A hidegháború története (1947-1991)

A helyzet ezen a ponton volt a   legveszélyesebb. Egy hajszálon függött a harmadik világháború veszélye.   Végül Kennedy ultimátuma vetett véget a veszélyes szituációnak, amikor   kijelentette, ha a Szovjetunió nem vonja ki haladéktalanul a rakétákat   Kubából, akkor az USA megelőző csapást mér a szigetországra! Hruscsov   ekkor meghátrált, és 1962 november 20-án a világháború elkerülése   érdekében elrendelte a szovjet erők kivonását! Bár ki kell jelentenünk,   hogy Hruscsov személye, és Kennedy határozott fellépése egyaránt   szükséges volt a tragédia elkerüléséhez, később mindketten elszenvedték   saját, egyéni tragédiájukat, amikor előbb Kennedyt egy évvel a válság   után lelőtték Dallasban, Hruscsovot pedig 1964 októberében puccsal   megbuktatták a Szovjetunióban. Az új szovjet vezető Leonyid Brezsnyev   lett főtitkárként és Koszigin miniszterelnökként. (Hruscsov a   rakétaválság után 9 évvel, 1971-ben halt meg.)

A kubai rakétaválság egyetlen pozitív   hatása a „forró drót” kialakítása volt, melynek segítségével a két   szuperhatalom vezetői azonnal közvetlen kapcsolatot tudtak kialakítani   egymással annak érdekében, nehogy egy kubaihoz hasonló incidensben   valamilyen félreértés vagy alacsonyabb szintű vezető hibája miatt egy   atomháború robbanjon ki.

A vietnámi háború (1957-1975)

A  hidegháborús évtizedek amerikai magatartására nagy hatást gyakorolt a vietnámi  háború (1957-1975) mely Eisenhower elnöksége alatt kezdődött. A  vietnami  háború alapvetően az első indokínai háború folytatásának  tekinthető.  Ezt a háborút a gyarmatosító Franciaország vívta Indokína   visszaszerzéséért a Ho Si Minh vezette, Viet Minh (vagy Vietkong) nevű   függetlenségi mozgalom csapatai ellen. A francia gyarmati hadsereg   képtelen volt úrrá lenni a helyzeten, s 1954. május 7-én Dien Bien Phu   alatt döntő vereséget szenvedett. Az 1954. július 21-én Franciaország és   a Vietnami Demokratikus Köztársaság (VDK) által aláírt genfi  tűzszüneti  egyezményben a franciák elismerték Vietnam függetlenségét és  az  országot ideiglenesen a 17. szélességi fok mentén déli és északi  zónára  osztották, köztük egy demilitarizált övezettel. A megállapodás  szerint a  francia csapatok a 17. szélességi foktól délre, a Viet Minh  csapatai  pedig attól északra tartózkodhatnak. Északon a Ho Si Minh  vezette  kommunisták vették kezükbe a ország irányítását, délen a  franciák által  támogatott Bảo Đại államelnök (korábban császár) kezében  volt a hatalom.  1955. március 29-én a Nemzeti Felszabadítási Front  Saigonban fegyveres  felkelést robbantott ki Diệm miniszterelnök uralma  ellen. A dél-vietnami  fegyveres erők 1955 októberére fojtották el a  felkeléseket.

Az Egyesült Államok, hogy a kormányt a   felkelő gerillák elleni harcban segítse, katonai tanácsadókat küldött az   országba. Észak-Vietnam – mely maga is segítséget kapott a   Szovjetuniótól és Kínától – a Nemzeti Felszabadítási Frontot (röviden   NFF vagy DNFF, ismertebb nevén Vietkong) támogatta fegyverekkel,   hadianyaggal, tanácsadókkal, valamint reguláris csapatok küldésével.

Közben Eisenhower konzervatív elnöksége  után, a demokraták győztek a választásokon, és a 44éves John  Kennedy [képen] lett.

Kennedy elszántan hitte, hogy ha   sikerülne délen egy stabil demokráciát létrehozni, az nagy mértékben   csökkentené az északi kommunisták hitelét. Az amerikaiak a délnek utalt   segélyekért cserébe politikai reformok végrehajtását követelték. Ám a   Kennedy-féle taktika kudarcot valott, így az elnök a zöldsapkásokat   küldte a délkelet-ázsiai országba, hogy ott a kormánycsapatokat és a   civil milicistákat  kiképezzék. Majd 1962 februárjára a Vietnámban   szolgáló amerikai katonák létszáma 4000 főre duzzadt Paul D. Harkins   tábornok vezetésével. Közben Kennedy 1963 november 22-én Dallasban   merénylet áldozata lett, így alelnöke Lyndon B. Johnson vette át az   elnöki teendőket. A vietnámi háborúban való amerikai részvétel elnöksége   alatt jelentősen növekedett, ennek egyik első jele volt, hogy az   amerikai katonák száma Vietnámban 1964-es évben 16 300 ról 20 000 re   nőtt. Megindult Észak-Vietnám bombázása, ám az 1966 és 1967-es   esztendőkben az USA leginkább védekező jellegű harcokat vívott. A   vietnámi háború csúcspontja 1968-1969 ben volt, amikor az amerikai   katonák száma meghaladta a félmilliót.