A hidegháború története (1947-1991)

Ám közben megkezdődtek és egyre   hevesebbek lettek a háborúellenes tiltakozások. Martin Luther King 1967.   április 4-én hevesen kritizálta az amerikai részvételt a vietnami   konfliktusban és azt javasolta, hogy a háborúellenes és a polgárjogi   mozgalmak egyesítsék erejüket. New Yorkban 100 000, San Franciscóban   50 000 ember tüntetett a háború ellen.

1969-ben három nagy Észak-vietnámi   inváziós kísérlet indult, végül a katonai kudarcok és az otthoni   tiltakozó tüntetések és mozgalmak hatására Johnson belátta, hogy a   háborút muszáj befejeznie Amerikának. Ennek végrehajtása azonban   utódjára, az 1969-es választásokon győztes Richard D. Nixonra és   külügyminiszterére Henry Kissingerre maradt. Bár eleinte Nixon a háború   átmeneti folytatásával kísérletezett, és elrendelte Észak-Vietnám  újbóli  bombázását, a hatalmas amerikai veszteségek miatt végül 1973.  január  5-én a béketárgyalások eredményeire hivatkozva bejelentette a   hadműveletek felfüggesztését, amelyet később a teljes amerikai haderő   Vietnamból való egyoldalú kivonása követett. Az októberi megállapodás   elemeit csak néhol módosító párizsi békeszerződés aláírása 1973.  január 27-én hivatalosan is lezárta az Egyesült Államok  vietnami konfliktusban való részvételét.

Az amerikai áldozatok közül 58 253   vesztette életét vagy tűnt el bevetés közben. További 153 303 amerikai   sebesült meg, így az amerikai veszteségek száma 211 556 fő. Több mint   2,5 millió amerikai szolgált Vietnamban.

Fegyverkezési verseny

A hidegháború konfliktusainak sorában  a   hidegháborús fegyverkezési verseny következett. A versengés   technológiai és katonai téren is folyt, amely sok tudományos felfedezést   eredményezett. Kiváltképpen a rakéták fejlesztésében történt hatalmas   előrelépés, amely az űrversenyhez vezetett. Az első űreszközöket indító   hordozórakéták legtöbbjét katonai rakétákból építették meg.

Más területek, ahol jelen volt a   fegyverkezési verseny: sugárhajtású repülőgépek, bombázó repülőgépek,   felderítő repülőgépek, felderítő műholdak, nukleáris fegyverek,   vegyifegyverek, biológiai fegyverek, légvédelmi rakéták, hagyományos   tüzérség, levegő-levegő rakéták (az SRBM-et is beleértve),   interkontinentális ballisztikus rakéták (ICBM), ballisztikus-rakéta   elhárító rendszerek (ABM), páncélozott járművek, automata lőfegyverek,   rakétameghajtású gránátok, tengeralattjárók, tengeralattjárókról   indított ballisztikus rakéták (SLBM), elektronikus felderítés. A két   nagyhatalom gyakran adott el fegyvereket a harmadik világ országainak,   hogy kipróbálják, melyik fegyverrendszer erősebb.

A főleg ICBM-eken keresztül folytatott   nukleáris fegyverkezési verseny egyik jellemzője a kölcsönös   megsemmisítés volt (angolul MAD (Mutually Assured Destruction), amely   szó szerint „őrült”-et is jelent). Ez azt jelentette, hogy egyik fél sem   támadhatta meg a másikat, mert mindkettő megsemmisülne, és a bolygót   kipusztítanák.

A hidegháború biztonságpolitikai korszakolása

Ha a hidegháború 44 éves hosszú  időszakát biztonságpolitikai szempontból akarjuk korszakolni, és a két  nagy hatalmi több katonapolitikai viszonyát akarjuk vizsgálni, akkor  négy időszakot tudunk megkülönböztetni. Az elsőt az „igazi hidegháború” alkotja, mely 1947 és 1963 köztre tehető.  A korszak végét a kubai rakétaválság és Hruscsov leváltása jelentette.  Ebben a 16 esztendőben (1947-től kezdődően) folyamatosan romlott a két  hatalmi szövetség viszonya, állandósultak az ellentétek, sőt a harmadik  világháború „rémképe” szinte állandóan kísértette a világot. Katonai  szempontból a két szövetség valódi vesenyt folytatott egymással, vagyis a  versengés kiegyenlített volt, sőt olykor egyes fegyvernemeknél (pl.:  hagyományos fegyverek) a szovjet fölény volt érzékelhető. Később,  1963-ban lezárult a kubai rakétaválságnak nevezett nemzetközi krízis, és  a hidegháború túljutott csúcspontján, amit az is jelzett, hogy a  Szovjetunió és az USA úgynevezett forródrót kapcsolatba lépett  egymással. Következett a második nagy korszak az „enyhülés időszaka” 1963 és 1979 közt.  Ezen időszak végét a Szovjetunió 1979-es nagy afganisztáni  intervenciója hozta el. Az 1979-ig terjedő második 16 évben a  fegyverkezési verseny folytatódott ugyan, de a harmadik világháború  veszélye már nem volt olyan jelentős. A 70-es évekre az USA katonai  ereje kezdte felülmúlni a Szovjetunió hadipotenciálját, bár még nem  minden fegyvernemben. Amikor az oroszok megjelentek Közép-Ázsiában,  Afganisztánban (sőt a Föld több pontján szovjet és kommunista  terjeszkedés kezdődött) egy újabb „elhidegülés” vette kezdetét. Ezt  nevezzük a hidegháború harmadik korszakának azaz a „kis hidegháborúnak” 1979 és 1985 közt.  A két nagyhatalom újra hatalmas összegeket kezdett költeni a  fegyverkezésre, és előtérbe került az űrfegyverkezés. Ebben a  Szovjetunió hátránya egyre szembeötlőbb lett. A kis-hidegháború végét  Mihail Gorbacsov kinevezése jelentette. (A kis hidegháborúró a  későbbiekben bővebben írunk.) Végül a hidegháború utolsó szakaszát a „megbékélési folyamat” jellemezte 1985 és 1991 közt.  A nagy leszerelési konferenciák és csúcstalálkozók évei voltak ezek, és  a Szovjetunió 1991 december 8-án lezajlott felbomlása zárta le végleg a  korszakot.