Hirdetés

Szophoklész: Antigoné részletes elemzés

35 perc olvasás
Szophoklész: Antigoné részletes elemzés

Haimón mint alázatos, engedelmes gyermek fordul apjához.

„A király kapva kap Haimón engedelmességén, józanságra inti gyermekét, de logikája végzetesen kicsorbult: a város érdeke már nagyon is háttérbe szorul gondolataiban, csak ő és ő, az ő akarata és tekintélye – ez tölti be egész szívét és agyát, vaksága és önzése leplezetlenül áll előttünk. Haimón érvekkel igyekszik rávenni apját, hagyjon fel tervével, hiszen a thébai nép nemhogy elítélné, de dicséri a lány bátor, istenes tettét, az elvakult apa azonban megfontolásra sem tartja érdemesnek szavait.” (Falus R.: i. m. 339.l.)

Kreón hibát hibára halmoz, érvei egyre önzőbbek és csupán személyes jellegűek. Például: 1. Inkább haljon meg Antigoné, csak a nép hazugságon ne fogja! 2. Ha egy rokon bontja meg a rendet, mit mer az, aki távol áll? 3. A király minden szavát, „legyen jogos vagy jogtalan”, a népnek követni kell. 4. Ha enged, asszony rabjának fogják mondani. 5. Öregkorában nem fog ifjú legénykétől tanulni. 6. A város a király tulajdona.

Hirdetés

Kreón nem hallja (a zsarnok nem is akarja hallani) a nép szavát, s gőgös elvakultságában még fia egyik kétségbeesett feljajdulását is tragikusan félreérti. A szerencsétlen királyfi öngyilkosságra gondol, s ekkor mondja ki: „Mást is megöl halála, hogyha meghal ő.” A már mindentől és mindenkitől rettegő zsarnok ezt önmaga ellen irányuló fenyegetésnek fogja fel. Ez Kreón legsúlyosabb hibája, tévedése.

Az őrjöngő király, hogy fiát jobban gyötörje, szeme láttára akarja kivégeztetni „az undok nőszemélyt”.

Kreón végzetesen magára marad, s ez előre sejteti bukását. Ez az elszigeteltség ingatja meg most legelőször: Iszménének megkegyelmez, s visszariad a vérbűntől is (vérrokon megölése), s képmutató aljassággal úgy akarja elpusztítani Antigonét, hogy ne sértse meg az isteni törvényt.

Hirdetés

A kar, látva Haimón halálba rohanó kétségbeesését, Erósz veszélyes hatalmáról énekel. S a vének, akik eddig se igent, se nemet nem mondtak, vonakodtak és mellébeszéltek, most megrendülve maguk is „áthágják a törvényt”, nem tudják többé visszatartani könnyeiket, megsiratják Antigonét. A zsarnokság szemében már ez is bűn, üldözendő törvényszegés. A zsarnok ugyanis nem elégszik meg a puszta, külsőleges engedelmességgel: alattvalói lelkivilágán is korlátlan hatalommal szeretne uralkodni, rejtett gondolataikat, érzelmeiket is ellenőrizni kívánja. Arra törekszik, hogy saját akaratát rákényszerítse másokra, az embereket megfossza egyéniségüktől, döntési szabadságuktól, mert örökös gyanakvó rettegésében még a ki nem mondott szavaktól is fél.

A kar énekébe szövődik Antigoné megható és gyönyörű halotti siralma (4. epeiszodion): a föld odvába vájt sírja, nászszobája felé megy nászdal nélkül, násztalanul. S ha eddig valami emberen túli erő, kemény akarat, olykor ridegség és egyetlen szenvedély (halott testvérének szeretete) jellemezte Antigonét, aki önfeláldozó elhatározással megy „szép halála” felé, alakja most megtelik gyengéd nőiességgel, gazdag érzelemmel, tiszta emberséggel. „Antigoné az igazság és az élet halhatatlan szerelmese: a boldogságot, nem a halált keresi (a görög embernek fájdalmában is feltörő életszomját áthidalhatatlan szakadék választja el a keresztény vértanúk mártíriumától!).” (Falus R.: i. m. 340. l.) Zokogva búcsúzik Thébai földjétől, kincses hazájától, atyái városától. A halál nem szép már, hanem iszonyat.

Antigonét elhurcolják. Kreón látszólag győzött, de a nézőközönség szorongó érzéssel várja a fejleményeket, mert érzi, hogy valami nagy dolognak kell még következnie: a világ harmóniája borulna fel, ha csak a bűntelennek kellene bűnhődnie. A tovább már alig feszíthető feszültségben ott lebeg: a gyilkos zsarnokok sem futhatnak el végzetük elől.

Teiresziász és Kreón

Az 5. epeiszodionban jelenik meg a vak jós, Teiresziász, aki tisztábban lát, mint a látó, de elvakult Kreón. A jós arra kéri, inti a királyt, tegye jóvá tévedését, ne makacskodjon tovább, mert az önhittség nyomán csak balsiker terem. El kell temetni Polüneikészt: „Ki úgyis meghalt, azt minek megölni még?”

Erre a szelíd, közmondásszerű igazságokkal enyhített kérésre is felcsattan Kreón, durván sértegeti a jóst, újra összeesküvésre gyanakszik, pökhendi módon istengyalázó kijelentést tesz: Polüneikészt akkor sem fogja senki eltemetni, „ha szent sasok jönnének őt Zeusz trónjához ragadni fel”. Már menthetetlen, nem lehet rajta segíteni, egyre mélyebbre zuhan bűnei és elhagyatottsága örvényébe.

Hirdetés

Lapozz a további részletekért

1 2 3 4 5 6 7