 július   27-én aláírt fegyverszünet a két koreai állam végső megosztottságát   rögzítette.

A berlini válság (1949)

A hidegháború első éveinek legsúlyosabb konfliktusa a Berlini válság   volt. A konfliktus kialakulásában jelentős szerepe volt, a háború végén   kialakult sajátos helyzetnek. Németországot ugyanis a győztes hatalmak   megszállási övezetekre osztották, így eleinte a 3 szövetséges   nagyhatalom (Anglia, USA, Franciaország) a nyugati, míg a Szovjetunió a   keleti területeket vonta ellenőrzése alá, maj később egyszerűen nyugati   és keleti térségre oszlott Németország.

Magát Berlin városát, melyet körbefogott a szovjet zóna, szintén   megosztották egy nyugati és egy keleti régióra.A háború befejezése után   három évvel, 1948 tavaszán a nyugati megszállási övezetben a   nagyhatalmak értékálló valuta bevezetéséről döntöttek, bízva abban, hogy   ezzel segítik a lerombolt ország nyugati részein a gazdaság újra   beindítását. A Szovjetunió a döntést beavatkozásként értékelte, és   azonnal benyújtva tiltakozását, első lépésként lezárt a területén át   Berlinbe vezető utakat! A nyugat válasza sem késett sokáig, mivel már   1948 júniusában légihidat létesítettek a nyugat berlini kapitalista   berendezkedésű városrészek ellátására. A különleges légihíd összesen 11   hónapon át, egészen 1949 májusáig állt fenn. A majdnem egy évig tartó   állapot végén az USA és a nyugati nagyhatalmak megállapodásával   egyesítették Németország nyugati megszállási övezeteit, így 1949   májusában létrejött a Német Szövetségi Köztársaság (NSZK). Németország   megosztásával majdnem egy időben 1949 áprilisában pedig megalakult a   hidegháború egyik katonai tömbje az Észak Atlanti Szövetség, a North  Atlantic Treaty Organisation, rövidítve NATO. A   szervezethez csatlakozott az USA politikáját követő, kapitalista   berendezkedésű Nyugat-európai államok nagy része, így Belgium, Dánia, az   Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia, Izland, Luxemburg,   Norvégia, Olaszország Portugália és Kanada, majd három évvel később   Törökország és Görögország is.

Erősítette a Nyugat-európai államok   gazdasági összefogását az Európai Szén és Acélközösség létrejötte, mely   megszüntetve a sok éves német – francia ellentéteket, gazdasági   kapcsolatokat épített ki Európa két leiparosodottabb területe, a   németországi Ruhr-vidék és a francia Elzász között.