Szophokles: Antigoné

Szophokles: Antigoné – drámaelemzés; A drámai műnem jellemző műfajai; Tragédia, tragikus hős, tragikum, jellemek Kr.e. 5. században a gyorsan változó világ, a szemben álló társadalmi osztályok küzdelméből adódó összeütközések sorozata  jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a dráma a görög irodalom vezető műfaja legyen. A dráma kialakulása a vallásos szertartásokhoz kapcsolódik, elsősorban a Dionüszosz ünnepekhez. Az ezen ünnepeken szokásos kar és a karvezető közötti „párbeszéd”, ének egy-egy történetet adott elő az istenség életéből. Számos változáson ment át a dráma, még kialakult és megállapodott. A dráma témája is megváltozott. Dionüszosz helyét elsősorban a trójai, a mükénéi és a thébai mondakör tragikus hősei foglalták el. Minden év március-áprilisában drámai versenyt hirdettek, melyen tragédiaköltők, majd később komédiaköltők vettek részt. A tragédiaköltők rendszerint tetralógiával  –  három  tragédia és egy hozzá kapcsolódó szatírajáték -,  a komédiaköltők  egyes darabokkal pályáztak.

A művek előadására – rendszerint domboldalakon –  félkör  alakú  színházakat építettek, a nézők számára lépcsőzetesen kiemelkedő padsorokat képeztek  ki. 20-30 ezer ember befogadására volt alkalmas a nézőtér. A színház közepén a kar részére egy félkör  alakú térséget alakítottak ki, míg a kissé kiemelkedő „színpad” eléggé keskeny volt (csupán 2-3 szereplő részére). A szereplők keveset mozogtak, elsősorban vitáztak egymással. Az előadások reggel kezdődtek és a természetes világításnál egész nap folyamatosan tartottak. A színészek álarcot viseltek, ez tette lehetővé, hogy a női szerepeket is férfiak alakították, illetve egy színész több szerepet is játszott. A kórus (kar), mely énekel  (kardal), fuvolakíséretre lejtett tánclépésekkel kísérte és magyarázta a mű cselekményét.  A  kardalok és a dialógusok váltakozásából épült fel minden színpadi mű.

A klasszikus attikai tragédiák szerkezeti tagolódása:

• Prologosz – Az előadást a főhős monológja, vagy két színész párbeszéde nyitotta.
• Parodosz – Az első kardal, a kar bevonulásakor hangzik el.
• Epeiszodion – A tragédia párbeszédes része, mely két kardal között van.
• Sztaszimon – A közbenső kardal.
• Kommosz – A szereplők és a kar közötti lírai dialógus, panaszdal.
• Exodosz – Végkifejlet, befejezés
• Exodikon – A kar elvonulása közbeni ének, mely a mű tanulságait foglalja össze.

A görög tragédiák mindig valamilyen válságot, összeütközést, döntéskényszert, azaz drámai szituációt állítottak a  középpontba. A művek rendszerint a saját koruk nagy kérdéseire kerestek és adtak válasz.

Dráma: irodalmi műnem. Események sorozatát ábrázolja. Az eseményeket az alakok párbeszédeiből, dialógusaiból, monológjaiból és tetteiből  ismerjük meg. A drámai cselekmény az alapszituációból jelen időben a néző, olvasó előtt bontakozik ki. A drámai szituáció a hőst, vagy hősöket akcióra, drámai harcra  készteti. Középpontjában a gyakran szembennálló erők, egymástól eltérő emberi magatartások összeütközése, konfliktusa áll. A dráma eredetileg színpadra szánt alkotás.

Tragédia: A dráma egyik műfaja. A cselekmény szintjén a tragédia a hős, vagy hősök lelki összeomlását, halálát ábrázolja. A tragikus hős többnyire pozitív erkölcsi értéket képvisel, aki a kitűzött magasztos cél érdekében vállalja a harcot, akár az elbukást, a halált is.

A thébai mondakör: Théba királya (Laiosz) és felesége (Iokaszté) egy borzalmas jóslatmiatt – Laiosz fia apja gyilkosa lesz és anyját veszi nőül – önmegtartóztató életet él, azonban a bor mámorában egy alakalommal megszegi a király fogadalmát, melynek következtében fia születik (Oidipusz). A gyermeket a király kiteteti egy hegyre, hogy elpusztuljon, azonban a szolgáló megsajnálja és egy pásztor gondjaira bízza, aki felneveli a fiút. Oidipuszt egy lakomán fattyúnak nevezik, ezért felkeresi a Delphói jósdát, ahol ugyan azt a jóslatot hallja, amit egykor apja, Laiosz. Hogy az apagyilkosságot elkerülje nem tér vissza a pásztorhoz  – akit apjának hisz. A thébai úton idegenekkel találkozik, s a vita hevében önvédelemből megöli vérszerinti apját és kísérőit.  (A  jóslat  első fele beteljesedett.) Thébát egy oroszlántestű, leányarcú, madárszárnyú szörny (Szfinx) tartja rettegésben, aki mindaddig emberáldozatot követel, míg  feladványát valaki meg nem oldja. Oidipusz felülkerekedik a szörnyön, megadja a választ a kérdésre, a szörny elpusztul. Odipusz jutalmul elnyerte az öreg  királyné kezét. (Beteljesedik a jóslat második része is./ Ebből a vérfertőző házasságból született két fiú Polüneikész és Eteoklész, valamint két leány Antigoné és Iszméné. Thébaiban dögvész tör ki, s a jóslat szerint csak akkor múlik el a vész, ha Laiosz király gyilkosa elnyeri méltó büntetését. A kutatás közben fény derül mindenre. A fiúk apjuk ellen fordulnak, aki a testvérviszály átkát kiáltja ki rájuk. Oidipusz végül megvakította önmagát. A két fiú ugyan megegyezik a közös uralkodás mikéntjében, azonban Eteoklész megszegte a szerződést és elűzte bátyját. Polüniekész az argoszi király segítségével hadsereggel indul Thébai ellen. A harcban thébaiak győznek, a testvérek egymás kezétől esnek el. A  hatalmat Kreón, a volt királyné (Iokaszté) testvére ragadja magához. Innen indul az „Antigoné” cselekménye.